Azért vagyok, mert észlelek, érzek és gondolkodok,
aztán szárnyalok., bukok, álmodozok és törekedek,
mint a régi romantikusok, akik akkoriban tintával írtak,
de szavaim azt követelik, hogy tűzzel írjam versemet.
Az élet kezdettől fogva soha nem volt unalom.
A koponyám rejtett titkaiban ezt szabadon bevallom.


Korunkban a nyílt leleplezés szabály,
szóval elmondom mint senki bolondja:
Ismerem a misztikust és a hétköznapit,
a józan észt és amit az őrület hagyott.
Így nincs semmi, amit el nem mondhatok
koponyám rejtett titkai közt ott vannak az adatok.


Forró hangos rímekben írom le életem,
a lázat és a győzelmet, lázadást és lebukást,
a szárnyalást mely által veszélyben lebegek,
aztán görnyedten és tétován tovább megyek.
Tehát a béke és a megkívánt nyugalom idején,
koponyám rejtett titkai sorolják hogy ki is vagyok én.
S

Ott, ahol a fény megtörik,
a szivárvány és a csillagok
kedvüket szegik, ott hagytad
el szívemet.
Azóta árnyak suttogtak
különös formájú szavakat:
Hogy a szemedből loptam ki hangokat,
hogy lángra gyújtsa szívedet...
Valóban szemedben
láttam meg mindent,
mi ajkam beszédre késztette,
hogy neked szerelmet valljak,
hogy szívedet felkészítsem a
szerelemre.
És tényleg erre nem számítottam:
hogy mindez zsákutca lenne...
Mentünk ketten, még emlékszem erre...
A "végtelen", múló szerelemre.

Oly békésen pihen a táj,
a hó alatt álomba ringatta magát.
Csend van mindenhol,
Éjszakába sötétjébe burkolózva alszik minden.
Néhány szív nem pihen mégse.
Szív mi megszakadt ,
Mi békében nem nyughat.
A mosoly mögött ezer könnybe fakadt.
Ha felnézünk az égre látnak vajon?
Látják a nem szűnő bánatot.
A mérhetetlen hiányukot.
Te ígéretet tettél, hogy élsz,
S kit szeretsz pihenni engedtél.
Én ordítva kértem maradjon, viselje tovább mi megtörte.
Az ő fájdalmával nem törődve.
S elment... egyszer talán magára gondolt .
S nekünk csak fájdalmat hagyott.
Bástyának lenni jó, mert más csak azt látja mennyit küzd, mennyi erő van benne.
De ki látja mi van mögötte?
Hisz a magány szívének bérlője.
Legyen hát erős mi most törött?
Lehet elengedni ki pihenni akar?
Biztosan tudod mi a válasz?
A szívben van elrejtve
A szeretteink emléke?
Elég ez egy lépésre előre?

Nincs az utcán szurkos este,
Minden porta fénnyel festve.
Apró égők csillag szeme,
Karácsonynak üzenete
Beköltözik a szívekbe.

Szél se nincsen, a hó ropog,
Misztérium varázs kopog.
Négy gyertyának lángja lobog,
Hit és béke bennünk dobog.
A megváltás égből csobog.

Minden ember óhajt kegyre,
A bűnöktől legyen mentve.
És ha mégis sokszor gyenge...
Visszhangozzon a szívekbe,
Messiásnál nincs elveszve!

Éjfél elmúlt, az idő perdül,
Templomokból csengő csendül.
Áhitatos dallam zendül,
Az értelem átszellemül,
S mi urunkban elszenderül.

Karácsonynak üzenete,
Jótettekbe van elvetve.
Szeretet a szellem étke;
Áldás szálljon napra s éjre,
Legyen támpont egész évre.

(Septolet)
Hull a hó,
Jön Télapó!
Csodaszánkó…

Piros kabátja,
Deres háta,
Hozza szeretetet,
Zsákba rejtegetett?
*

(Senrjon trió, fél haiku-lánc formátumban)
Esteledik, csend is van,
Fülbe hasít, hallgatjuk, jössz-e…
Úgy várunk… jöhetsz!
*
Előre mondom, hogyha
Kormos lész’ kéménybe, nevetünk…
Úgy várunk… jöhetsz!
*
Agresszív a csend… zavar.
Zöröghetne valami, szánon.
Úgy várunk… jöhetsz!
*

(Senrjú)
A cserepeken
Vigyázz, nehogy megcsússzál…
Vágyjuk… jöttödet!
*

(3 soros-zárttükrös)
Gyerekek! Jön már a csodaszán,
Végre mert, a türelmünk fogytán…
Gyerekek! Jön már a csodaszán!

Vecsés, 2019. október 20. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában