Sokat gondolkodtam én azon,
a medve milyen fura fazon.
Télen, nyáron is bundában jár.
Vajon ez a divat, mire már?

A nyári melegben csak izzad.
Minden bizonnyal jól kitikkad.
De rájöttem én egyszeriben.
Hát hogy nézne ki széldzsekiben?

Viharban gallyak is leverten úsznak a vízen,
A pocsolyában a lábnyom lassan elmosódik.
Kivert kutya a határban csontról álmodozik...
Mi meg csak küzdünk, hogy túléljük a vihart... épen!

Vecsés. 2013. március 30. – Kustra Ferenc József

Öreg a Hold, de köröz,
A Föld körül megmérköz
A gravitációval,
Mint a köldökzsinórral.

Van nekije oly' sok arca,
Középkorban félték vala.
Ha Nap nem süti nem látszik,
Éjszaka meg előbújik.

Szép időben vigyorog,
Körülöttünk kóvályog.
Alakját megmintázták,
Létét sokszor megírták.

Éjszakai sétákon,
Amit látunk holdvilágon,
Azt láthatjuk, mit enged,
Nélküle mereszted szemed.

Van még zöld török félhold,
Nők nyakában arany félhold.
Sós kifli, mint a félhold,
Holdtölte előtti félhold.

Ember járta a felszínét,
Elvesztette a rémségét,
Lakni nem lehet rajta,
Olyan kies a tája.

Holdtölte dagályt duzzasztja,
Éjszakát fénnyel árasztja.
Szerelmesek együtt nézik,
Sátánisták együtt félik.

Innen is látni felszínét,
Árkát, völgyét és a hegyét.
Napsütésben elbujdosik,
Éjszaka meg előbújik.

Budapest, 1997. április 9. – Kustra Ferenc József

Hamvas, mint péksütemény,
Sötétben árad a fény.
Ez nem zöld török félhold,
Napsütötte a félhold.

Érdekes jelenség égen,
Ember figyeli már régen.
Középkorban igen félték,
Titkát rég' még nem ismerték.

Azóta ember megjárta,
Repítette fel... űrszonda.
Lakatlan a kies táj,
Nem süt nap, fedi homály.

Vándornak, ki éjszakai,
Vannak... az ég iránytűi.
Maradjunk mi lenn a földön,
Nézzük éjszakai csöndön.

Budapest, 1997. március 8. – Kustra Ferenc József

Tarka pillangók kergetőznek,
Mezei virágok égig nőnek.
Az égbolt angyali szép kékje,
Hegyek csalóka messzesége.

Elfutó bogarak arany háta,
Országút agyagos sárgája,
Mind, mind érzéki szép látvány,
Boldogság ez és nem ármány.

Budapest, 1997. augusztus 3. – Kustra Ferenc József