Idő 
Értékelés 
Értékelés (Gúnydal: Senki Tóni képzelt monológja)
Ó Múzsám, ki összetörted szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
az magas Parnasszus csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad tehetségem, amikor ütlegeltél.
És lásd; nem kell többé fenn tollászkodnod hiába,
mert rakok neked rímekből fészket - akár százat -
előtted most rejtetlenül áll még üres elmém,
úgy várja, hogy ihlet-csókra nyissad végre szádat!
Szép íriszed szivárványa ragyogja soraim,
tehetség-áldásra emeld fel hát, mindkét karod,
s önts belém áldott és örök szent költői vénát,
…vagy valami ilyesféle..., ha te úgy akarod.
Ígérem írok majd a virágról, a tündérről,
álomról és mindent beborító cukormázról;
írok majd szépeket hattyúról csillagok alatt,
Holdról, vagy egy fülig szerelmetes délibábról.
És patakzani fog majd a könny az olvasóból,
ahogy szíve facsarodik össze, no-meg, vissza.
És zsebkendőért szalad majd át a jó szomszédhoz
s tehetségem minden sorát vakon, buzgón issza!
És menetelni fognak egykor majd verseimre,
úgy dalolják minden bötűjét majd hős vitézek,
mert hatalmasabb géniusz leszek mint akárki,
Rám fognak feltekinteni, s csak Tőlem idéznek!
És ott, a mennyekben fenn is hallani lehet majd:
"Óh egek mekkora költő ez a Senki Tóni!
Tehetsége oly mérhetetlenül hatalmas, hogy
fűzfasípok hangján is, csak Őt fogják dalolni."
- Múzsám, ki összetörted a szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
Parnasszus az magas csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad-e tehetségem mikor reám estél?
(Pest-Buda 2014. augusztus 31.)
Ó Múzsám, ki összetörted szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
az magas Parnasszus csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad tehetségem, amikor ütlegeltél.
És lásd; nem kell többé fenn tollászkodnod hiába,
mert rakok neked rímekből fészket - akár százat -
előtted most rejtetlenül áll még üres elmém,
úgy várja, hogy ihlet-csókra nyissad végre szádat!
Szép íriszed szivárványa ragyogja soraim,
tehetség-áldásra emeld fel hát, mindkét karod,
s önts belém áldott és örök szent költői vénát,
…vagy valami ilyesféle..., ha te úgy akarod.
Ígérem írok majd a virágról, a tündérről,
álomról és mindent beborító cukormázról;
írok majd szépeket hattyúról csillagok alatt,
Holdról, vagy egy fülig szerelmetes délibábról.
És patakzani fog majd a könny az olvasóból,
ahogy szíve facsarodik össze, no-meg, vissza.
És zsebkendőért szalad majd át a jó szomszédhoz
s tehetségem minden sorát vakon, buzgón issza!
És menetelni fognak egykor majd verseimre,
úgy dalolják minden bötűjét majd hős vitézek,
mert hatalmasabb géniusz leszek mint akárki,
Rám fognak feltekinteni, s csak Tőlem idéznek!
És ott, a mennyekben fenn is hallani lehet majd:
"Óh egek mekkora költő ez a Senki Tóni!
Tehetsége oly mérhetetlenül hatalmas, hogy
fűzfasípok hangján is, csak Őt fogják dalolni."
- Múzsám, ki összetörted a szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
Parnasszus az magas csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad-e tehetségem mikor reám estél?
(Pest-Buda 2014. augusztus 31.)
Volt egyszer egy hitem az Emberben,
de felnőtt koromra itt hagyott cserben.
Becsaptak a tündérek, fájdalmat hagytak,
hófehér könnyeim az arcomra fagytak.
Ráébredtem: a gyermekkornak vége,
s meghalt a mesék varázsos szépsége.
Volt egyszer egy magányos ifjúságom,
barátok, sok-sok gyerek volt az álmom. Okultam,
nőttem, mint avar alatt a gomba,
csendesen bebújva saját magányomba.
Így teltek s múltak a jeltelen évek,
voltak szürkék, rövidek, s olykor szépek...
Volt egyszer egy Első, nagy szerelmem.
Lebegtem s lubickoltam önfeledten.
Nem láttam, hogy gyűlnek a fellegek.
Csakis én tehettem róla: meglehet.
Fájdalommá vált szerelmemnek fészke,
szakítás, magány, önvád lett a vége...
Volt egyszer egy boldog házasságom,
egy gyermekem - a többit már nem várom -
Felnőtté vált s immár saját életét éli,
szülei aggódását, köszöni, nem kéri.
Jó gyerek lett, támaszunk a korban,
megöregedtünk, s szívünk alig dobban.
Volt egyszer sok-sok múló évem,
a holnapot talán még békén megélem.
Ráébredtem: felnőttkoromnak vége,
rég elkopott mesém varázsos szépsége.
Talán szép volt, talán kerek, mint a hold:
Egyszer volt...
Pest - Buda, 2014. október 24-25.
de felnőtt koromra itt hagyott cserben.
Becsaptak a tündérek, fájdalmat hagytak,
hófehér könnyeim az arcomra fagytak.
Ráébredtem: a gyermekkornak vége,
s meghalt a mesék varázsos szépsége.
Volt egyszer egy magányos ifjúságom,
barátok, sok-sok gyerek volt az álmom. Okultam,
nőttem, mint avar alatt a gomba,
csendesen bebújva saját magányomba.
Így teltek s múltak a jeltelen évek,
voltak szürkék, rövidek, s olykor szépek...
Volt egyszer egy Első, nagy szerelmem.
Lebegtem s lubickoltam önfeledten.
Nem láttam, hogy gyűlnek a fellegek.
Csakis én tehettem róla: meglehet.
Fájdalommá vált szerelmemnek fészke,
szakítás, magány, önvád lett a vége...
Volt egyszer egy boldog házasságom,
egy gyermekem - a többit már nem várom -
Felnőtté vált s immár saját életét éli,
szülei aggódását, köszöni, nem kéri.
Jó gyerek lett, támaszunk a korban,
megöregedtünk, s szívünk alig dobban.
Volt egyszer sok-sok múló évem,
a holnapot talán még békén megélem.
Ráébredtem: felnőttkoromnak vége,
rég elkopott mesém varázsos szépsége.
Talán szép volt, talán kerek, mint a hold:
Egyszer volt...
Pest - Buda, 2014. október 24-25.
- A szívem remél, amíg csak dobban,
a jövőről a jót - csak valót szomjaz.
Álmodik rózsákat, tündérszép kertet,
tűzvörös szirmokat, féltve őrzött percet.
Napfényben lángoló, parázsló szemed,
ezeregy éjszakán - kitáruló szíved.
Szemednek tükrében a fénylő nap sugarát,
kezed érintését, ajkadnak mosolyát.
- A szívem remél, amíg csak dobban,
néha álmodik, hogy rajzolok a porban.
Rajzolom lépteim, miben nincsen lábnyom,
úgy járom utamat, hogy senki meg ne lásson.
Suttogom titkaim, s féltve őrizem,
megtört szívemen reményem tépkedem,
nélküled nincs semmim, én sem létezem,
nem dobban a szívem, elaludt édesen.
Mesélek egy szívről:
- Aluszik csendesen, álmodik, hogy él
- Tündérszép kerteket!
a jövőről a jót - csak valót szomjaz.
Álmodik rózsákat, tündérszép kertet,
tűzvörös szirmokat, féltve őrzött percet.
Napfényben lángoló, parázsló szemed,
ezeregy éjszakán - kitáruló szíved.
Szemednek tükrében a fénylő nap sugarát,
kezed érintését, ajkadnak mosolyát.
- A szívem remél, amíg csak dobban,
néha álmodik, hogy rajzolok a porban.
Rajzolom lépteim, miben nincsen lábnyom,
úgy járom utamat, hogy senki meg ne lásson.
Suttogom titkaim, s féltve őrizem,
megtört szívemen reményem tépkedem,
nélküled nincs semmim, én sem létezem,
nem dobban a szívem, elaludt édesen.
Mesélek egy szívről:
- Aluszik csendesen, álmodik, hogy él
- Tündérszép kerteket!
A pataknak kócos partján
Réce riad, torka harsány.
Fű és a sás eltakarja
Csemetéket jól álcázza.
Ősi fáknak lombja alatt
A napsugár kissé szakadt,
Levélzetnek rejtekében
Megrekedt a szellő éppen.
Tükör vizén a folyamnak
Nyárfa pihék lubickolnak.
Tündérrózsa ringatózik
Sárga irissszel mártózik.
A távolból kakukk kukkant,
Fáknak ágán harkály koppant.
Olykor csobbant a farkával
Egy rabló hal a zsákmánnyal.
Térdig érő vízben járva
Fehér gém is épp vadászna.
Veszélyt sejtett személyemben
Felrepült hát nagy sebesen.
Madárdaltól zeng az erdő,
A békesség bennem megnő.
Természetben egy kis túra
Minden bajra legjobb kúra.
Réce riad, torka harsány.
Fű és a sás eltakarja
Csemetéket jól álcázza.
Ősi fáknak lombja alatt
A napsugár kissé szakadt,
Levélzetnek rejtekében
Megrekedt a szellő éppen.
Tükör vizén a folyamnak
Nyárfa pihék lubickolnak.
Tündérrózsa ringatózik
Sárga irissszel mártózik.
A távolból kakukk kukkant,
Fáknak ágán harkály koppant.
Olykor csobbant a farkával
Egy rabló hal a zsákmánnyal.
Térdig érő vízben járva
Fehér gém is épp vadászna.
Veszélyt sejtett személyemben
Felrepült hát nagy sebesen.
Madárdaltól zeng az erdő,
A békesség bennem megnő.
Természetben egy kis túra
Minden bajra legjobb kúra.
Fák koronája
Csillag-pelyhektől ékes,
Deres varázslat.
Csipkézett fátyolt
Ködpára gyarapítja,
Tündérek bája.
Ropogós szellő
Csillámot szór a földre,
Kristályos álmot.
Téli hangulat
Pille szárnyon szerte száll,
Hűvös érintés.
Hófehér béke
Pihen zúzmarás tájon,
Fagyos nyugalom.
Csillag-pelyhektől ékes,
Deres varázslat.
Csipkézett fátyolt
Ködpára gyarapítja,
Tündérek bája.
Ropogós szellő
Csillámot szór a földre,
Kristályos álmot.
Téli hangulat
Pille szárnyon szerte száll,
Hűvös érintés.
Hófehér béke
Pihen zúzmarás tájon,
Fagyos nyugalom.
