Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia…
Életemben sokszor jutottam el határ-értékhez.
De ezzel nem biztos, hogy eljutottam a mértékhez.
Nagy és mély kudarcos-sikeres volt az életem,
Javulást felismerni egyáltalán nem vélem.
Sok a gonosz a Földön, mint talán millió a köbön,
De nem tudunk mit tenni, sírva nevetünk ökörködőn...
Sok a gonosz a Földön, mint talán millió a köbön.
(Septolet)
Pokol küldötte,
Világ szerénye,
Nincs erénye.
Átkozott gonosz,
Magát maszkíroz,
Bússágot szétoszt,
Jótól megfoszt.
*
(Senrjon)
Gazság volt az életem,
Gonosz uralta fényességem,
Keserű élet!
*
Gazság tetten érhető,
Gonoszság elviselhetetlen.
Keserű élet!
*
Gazság volt a sors-utam,
Gonosz osztotta igazságot.
Keserű élet!
*
(Senrjú)
Halmazban, csalárd
Szavak, bánatokozók!
Bússágban élet!
*
Életem régen meghalt, jól ki vagyok fosztva.
Gonosz jelen van, tőle maradék a csorba…
Sőt, ez a kicsi neki nem nagy falat préda.
Miért jártam így, gondolkozok folyvást-folyton,
Gonoszomat csak szidom, folytában, állandón.
Miért jártam így, gondolkozok folyvást-folyton.
Vecsés, 2020. május 15. – Kustra Ferenc József
Életemben sokszor jutottam el határ-értékhez.
De ezzel nem biztos, hogy eljutottam a mértékhez.
Nagy és mély kudarcos-sikeres volt az életem,
Javulást felismerni egyáltalán nem vélem.
Sok a gonosz a Földön, mint talán millió a köbön,
De nem tudunk mit tenni, sírva nevetünk ökörködőn...
Sok a gonosz a Földön, mint talán millió a köbön.
(Septolet)
Pokol küldötte,
Világ szerénye,
Nincs erénye.
Átkozott gonosz,
Magát maszkíroz,
Bússágot szétoszt,
Jótól megfoszt.
*
(Senrjon)
Gazság volt az életem,
Gonosz uralta fényességem,
Keserű élet!
*
Gazság tetten érhető,
Gonoszság elviselhetetlen.
Keserű élet!
*
Gazság volt a sors-utam,
Gonosz osztotta igazságot.
Keserű élet!
*
(Senrjú)
Halmazban, csalárd
Szavak, bánatokozók!
Bússágban élet!
*
Életem régen meghalt, jól ki vagyok fosztva.
Gonosz jelen van, tőle maradék a csorba…
Sőt, ez a kicsi neki nem nagy falat préda.
Miért jártam így, gondolkozok folyvást-folyton,
Gonoszomat csak szidom, folytában, állandón.
Miért jártam így, gondolkozok folyvást-folyton.
Vecsés, 2020. május 15. – Kustra Ferenc József
Minden szerelmet,
Mint minden tűzet,
Éleszteni kell.
Együttlét felold,
Energiát ad,
Ezért tenni kell.
Ad önbizalmat,
Mint javadalmat,
Ez az, ami kell.
Több ágyba bújás,
Sok bujálkodás,
Ez mi sokszor kell.
Újból és újra,
Kell biz' a társa...
Szerelemhez kell.
Összeborulás,
Több mint bármi más...
Csak akarni kell.
Budapest, 1997. március 4. – Kustra Ferenc
Mint minden tűzet,
Éleszteni kell.
Együttlét felold,
Energiát ad,
Ezért tenni kell.
Ad önbizalmat,
Mint javadalmat,
Ez az, ami kell.
Több ágyba bújás,
Sok bujálkodás,
Ez mi sokszor kell.
Újból és újra,
Kell biz' a társa...
Szerelemhez kell.
Összeborulás,
Több mint bármi más...
Csak akarni kell.
Budapest, 1997. március 4. – Kustra Ferenc
Az életórám ketyeg, én csak hallgatom a csöndjét,
Szívem néha összeszorul, de nem lelem a fékjét…
Fáj a jelenem és fáj a múltam is,
Másra nem is gondolok, erre csakis.
(Bokorrímes)
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam,
Ez saját őszöm és lassan már tél lesz! Miből okultam?
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam
Nincs, ami összeköt az élettel, legföljebb az örök bánatom,
Életemben szerencsés sohasem, de peches az voltam. Fájlalom.
Az élet maga a mosolygó hazug! Folyvást csak jól becsapott!
Mikor valami jó nézett ki, akkor szemétséggel lecsapott!
(Senrjon)
Jövő felé lépkedni?
Nincs mit keresni, van pech halmaz!
Élet, maga pech…
*
Vicsorogva vigyorit,
Tán’ nincs benne engedékenység…
Ez nekem barát?
*
Vicsorog, látszik rajta!
Mosolyt erőltetve hazudik!
Ezt érdemlem meg?
*
(3 soros-zárttükrös)
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat,
Igyekszem tartani magamat, így aztán felemelem államat!
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat.
(Septolet)
Élet hazugsága,
Visszássága,
Lelkem kínlódása
Tűrjek mindent?
Hazugsága cement?
Nem gyűjtőm lehetetlent,
A fékezhetetlent…
*
(Senrjú)
Életpatak vágy,
Partjai közt kordában.
Be is fog fagyni.
(3 soros-zárttükrös)
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem,
Már mosolya, előre is gúnyos, nem tévedek, vélem…
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem.
Fáj nekem ez a mosolygó élethazugság, nem győzőm észlelni,
Ő meg vicsorogva, de közben röhögve néz rám, hogy nem kell félni…
Az én életem maga a röhejes hazugság, nincs mit tenni,
Hetven elmúltam, ki tudja, meddig kell még ezt nekem eltűrni?
Vecsés, 2018. június 5. – Kustra Ferenc – íródott; Alloiostrofikus versformában.
Szívem néha összeszorul, de nem lelem a fékjét…
Fáj a jelenem és fáj a múltam is,
Másra nem is gondolok, erre csakis.
(Bokorrímes)
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam,
Ez saját őszöm és lassan már tél lesz! Miből okultam?
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam
Nincs, ami összeköt az élettel, legföljebb az örök bánatom,
Életemben szerencsés sohasem, de peches az voltam. Fájlalom.
Az élet maga a mosolygó hazug! Folyvást csak jól becsapott!
Mikor valami jó nézett ki, akkor szemétséggel lecsapott!
(Senrjon)
Jövő felé lépkedni?
Nincs mit keresni, van pech halmaz!
Élet, maga pech…
*
Vicsorogva vigyorit,
Tán’ nincs benne engedékenység…
Ez nekem barát?
*
Vicsorog, látszik rajta!
Mosolyt erőltetve hazudik!
Ezt érdemlem meg?
*
(3 soros-zárttükrös)
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat,
Igyekszem tartani magamat, így aztán felemelem államat!
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat.
(Septolet)
Élet hazugsága,
Visszássága,
Lelkem kínlódása
Tűrjek mindent?
Hazugsága cement?
Nem gyűjtőm lehetetlent,
A fékezhetetlent…
*
(Senrjú)
Életpatak vágy,
Partjai közt kordában.
Be is fog fagyni.
(3 soros-zárttükrös)
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem,
Már mosolya, előre is gúnyos, nem tévedek, vélem…
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem.
Fáj nekem ez a mosolygó élethazugság, nem győzőm észlelni,
Ő meg vicsorogva, de közben röhögve néz rám, hogy nem kell félni…
Az én életem maga a röhejes hazugság, nincs mit tenni,
Hetven elmúltam, ki tudja, meddig kell még ezt nekem eltűrni?
Vecsés, 2018. június 5. – Kustra Ferenc – íródott; Alloiostrofikus versformában.
Hétköznapi pszichológia…
A jobbítás, éppen azokat nem érdekli, akit tenni tudnának.
Mi homokszemek, mit számítunk egy homokbányába?
Nehogy már azt várják, hogy csak mi teszünk! Hatalmasok megtisztulnának?
De
Mindig azt akarják, hogy mi pusztuljunk megbánásba...
Romló világ ellen, akik elrontották, tudnának… ha akarnának!
Vecsés, 2017. június 24. – Kustra Ferenc
A jobbítás, éppen azokat nem érdekli, akit tenni tudnának.
Mi homokszemek, mit számítunk egy homokbányába?
Nehogy már azt várják, hogy csak mi teszünk! Hatalmasok megtisztulnának?
De
Mindig azt akarják, hogy mi pusztuljunk megbánásba...
Romló világ ellen, akik elrontották, tudnának… ha akarnának!
Vecsés, 2017. június 24. – Kustra Ferenc
A lövészárokban, a terepen, bármikor érhet golyó,
Itt bent a bunkerban, egy akna, biz' nagyon is eltaláló…
Ennek persze van egy nagy veszélye, ami bizony bekövetkezhet,
Ha egy akna telibe talál, akkor a halál meg is érkezett!
Két órás pihenőben vagyok, így éjfélkor, és az után,
Kis vaskályha melegít, jó ez a kinti mínuszok után.
Egyedül vagyok, az őrmesterem elment ellenőrizni,
Hátha segíthet, orosznak ne legyen már... kiket kilőni.
Mitől lesz itt valós az élet, minden jéghideg-csalóka álom,
Fagyban és hóviharban életet én tisztán már sehogy nem látom…
Parancsokat kapok, és mély-hideg hazugságokba burkolózok,
Hazug tábornokok által terjesztett fantáziákba elbukok...
Otthon, nem álltam hadba senkivel, fejtől talpig felfegyverezve,
De itt a törvényeket, az eszem és a lelkem is megértette…
Szerettem én otthon a ködtelen eget, csillaghalmazok renyhe
Fényét, és kisfiúm játékból, lepkéket ment kergetni a rétre!
Egy új kadét némán, a bunkerban port söpör, mit utál és így asztalt is töröl,
Letörli a szálkát, az beleszúr a rongyba, ahogy csinálja, bánatot közöl,
És látom, komótos a munkája, ő itt nem ötöl-hatol, míg kint lövöldözöl…
A kadét nemrégen érkezett, de lőni, kimenni, neki nem lehet,
Mert az egyik keze felkötve, sebesült, átlőtték, most port törölget.
Látom, megfoghatatlan árnyat nem kerget, csak keresi... ha, lényeget.
Még itt-ott porszem gurul, közeli robbanások zaja behallatszik,
Szerettem otthon a padláson a széna illatát, itt nem érződik.
Állkapcsom nem fáj a sok fölösleges beszédtől,
A kadéttal, csak hallgatunk és nézünk egyvégből…
Az jutott eszembe, ha reggel ébresztenél... édes volt álom.
Ha az ébresztéskor, a csókod lenne lecsorgó méz a számon,
Lehet, hogy boldogságban, nem is kéne uralkodni a vágyon?
Itt az első vonalban nem a duma a lényeg, golyót kapsz, ha, lényed nem félted,
Otthon mindig értelmét kerestem mindennek a világban, ott az volt a léted…
Itt a jövő pillanat, lehet, hogy magával hozza a halált, ettől kell félned.
Még ez a két óra pihenő sem biztos, mert aknák jönnek,
Ha, telibe talál, akkor volt-nincs az életednek lőttek!
Ez olyan gyorsan játszódik le, hogy ember észre sem veszi, hogy meghalt,
Nincs idő imára és ez a pici pillanat is, veled együtt halt!
Érezd kedvesem otthon, hogy ott vagyok veled és itt lenni igen fáj,
A szerelmem irántad nem múlik, de itt nincsen piros pipacsos táj…
Kopott álmaim szőnyegét próbálom hóra kitenni,
Kutatgatok magamban, hogy mit nem kéne elfeledni…
Mutat-e utat a sors, hogy ezt itt, hogy lehet túlélni?
Odakint már mindent elborít a sűrű ködpára,
Aki innen kimegy, jobb lesz ha, köpenyt vesz magára…
Odakint a havon, biz' véresen csillog a hideg,
Ember, pár lépés után összefagyva, épp’ csak piheg.
Eszembe jut, mennyire szeretném még én otthon a tanyavekkert hallani,
Mikor reggel, a ganén a kakas, torkaszakadtából kezd kukorítani!
