Vánszorgok az ingoványban.
A félhomályos éjszakában.
Új életemre vadásztam.
Hajt a vágy, hogy megtaláljam.

Elvesztek a mindennapok.
Integetnek csontvázkarok.
Ez a hely lesz a végzetem.
Nem találom új életem.

Emlékeimet foltozom.
Miért hagytam el otthonom?
Nem volt elég, mi enyém volt.
Könny borít szememre fátyolt.

Szerepben... világi terekben.
Keresztben... világi keretben.
Feledtem... világi felekben.
Mederben a világi sebekben.

Lélekben a szellemi sikerben.
Érdekben a szellemi kezekben.
Sötétben a szellemi szerekben.
Fényekben a szellemi kéregben.

Fohászban... isteni szikrában.
Átokban... isteni máz-okban.
Markokban... isteni pátoszban.
Imákban az isteni világban!

Éteri csendben kémlelt,
s látatlanba képzelt.
Szeretni a lét képzetét,
átlépni az ég küszöbét.

Most húrok zengik a csendet,
s én képekben látom a rendet.
Kémlelt, képzelt képzetét,
s a létnek égi küszöbét!

Kellett nekem futkorásznom?
Ez leesett. Konstatálom.
Kérem, ez már meg sem lepett
hogy újra pofára esett.

Elég egy kis csetlés-botlás.
Nem talpra esik majd, meglásd.
De nem adnám én semmiért.
Ilyen ez a zsíroskenyér.

Hasra esett a nap a dombon.
Sietett, hogy hajnalt hozzon.
Úgy látom, hogy a dombon túl,
amíg látok az éj az úr.

Remélem, hogy nem lett baja.
Kicsit behorpadt a hasa.
Sajnálom is nagyon szegényt.
Szétszórta a reggeli fényt.