A pataknak kócos partján
Réce riad, torka harsány.
Fű és a sás eltakarja
Csemetéket jól álcázza.

Ősi fáknak lombja alatt
A napsugár kissé szakadt,
Levélzetnek rejtekében
Megrekedt a szellő éppen.

Tükör vizén a folyamnak
Nyárfa pihék lubickolnak.
Tündérrózsa ringatózik
Sárga irissszel mártózik.

A távolból kakukk kukkant,
Fáknak ágán harkály koppant.
Olykor csobbant a farkával
Egy rabló hal a zsákmánnyal.

Térdig érő vízben járva
Fehér gém is épp vadászna.
Veszélyt sejtett személyemben
Felrepült hát nagy sebesen.

Madárdaltól zeng az erdő,
A békesség bennem megnő.
Természetben egy kis túra
Minden bajra legjobb kúra.

Fák koronája
Csillag-pelyhektől ékes,
Deres varázslat.

Csipkézett fátyolt
Ködpára gyarapítja,
Tündérek bája.

Ropogós szellő
Csillámot szór a földre,
Kristályos álmot.

Téli hangulat
Pille szárnyon szerte száll,
Hűvös érintés.

Hófehér béke
Pihen zúzmarás tájon,
Fagyos nyugalom.

Fagyos felhők gyülekeznek
Odafenn az égen;
Libben, táncol sok hópehely
Ezüstös fehérben.

Varázs idő esőcseppnek...
Tündérekké cseperedtek.
Fel és alá kavarognak,
Szél szárnyába kapaszkodnak.

Hópehelytánc bűvöl bájjal,
Szállingózik télben;
Égi-puha hűvös mázzal.
Mindent befed szépen.

Fényben ragyog kristálytisztán
Cseppnyi csodás tündér csillám,
S mint a császár új ruhája
Eltűnik ha nap süt rája.

Itt, ahol zúg a négy folyó,
itt élünk már ezer éve,
itt voltunk egyszer gyermekek,
s hallgattunk tündérmeséket.
Itt éltek mind az őseink,
s hittük, hogy egyszer majd végre
nekünk is jut egy földdarab,
hol testünk nyugodni térhet.
verejtékcseppben, izzadón
dolgoztunk mindig keményen,
s mégis: kifosztott szolgaként
itt állunk koldusszegényen.
Éhbérért küzdve estelig
gürcöltünk, s hittük, cserébe
tisztesség övezi vén fejünk,
s nem kaptunk semmit sem érte.
Könnyektől ittas hajnalon
reszketve sír fel a lélek,
de már nem hallja senki sem,
bárhogy száll messze a szélben.
Csak a kegyetlen zsarnokok,
akik most belőlünk élnek,
s gúnyos szavakkal hirtelen
lelkünkbe taposnak mélyen.
Ők élvezik a földi jót,
melyért a te kezed kérges,
és az a zúgó négy folyó
miattuk háborog éppen.
Reszketve, zúgva hömpölyög,
s tarajos hullámszemével
mintha mondaná: Istenem!
Nézz le ránk! Nem bírom én sem.
Ne bántsd a gyöngét, nincstelent!
Szenvedtek eleget éppen!
Arra sújtsd bőszült haragod,
kikért oly koldusszegények.

Egyszer volt...meg egyszer
Szivárvány nyílt a kertben
Alatta állt egy kis anygyal
Csillagfényű szép ruhában

Tündérhaja arany fürtje
Lengedezett ahogy járt
Ha kérdésre választ felelt
Zengő hangja muzsikált

Sétálgatott fel és alá
A madarak is daloltak
Lába nyomán amerre járt
Százszorszépek nyílottak

Gyöngyszemével ha rád nézett
A világ felragyogott
Kedved öröm-tóba fürdött
S a borúság elhagyott

Egy kislány unoka
Maga az angyalka