Idő 
Értékelés 
Értékelés Azért vagyok, mert észlelek, érzek és gondolkodok,
aztán szárnyalok., bukok, álmodozok és törekedek,
mint a régi romantikusok, akik akkoriban tintával írtak,
de szavaim azt követelik, hogy tűzzel írjam versemet.
Az élet kezdettől fogva soha nem volt unalom.
A koponyám rejtett titkaiban ezt szabadon bevallom.
Korunkban a nyílt leleplezés szabály,
szóval elmondom mint senki bolondja:
Ismerem a misztikust és a hétköznapit,
a józan észt és amit az őrület hagyott.
Így nincs semmi, amit el nem mondhatok
koponyám rejtett titkai közt ott vannak az adatok.
Forró hangos rímekben írom le életem,
a lázat és a győzelmet, lázadást és lebukást,
a szárnyalást mely által veszélyben lebegek,
aztán görnyedten és tétován tovább megyek.
Tehát a béke és a megkívánt nyugalom idején,
koponyám rejtett titkai sorolják hogy ki is vagyok én.
S
aztán szárnyalok., bukok, álmodozok és törekedek,
mint a régi romantikusok, akik akkoriban tintával írtak,
de szavaim azt követelik, hogy tűzzel írjam versemet.
Az élet kezdettől fogva soha nem volt unalom.
A koponyám rejtett titkaiban ezt szabadon bevallom.
Korunkban a nyílt leleplezés szabály,
szóval elmondom mint senki bolondja:
Ismerem a misztikust és a hétköznapit,
a józan észt és amit az őrület hagyott.
Így nincs semmi, amit el nem mondhatok
koponyám rejtett titkai közt ott vannak az adatok.
Forró hangos rímekben írom le életem,
a lázat és a győzelmet, lázadást és lebukást,
a szárnyalást mely által veszélyben lebegek,
aztán görnyedten és tétován tovább megyek.
Tehát a béke és a megkívánt nyugalom idején,
koponyám rejtett titkai sorolják hogy ki is vagyok én.
S
Szokva volt a királyi udvar élvezeteihez,
A tágas termek ragyogásához és bűvöletéhez,
És a párnákkal töltött kamrák kényelméhez.
Ismerte az édes borok és egzotikus ételek ízét,
És a vonós hangszerek és fuvolák dallamait.
Látta a táncos lányok csábító varázsát,
És tudta hogy milyen a beteljesülés elegáns végtagú,
sötét szemű kurtizánok karjaiban.
De ennél többnek kellett lennie!
Tehát eldobta a jogart, a koronát és minden kötöttséget,
Mintha a palota egy arany ketrec lett volna,
És minden öröm nem lenne több mint csupa hazugság.
Árkokban aludt és folyók és források
Vizével oltotta szomját,
Bogyókat és diót evett,
Melyek hűvös erdei tisztáson nőttek.
Aszketikus remeték társaságába keveredett
Ez hátat fordított a világnak,
Példájukat követve ön-megtartózkodást
gyakorolt és hamuval borította be magát.
De mindez a takarékosság nem volt elég.
Mert többnek kellett lennie!
Tehát a fájdalmat és az élvezetet hátrahagyta,
Mert egyiktől sem tanult többet.
Teljes magányban vándorolt,
Feledkezve a világ csábításairól és varázsairól,
Meggyőződve arról, hogy valahol, valahogy
Boldogság és tartós bölcsesség található -
Hogy ennél többnek kellett lennie!
* * *
Hetekig tartó vándorlás után végre megérkezett,
Kimerülten és éhesen egy erdei tisztáson.
Beállt a szürkület, és a hold felkelni készült.
Menedéket keresett egy Bódhi fa alatt
És leszedett néhány érett fügét az ágairól.
Ezzel csillapította éhségét és szomját mielőtt
összegömbölyödött a fa lomb koronája alatt, és elaludt.
A hajnal első fényével ébredett,
Felült és körülnézett,
Teste pihent és elméje nyugodt volt.
- Nem megyek tovább - mondta magában.
- Ha itt nem találok békét, akkor nincs hová menni.
Keresztbe tett lábakkal, és egyenes gerinccel ült,
Pillantása mozdulatlan és céltalan.
Ahányszor felmerült egy gondolata
Elengedte, akár egy madarat melyet
Kiengednek ketrecéből és visszaadják szabadságát.
A csendes megfigyelőt kereste önmagában -
Az elme uralkodóját - ami olyan volt
Mint az élet titkos őre és fenntartója.
Ezt tette napról napra,
Amíg még a tér és az idő is elvesztette az értelmét,
És éppen a létezés titkának küszöbén állt -
Élet és halál, ok és okozat,
Én és nem én; és a gyanított, reménykedett
Ragyogás lényének középpontján.
* * *
Egyik reggel aztán felébredt és rájött
Hogy ülve aludt el,
És mégsem érzett kellemetlenséget a tagjaiban.
A teste sovány volt az önkéntelen koplalástól,
És amelynek nem szigorú korlátozás volt az oka,
Hanem az elmének célszerű leigázása.
Megmosakodott egy közeli forrásban, és ivott néhány korty vizet.
Aztán újra elfoglalta helyét a fa alatt.
Az agya üres volt, és a szíve várakozással telt el.
Lehunyta a szemét, és minden mást nélkülözött
Kivéve a megvilágosodás pillanatát,
Melyet már sejtett hogy semmivel sem kevesebb,
Mint tökéletes boldogság és teljesen megvalósult lény.
Képtelen lett volna megmondani, hogy percek vagy órák voltak-e,
Amikor gerince érezte az energia rohamát
Fark csonti gyökeréből, amely felszabadította erőteljes fellendülését,
És elérte a feje búbját,
Megtelítette egész lényét fénnyel, szeretettel és erővel.
Villámgyorsan egész lényének összes belső érzékeivel érezte
Az idő sokszínű és sokféle rohanását
A kezdetektől fogva, amint folyamatosan rendeltetési célja felé áramlik.
A lét teljes történelme felvillant belső látása előtt:
Csillagok, nap rendszerek és csillagképek születése és halála.
És mindegyiknek meg volt a jellegzetes hangja, színe és intenzitása,
Élénk és magasztos végtelenségben.
Aztán mintha a lába közelebb ért volna az otthoni talajhoz,
Hallotta a levelek suhogását a fák tetején,
Madár dalt, elefántok trombitálását, méhek zümmögését,
A sakál üvöltését, egy ágaskodó kobra sziszegését,
És végül is az emberek hangját.
Beszélgetéseket hallott a nyitott tereken,
Izgatott szóváltást egy piacon,
A világ fejedelmeinek kemény kijelentéseit,
És a betegek és a nélkülözők szánalmas siralmait.
Kardok csengésével,
Kürt fújással és dob veréssel végződött,
És a haldoklók és sebesültek nyögésével.
Ami hátramaradt, az varjakra, keselyűkre és dögevőkre lett bízva.
Aztán minden elcsendesedett, kivéve az erdő hangja.
Kinyitotta a szemét, és tudta, hogy
a Bódhi fa lomb koronája alatt ül.
Tekintetét maga elé a földre vetítette
És meglátott egy egyszerű vad virágot, amely
A termékeny erdőtalajból nőt ki, és tudta,
Hogy se több, se kevesebb, mind annál amiről
Látomásai tanúskodtak. Minden fűszál,
És minden apró kavics a folyó partján,
Mindezek a számtalan lények
Az áramló víz felülete alatt és felett
Részesei voltak a nagy kozmikus álomnak.
Az egész világ vágyakozott és erőlködött
A fény felé, éhesen a felszabadulásra és beteljesedésre.
Kutatása véget ért, és megtalálta a forrást.
Várakozásai beteljesültek -
Mi más is lehetett volna még?
A tágas termek ragyogásához és bűvöletéhez,
És a párnákkal töltött kamrák kényelméhez.
Ismerte az édes borok és egzotikus ételek ízét,
És a vonós hangszerek és fuvolák dallamait.
Látta a táncos lányok csábító varázsát,
És tudta hogy milyen a beteljesülés elegáns végtagú,
sötét szemű kurtizánok karjaiban.
De ennél többnek kellett lennie!
Tehát eldobta a jogart, a koronát és minden kötöttséget,
Mintha a palota egy arany ketrec lett volna,
És minden öröm nem lenne több mint csupa hazugság.
Árkokban aludt és folyók és források
Vizével oltotta szomját,
Bogyókat és diót evett,
Melyek hűvös erdei tisztáson nőttek.
Aszketikus remeték társaságába keveredett
Ez hátat fordított a világnak,
Példájukat követve ön-megtartózkodást
gyakorolt és hamuval borította be magát.
De mindez a takarékosság nem volt elég.
Mert többnek kellett lennie!
Tehát a fájdalmat és az élvezetet hátrahagyta,
Mert egyiktől sem tanult többet.
Teljes magányban vándorolt,
Feledkezve a világ csábításairól és varázsairól,
Meggyőződve arról, hogy valahol, valahogy
Boldogság és tartós bölcsesség található -
Hogy ennél többnek kellett lennie!
* * *
Hetekig tartó vándorlás után végre megérkezett,
Kimerülten és éhesen egy erdei tisztáson.
Beállt a szürkület, és a hold felkelni készült.
Menedéket keresett egy Bódhi fa alatt
És leszedett néhány érett fügét az ágairól.
Ezzel csillapította éhségét és szomját mielőtt
összegömbölyödött a fa lomb koronája alatt, és elaludt.
A hajnal első fényével ébredett,
Felült és körülnézett,
Teste pihent és elméje nyugodt volt.
- Nem megyek tovább - mondta magában.
- Ha itt nem találok békét, akkor nincs hová menni.
Keresztbe tett lábakkal, és egyenes gerinccel ült,
Pillantása mozdulatlan és céltalan.
Ahányszor felmerült egy gondolata
Elengedte, akár egy madarat melyet
Kiengednek ketrecéből és visszaadják szabadságát.
A csendes megfigyelőt kereste önmagában -
Az elme uralkodóját - ami olyan volt
Mint az élet titkos őre és fenntartója.
Ezt tette napról napra,
Amíg még a tér és az idő is elvesztette az értelmét,
És éppen a létezés titkának küszöbén állt -
Élet és halál, ok és okozat,
Én és nem én; és a gyanított, reménykedett
Ragyogás lényének középpontján.
* * *
Egyik reggel aztán felébredt és rájött
Hogy ülve aludt el,
És mégsem érzett kellemetlenséget a tagjaiban.
A teste sovány volt az önkéntelen koplalástól,
És amelynek nem szigorú korlátozás volt az oka,
Hanem az elmének célszerű leigázása.
Megmosakodott egy közeli forrásban, és ivott néhány korty vizet.
Aztán újra elfoglalta helyét a fa alatt.
Az agya üres volt, és a szíve várakozással telt el.
Lehunyta a szemét, és minden mást nélkülözött
Kivéve a megvilágosodás pillanatát,
Melyet már sejtett hogy semmivel sem kevesebb,
Mint tökéletes boldogság és teljesen megvalósult lény.
Képtelen lett volna megmondani, hogy percek vagy órák voltak-e,
Amikor gerince érezte az energia rohamát
Fark csonti gyökeréből, amely felszabadította erőteljes fellendülését,
És elérte a feje búbját,
Megtelítette egész lényét fénnyel, szeretettel és erővel.
Villámgyorsan egész lényének összes belső érzékeivel érezte
Az idő sokszínű és sokféle rohanását
A kezdetektől fogva, amint folyamatosan rendeltetési célja felé áramlik.
A lét teljes történelme felvillant belső látása előtt:
Csillagok, nap rendszerek és csillagképek születése és halála.
És mindegyiknek meg volt a jellegzetes hangja, színe és intenzitása,
Élénk és magasztos végtelenségben.
Aztán mintha a lába közelebb ért volna az otthoni talajhoz,
Hallotta a levelek suhogását a fák tetején,
Madár dalt, elefántok trombitálását, méhek zümmögését,
A sakál üvöltését, egy ágaskodó kobra sziszegését,
És végül is az emberek hangját.
Beszélgetéseket hallott a nyitott tereken,
Izgatott szóváltást egy piacon,
A világ fejedelmeinek kemény kijelentéseit,
És a betegek és a nélkülözők szánalmas siralmait.
Kardok csengésével,
Kürt fújással és dob veréssel végződött,
És a haldoklók és sebesültek nyögésével.
Ami hátramaradt, az varjakra, keselyűkre és dögevőkre lett bízva.
Aztán minden elcsendesedett, kivéve az erdő hangja.
Kinyitotta a szemét, és tudta, hogy
a Bódhi fa lomb koronája alatt ül.