Dühöngő vihar csak rombol a lelkem tengerében,
Nagyon idegesen fekszek, frontnak szűk bunkerében.
Dühöngő hóvihar dúl és langymeleg a bunkerben…
Vecsés, 2017. február 24. – Kustra Ferenc
Itt bent a bunkerban, egy akna, biz' nagyon is eltaláló…
Ennek persze van egy nagy veszélye, ami bizony bekövetkezhet,
Ha egy akna telibe talál, akkor a halál meg is érkezett!
Két órás pihenőben vagyok, így éjfélkor, és az után,
Kis vaskályha melegít, jó ez a kinti mínuszok után.
Egyedül vagyok, az őrmesterem elment ellenőrizni,
Hátha segíthet, orosznak ne legyen már... kiket kilőni.
Mitől lesz itt valós az élet, minden jéghideg-csalóka álom,
Fagyban és hóviharban életet én tisztán már sehogy nem látom…
Parancsokat kapok, és mély-hideg hazugságokba burkolózok,
Hazug tábornokok által terjesztett fantáziákba elbukok...
Otthon, nem álltam hadba senkivel, fejtől talpig felfegyverezve,
De itt a törvényeket, az eszem és a lelkem is megértette…
Szerettem én otthon a ködtelen eget, csillaghalmazok renyhe
Fényét, és kisfiúm játékból, lepkéket ment kergetni a rétre!
Egy új kadét némán, a bunkerban port söpör, mit utál és így asztalt is töröl,
Letörli a szálkát, az beleszúr a rongyba, ahogy csinálja, bánatot közöl,
És látom, komótos a munkája, ő itt nem ötöl-hatol, míg kint lövöldözöl…
A kadét nemrégen érkezett, de lőni, kimenni, neki nem lehet,
Mert az egyik keze felkötve, sebesült, átlőtték, most port törölget.
Látom, megfoghatatlan árnyat nem kerget, csak keresi... ha, lényeget.
Még itt-ott porszem gurul, közeli robbanások zaja behallatszik,
Szerettem otthon a padláson a széna illatát, itt nem érződik.
Állkapcsom nem fáj a sok fölösleges beszédtől,
A kadéttal, csak hallgatunk és nézünk egyvégből…
Az jutott eszembe, ha reggel ébresztenél... édes volt álom.
Ha az ébresztéskor, a csókod lenne lecsorgó méz a számon,
Lehet, hogy boldogságban, nem is kéne uralkodni a vágyon?
Itt az első vonalban nem a duma a lényeg, golyót kapsz, ha, lényed nem félted,
Otthon mindig értelmét kerestem mindennek a világban, ott az volt a léted…
Itt a jövő pillanat, lehet, hogy magával hozza a halált, ettől kell félned.
Még ez a két óra pihenő sem biztos, mert aknák jönnek,
Ha, telibe talál, akkor volt-nincs az életednek lőttek!
Ez olyan gyorsan játszódik le, hogy ember észre sem veszi, hogy meghalt,
Nincs idő imára és ez a pici pillanat is, veled együtt halt!
Érezd kedvesem otthon, hogy ott vagyok veled és itt lenni igen fáj,
A szerelmem irántad nem múlik, de itt nincsen piros pipacsos táj…
Kopott álmaim szőnyegét próbálom hóra kitenni,
Kutatgatok magamban, hogy mit nem kéne elfeledni…
Mutat-e utat a sors, hogy ezt itt, hogy lehet túlélni?
Odakint már mindent elborít a sűrű ködpára,
Aki innen kimegy, jobb lesz ha, köpenyt vesz magára…
Odakint a havon, biz' véresen csillog a hideg,
Ember, pár lépés után összefagyva, épp’ csak piheg.
Eszembe jut, mennyire szeretném még én otthon a tanyavekkert hallani,
Mikor reggel, a ganén a kakas, torkaszakadtából kezd kukorítani!
Dühöngő vihar csak rombol a lelkem tengerében,
Nagyon idegesen fekszek, frontnak szűk bunkerében.
Dühöngő hóvihar dúl és langymeleg a bunkerben…
Vecsés, 2017. február 24. – Kustra Ferenc
