Szeretni kellene minden éjjel,
néha elég egy pillanat,
szelíd szavakkal, szeretve szólni,
s tisztelni kéne a másikat.


Melegen, forrón, ahogy a nap tűz,
messzire űzve az árnyakat,
mindaddig, míg a sóhajok hídján
átrobbantjuk a gátakat.

Szeretni kellene szelíden, némán,
oly türelemmel, csöndesen,
ahogy a nappal nyugodni készül,
míg helyébe lép az esti csend.

Szeretni kellene, amikor este
olyan fáradtan érkezem,
hogy nem kell más, csak aludni vágyom,
éjbe ájulva hirtelen.

Szeretni kellene utolsó percig,
hisz az élet egy pillanat!
Elragadhat egy érintéssel,
s meg sem kérdezi mid maradt.

Szeretni kellene addig a percig,
míg magával ránt az éj szele,
magunkba zárva minden érzést,
amely e földön éltetett.

A híd ívén állva
Mintha szivárványon járva
Lépkedne az ember
S ahogy letekint a mélybe
Az élet vizének kékje
Forgatja sebes folyással
A sors malomkerekét.

Zuhatag alatt gyöngyöt szór
A nap
Sugara csobban fénylőn
A mocorgó kövek közt
Fákkal integetve
Beköszönt kis szellő
Majd egy marék habot elcsenve
Repíti álmunk a mennyekbe.

Tüneményes sziklaparton
Az erdő nesze hallgatagon
Visszaverődik
S a rendszertelen hangokban
Az élet ritmusa dobban
Érződik
A harmónia-szimfónia.

És ahogy lefelé ballagok
A szivárvány is elfogyott.
Megszakad a varázslat
Mikor a földhöz érintettem
Lábamat
Mohaillatú lidérces pára
Süpped a tájba.
Lassan visszatérek
A valóságba.

Akár
Egy lámpa használatának
Konzekvenció-levonata
Külsőségekből következtetett
Mely lehet
Remek kézműves alkotás
Csillogó gicsses darab
Modern extravagancia
Divatos dísz-elem
Vagy egyedi régiség
Pedig az csak felületes
Látszat-ismeret
A küldetés-lényege
Fényében rejlik
A megfoghatatlan tiszta fényében
Tündököl értékminősége

Hasonlatos
Mint testben a lélek
Ott belül mi rejtve maradt
A lényeg
Világossága
Nem a küllem szorul
Állandó ápolásra
A hangulatban rejlik
Sok apró hétköznapi öröm
Egyszerű szerény pillantás
Meleg köszönöm

Elégedettség békéje
A szívben dobog
Ott a világ közepe
Érzésingerekben lüktet
A lét lényeg-telje
Láthatatlan a mérlegen
Egyedi tömegértéke
A szeretet mélye
Nincs kincs s gazdagság
Mely súlyosabb lehetne
Mint a hétköznapi boldogság

A Most-ban van a lelkünk
mely el tud olykor veszni
Nekünk kell magunkban
Egyedül keresni.

Mindig
Ma van az ideje
Örömöt faragni
Egy szeretet-mosolyal
Kis derűt osztani.
Ma van az ideje pár mókaszikrának
Esténként egy csendes hálaadásnak.

Csak Ma
Lehet a holnapot medrébe terelni
A hangulat színeit szépre keverni
Gyönggyé csiszolni a tett értékét
Ma lehet
Áldani az egyedi naplementét.

A Mostban van a lelkünk
Mely el tud olykor veszni
Ám a fele ha Másnál
Könnyebb úgy keresni.

betonfalakba zárt csendem
meg nem osztom senkivel
néha mégis szólok a falhoz
bár tudom hogy úgysem felel
magányom magam választottam
ahhoz senkinek sincs köze
miként mikor és hogyan szállt rám
a világ rettenetes összes közönye
voltam forró vérű ifjú én is
dacoltam a hétfejűekkel
azt hittem dicső a harcom
s a nap csak miattam kel fel
szerencsétlen faltörő kos én
nyitott volt előttem minden kapu
hiába intettek a felnőttek
és sírt miattam szegény anyu
konokságom lett a vesztem
a sok pofára esés fájt
meg nem hajoltam eltörtem
s most alig cipelem a mát
azt hiszem egy lesz a sorsom
a tehetetlenné vált vénekkel
feketében templomba járok
s fohászkodom gajdoló énekkel
már mindegy miként miért
utam vége közeleg
annak is ez lesz a sorsa
aki lelkében sosem volt beteg