Tekintetét maga elé a földre vetítette
És meglátott egy egyszerű vad virágot, amely
A termékeny erdőtalajból nőt ki, és tudta,
Hogy se több, se kevesebb, mind annál amiről
Látomásai tanúskodtak. Minden fűszál,
És minden apró kavics a folyó partján,
Mindezek a számtalan lények
Az áramló víz felülete alatt és felett
Részesei voltak a nagy kozmikus álomnak.
Az egész világ vágyakozott és erőlködött
A fény felé, éhesen a felszabadulásra és beteljesedésre.
Kutatása véget ért, és megtalálta a forrást.
Várakozásai beteljesültek -
Mi más is lehetett volna még?
FAROS POETICA
Mint érett gyümölcs a farod,
tökéletesen fenséges,
a páros két fél fenék
mérhetően egységes.
A keleti kalifák
drága kincsként csodálnák,
és a nyugati pápaság
mint ritka szépség bírálnák.
Az ókor barlang lakója
napokon keresztül vadászná,
és a fenék szakértő
szonettbe vonva imádná.
Tehát vigyáz a szép farodra
míg mulandó idő megengedi,
és kegyesen fogadj oly rajongót
ki dicsős bókkal híreszteli.
Mint érett gyümölcs a farod,
tökéletesen fenséges,
a páros két fél fenék
mérhetően egységes.
A keleti kalifák
drága kincsként csodálnák,
és a nyugati pápaság
mint ritka szépség bírálnák.
Az ókor barlang lakója
napokon keresztül vadászná,
és a fenék szakértő
szonettbe vonva imádná.
Tehát vigyáz a szép farodra
míg mulandó idő megengedi,
és kegyesen fogadj oly rajongót
ki dicsős bókkal híreszteli.
Emlékezés őseimre?
Ahogy vége, elmúlt az élet? már nincsen több akarat,
Egymás hiányát érezzük, de bízok, emlék megmarad.
Kedveseink, már nem hiányolnak, nem létezel?
Kedvesem, a hosszú utadon, fent, visszanézel?
Téged takar itt egy nagy síremlék halom,
De tudd, szívemben nem múlik a fájdalom!
Majd eljő az idő, összeölelkezünk egy fázós hajnalon?
És, ha megint együtt leszünk, akkor ott már semmi nem fáj nagyon.
Hogy hátha látlak, ott messze, igyekszem lábujjhegyre állni,
Nyakam is kinyújtom, de messze vagy, tégedet biz? nem látni?
Ahogy lépegetek, puha? tehát alulról rothad az avar,
Cipőm besüpped, de már benne kárt nem tesz, senkit már nem zavar.
Vecsés, 2015. január 2. ? Kustra Ferenc
Ahogy vége, elmúlt az élet? már nincsen több akarat,
Egymás hiányát érezzük, de bízok, emlék megmarad.
Kedveseink, már nem hiányolnak, nem létezel?
Kedvesem, a hosszú utadon, fent, visszanézel?
Téged takar itt egy nagy síremlék halom,
De tudd, szívemben nem múlik a fájdalom!
Majd eljő az idő, összeölelkezünk egy fázós hajnalon?
És, ha megint együtt leszünk, akkor ott már semmi nem fáj nagyon.
Hogy hátha látlak, ott messze, igyekszem lábujjhegyre állni,
Nyakam is kinyújtom, de messze vagy, tégedet biz? nem látni?
Ahogy lépegetek, puha? tehát alulról rothad az avar,
Cipőm besüpped, de már benne kárt nem tesz, senkit már nem zavar.
Vecsés, 2015. január 2. ? Kustra Ferenc
Vers Erkel Ferenc Bánk Bánjára
1956 emlékére hivatkozva
A HAZA MINDENKIÉ ! A haza a NÉPÉ !
nem párté .nem uralkodóé,
nem a gazdagoké , nem a szegényeké !
a Haza a Tiéd, az Enyém, a te gyermekeidé ,
az én unokáimé ,a hajléktalanoké
a becsukott gyárak munkásaié ,
a földnélküli parasztoké és a földet művelőké,
a tanyasiaké a városiaké, özvegyeké
és a fiatal asszonyoké akik még tanulják a szerelmet
de/és csecsemőkből nevelik fel az emberré váló új nemzetünket
A HAZA MINDENKIÉ
a jóké és a rosszaké is
a jobb életért külföldivé lett testvéreinké
és az itthon maradottaké ,
akik ápolnak s majd eltemetnek minket
a közmunkásoké,
akik leveleket söprögetnek , mert csak ennyi a dolguk
és éhbér a bérük, a tanítóké akik a nemzet
örök napszámosaként nevelik gyermekeinket ,
az ácsoké és kőműveseké akik építik
otthonainkat
szóval a Népé a haza,de a HAZA MINDENKIÉ !
a hazát nem lehet elvenni sem származás
sem világnézet miatt nem lehet kitagadni
belőle egyetlen fiat sem
se azért mert baloldali sem azért mert liberális
sem azért hogy szíve jobb oldalt dobog
a haza azé is aki szélhámos, aki csaló
és azé is aki farizeus
a HAZA MINDENKIÉ
aki ide született, aki itt él, itt hal , aki
ha szenved bánatát érzed megosztod ,
aki tudja mi a karikás ostor és
mi a futóhomok , a szél száraz homokverése
s tudja hogy este jó és milyen jó az otthon,
a HAZA MINDENKIÉ ,
a falusiaké akik köszönnek
mindenkinek akik velük szembejönnek ,
a fejkendős asszonyoké akik tavasszal
a házak elé gombocskát ültetnek ,
a HAZA MINDENKIÉ , azoké is
akik hamis híreket adnak sajnos a gonoszaké is
akik még köztünk vannak
A HAZA A NÉPÉ akik között aljasok is vannak
s vannak akik megtévesztettek és olyanok is
akik elvakultak
szelídek és gyűlölködők
az övék is mert a HAZA MINDENKIÉ
a bohó fiataloké s borozdás arcú
öregeké akik a megtérés szekereire
várnak
a diákoké akik még iskolába járnak
de a HAZA
az Amerikába kitántorgott hárommillió
elődünkké is
ahogy József Attila megírta
és ötvenhatos menekültjeinkké is
szép szóval mondva tehát
a HAZA MINDENKIÉ
a szelídeké és a rabiátusoké is
bitangoké is akik ártatlanokra törtek és akik
bennünket kifosztottak
akik rendszer megváltozásakor mindannyiunk
vagyonát ellopták s tönkretették falvainkat
s mégis a haza Övék is
mert a HAZA MINDENKIÉ
azoké is, akik új földosztást csináltak
akik új nadrágszíj parcellákat szabtak
hogy később legyen mit
megvenni az új és gátlástalan
földesuraknak
és akik miatt zsellér a falu népe és alattvaló
szóval a HAZA AZ ÖVÉK IS
mert
a HAZA MINDENKIÉ
a haza azoké is akik birkává tették egy részét
népnek,akik elvették tőle a létrát
hogy sorsában feljebb lépjen
mert nem kell hogy tanuljon csak maradjon
összeszerelő szolga
a hűbéri magyar ugarban
minap a fasiszták a becsület napját ünnepelték
s nem süllyedtek el szégyenükben
a vezér parancsára már
nyolc éve büszkén háborúznak
csaldjukon belül is szülőjükkel, testvéreikkel
barátaikkal
csak mert azok más nézeten vannak
a kiépített bandérium jobbágyaiként védik
veled szemben is , önmaguk ellenére is elnyomóinkat
azokat akik TÉGED, ŐT,MINDANNYIUNKAT
ágrólszakadt nyomorba taszítottak
de a haza az övék is
mert a HAZA MINDENKIÉ
Most még tél van .hideg és időnként hó esik
kapudat a ezer év keserve veri
TIBORC PANASZA
BÁNK ÉS A SZEGÉNYSÉG BECSÜLETE
HOGY MAGÁRA HAGYD NEM ENGEDI
A HAZA A NÉPÉ
nem a pártoké, nem az egyházaké nem a hivataloké
nem azoké akik épp hatalmon vannak
az ellenzéké sem , akiknek hangja sokszor hallgat
Ne hagyd magad mert te is
felelsz érre
A haza a NÉPÉ ! a HAZA MINDENKIÉ !
