Ezüst ruhát öltött a Hold,
Nemsokára kereket old.
Az éjszaka félig már holt.
Csillagokat homályba tolt.

Hajnal pírja dereng lassan,
Gyöngy csillan meg madár dalban.
Szellő leng mint könnyed paplan,
Illanó perc zizzen halkan.

A sötétség kékbe osont,
Nap sugara színeket bont.
Ég aljára fénycsipkét font,
Tarka réten harmatot olt.

Minden ablak tárva-nyitva,
Üde reggelt ház is issza.
Város, falu optimista-
Nem lesz ma nagy kánikula?

Cseppnyi pára illan gyorsan
Tikkadó föld marad szomjan.
Száraz felhőn a Nap lobban,
Tűzzel izzik a távolban.
Hőhullám front szinte robban.

A pataknak kócos partján
Réce riad, torka harsány.
Fű és a sás eltakarja
Csemetéket jól álcázza.

Ősi fáknak lombja alatt
A napsugár kissé szakadt,
Levélzetnek rejtekében
Megrekedt a szellő éppen.

Tükör vizén a folyamnak
Nyárfa pihék lubickolnak.
Tündérrózsa ringatózik
Sárga irissszel mártózik.

A távolból kakukk kukkant,
Fáknak ágán harkály koppant.
Olykor csobbant a farkával
Egy rabló hal a zsákmánnyal.

Térdig érő vízben járva
Fehér gém is épp vadászna.
Veszélyt sejtett személyemben
Felrepült hát nagy sebesen.

Madárdaltól zeng az erdő,
A békesség bennem megnő.
Természetben egy kis túra
Minden bajra legjobb kúra.

Furcsa játékot űz velem az élet
Sorakoznak az eltűntnek hitt emlékek
Mintha minden nap új fiók nyílna
Egy-egy tört pillanat a vállamat húzza
Felötlik mi voltam, s mivé lettem
Hideg a kezem, a szívem, a lelkem
Házam ereszén pattog a semmi
Jó lenne futni, örökre elmenni
Pörög, fel-le lódul bennem egy hinta
Kattog az agyam, súgja: palinta
Megtört szemem távolba pislog
Homlokomon hatalmas billog
Tudatom recseg, roszog: rossz kerék
Úgy sötétül mint viharos éjen az ég
Keresztül- kasul néha felvillan
Csetteg-csattog, aztán kisül, elillan
Kétségtelen: ez már a vénség jele
Másfelé kacsingat a sors kegye
Súlytalanná váltam mások szemében
Nem búcsúzok, csak meghalok szerényen

Digitális fények, pixelek varázsa,
Képernyők erdeje hív, csábít magába.
Billentyűk ezüstje ujjaid igája,
Szüntelenül táncol, élményekre várva.

Napsugártól édes, aranyló vaklárma.
- „A világ kívül él” – suttogja anyácska.
Dac felel és szemek keserű izzása:
- „Valóságos ez is! A kintit kiváltja!”

Szívdobbanás búgja, unalom a málha.
Kiborgként ellenben csúcsélmény a játszma,
Immerzív látványok korlátlan csatája,
Virtuális terek végtelen magánya.

Beszélgetés indul, családjuk javára;
Online és offline lét - mi a megoldása?
Legfájóbb megélés az ősök számára:
Távolság, ridegség, kapcsolat hiánya.

Konzulens és szülő egyaránt belátja;
a net nem ellenség, de nem is a barátja,
eszköz csak, praktikus, kétirányú utca.
Sorsunk a kezünkben, egyensúly a kulcsa.

Messze távol ring a szántó,
Boronált föld magvat váró.
Lenge szellőt nap hevíti,
Kopár fákat rügy feszíti.

Nap sugara csalogató,
Felhőtlen ég mosolyt adó.
Borús lelket fény telíti,
Komorságát elveszíti.

A sok csíra feltörekvő,
Csiklandozza enyhe idő.
Kikandikál téltemető,
Tavaszi szél jeget verő.

A naptár is észre vette
Fagyos télnek olvad lelke.
Levetette hósapkáját,
Kigombolta nagy kabátját,
S mint egy bűvész átváltozott,
Kikeleti napot hozott.