1956 emlékére hivatkozva
A HAZA MINDENKIÉ ! A haza a NÉPÉ !
nem párté .nem uralkodóé,
nem a gazdagoké , nem a szegényeké !
a Haza a Tiéd, az Enyém, a te gyermekeidé ,
az én unokáimé ,a hajléktalanoké
a becsukott gyárak munkásaié ,
a földnélküli parasztoké és a földet művelőké,
a tanyasiaké a városiaké, özvegyeké
és a fiatal asszonyoké akik még tanulják a szerelmet
de/és csecsemőkből nevelik fel az emberré váló új nemzetünket
A HAZA MINDENKIÉ
a jóké és a rosszaké is
a jobb életért külföldivé lett testvéreinké
és az itthon maradottaké ,
akik ápolnak s majd eltemetnek minket
a közmunkásoké,
akik leveleket söprögetnek , mert csak ennyi a dolguk
és éhbér a bérük, a tanítóké akik a nemzet
örök napszámosaként nevelik gyermekeinket ,
az ácsoké és kőműveseké akik építik
otthonainkat
szóval a Népé a haza,de a HAZA MINDENKIÉ !
a hazát nem lehet elvenni sem származás
sem világnézet miatt nem lehet kitagadni
belőle egyetlen fiat sem
se azért mert baloldali sem azért mert liberális
sem azért hogy szíve jobb oldalt dobog
a haza azé is aki szélhámos, aki csaló
és azé is aki farizeus
a HAZA MINDENKIÉ
aki ide született, aki itt él, itt hal , aki
ha szenved bánatát érzed megosztod ,
aki tudja mi a karikás ostor és
mi a futóhomok , a szél száraz homokverése
s tudja hogy este jó és milyen jó az otthon,
a HAZA MINDENKIÉ ,
a falusiaké akik köszönnek
mindenkinek akik velük szembejönnek ,
a fejkendős asszonyoké akik tavasszal
a házak elé gombocskát ültetnek ,
a HAZA MINDENKIÉ , azoké is
akik hamis híreket adnak sajnos a gonoszaké is
akik még köztünk vannak
A HAZA A NÉPÉ akik között aljasok is vannak
s vannak akik megtévesztettek és olyanok is
akik elvakultak
szelídek és gyűlölködők
az övék is mert a HAZA MINDENKIÉ
a bohó fiataloké s borozdás arcú
öregeké akik a megtérés szekereire
várnak
a diákoké akik még iskolába járnak
de a HAZA
az Amerikába kitántorgott hárommillió
elődünkké is
ahogy József Attila megírta
és ötvenhatos menekültjeinkké is
szép szóval mondva tehát
a HAZA MINDENKIÉ
a szelídeké és a rabiátusoké is
bitangoké is akik ártatlanokra törtek és akik
bennünket kifosztottak
akik rendszer megváltozásakor mindannyiunk
vagyonát ellopták s tönkretették falvainkat
s mégis a haza Övék is
mert a HAZA MINDENKIÉ
azoké is, akik új földosztást csináltak
akik új nadrágszíj parcellákat szabtak
hogy később legyen mit
megvenni az új és gátlástalan
földesuraknak
és akik miatt zsellér a falu népe és alattvaló
szóval a HAZA AZ ÖVÉK IS
mert
a HAZA MINDENKIÉ
a haza azoké is akik birkává tették egy részét
népnek,akik elvették tőle a létrát
hogy sorsában feljebb lépjen
mert nem kell hogy tanuljon csak maradjon
összeszerelő szolga
a hűbéri magyar ugarban
minap a fasiszták a becsület napját ünnepelték
s nem süllyedtek el szégyenükben
a vezér parancsára már
nyolc éve büszkén háborúznak
csaldjukon belül is szülőjükkel, testvéreikkel
barátaikkal
csak mert azok más nézeten vannak
a kiépített bandérium jobbágyaiként védik
veled szemben is , önmaguk ellenére is elnyomóinkat
azokat akik TÉGED, ŐT,MINDANNYIUNKAT
ágrólszakadt nyomorba taszítottak
de a haza az övék is
mert a HAZA MINDENKIÉ
Most még tél van .hideg és időnként hó esik
kapudat a ezer év keserve veri
TIBORC PANASZA
BÁNK ÉS A SZEGÉNYSÉG BECSÜLETE
HOGY MAGÁRA HAGYD NEM ENGEDI
A HAZA A NÉPÉ
nem a pártoké, nem az egyházaké nem a hivataloké
nem azoké akik épp hatalmon vannak
az ellenzéké sem , akiknek hangja sokszor hallgat
Ne hagyd magad mert te is
felelsz érre
A haza a NÉPÉ ! a HAZA MINDENKIÉ !
