Idő 
Értékelés 
Értékelés Üres a szívem, sokszor irgalmatlanul becsapattam,
Pedig az Isten látja lelkem, én mindig jót akartam.
Ilyen genyó volt a saját sorsom, pedig épp’ ilyet nem akartam,
Harcoltam is ellene vadul, de csak az lett… fejemet vakartam.
(3 soros-zárttükrös)
A vég, „öreges élet”, maga a halálfutás,
Tetszik vagy sem ez öregségi azonosulás…
A vég, „öreges élet”, maga a halálfutás.
(Anaforás, önrímes)
Az élet, örök bizonytalanság, álljak meg vagy fussak tovább?
Álljak meg? De, ott utol is ér… vagy fussak én, előre tovább…
Az élet, örök bizonytalanság, álljak meg vagy fussak tovább?
Sokszor mondták nekem okosok, hogy éljek okosan,
De most akkor mi okból élek tovább… megaszottan…
Sokszor mondták nekem okosok, hogy éljek okosan.
Megtört az élet, vég-aszottra megöregedve lettem,
Mint aszalt szilva kint, polcon élem öreges életem.
Aszottság a szilvánál további eltartást szolgálja,
Nálam azt, mit? Úgyis nemsokára lesz: alá szolgálja…
(Senrjú)
Sok becsapatás,
Ámítás, nagy átverés.
Ez volt sorsomban!
*
(Senrjon)
Érdekes, nem is érzem,
Hogy öregszem… látom tükörben.
Látva, mit higgyek?
*
(HIAKU)
Még harangozáskor
Erősen dobban a szívem.
Múltat köszörülném…
*
(Septolet)
Átvertek,
Levertek,
Beköptek legyek.
Fájón elmúló évek,
Régi tévedések,
Használhatatlan elmélkedések...
Kárhoztató tűzbe, elégek!
Vecsés, 2020. szeptember 11. – Kustra Ferenc József
Pedig az Isten látja lelkem, én mindig jót akartam.
Ilyen genyó volt a saját sorsom, pedig épp’ ilyet nem akartam,
Harcoltam is ellene vadul, de csak az lett… fejemet vakartam.
(3 soros-zárttükrös)
A vég, „öreges élet”, maga a halálfutás,
Tetszik vagy sem ez öregségi azonosulás…
A vég, „öreges élet”, maga a halálfutás.
(Anaforás, önrímes)
Az élet, örök bizonytalanság, álljak meg vagy fussak tovább?
Álljak meg? De, ott utol is ér… vagy fussak én, előre tovább…
Az élet, örök bizonytalanság, álljak meg vagy fussak tovább?
Sokszor mondták nekem okosok, hogy éljek okosan,
De most akkor mi okból élek tovább… megaszottan…
Sokszor mondták nekem okosok, hogy éljek okosan.
Megtört az élet, vég-aszottra megöregedve lettem,
Mint aszalt szilva kint, polcon élem öreges életem.
Aszottság a szilvánál további eltartást szolgálja,
Nálam azt, mit? Úgyis nemsokára lesz: alá szolgálja…
(Senrjú)
Sok becsapatás,
Ámítás, nagy átverés.
Ez volt sorsomban!
*
(Senrjon)
Érdekes, nem is érzem,
Hogy öregszem… látom tükörben.
Látva, mit higgyek?
*
(HIAKU)
Még harangozáskor
Erősen dobban a szívem.
Múltat köszörülném…
*
(Septolet)
Átvertek,
Levertek,
Beköptek legyek.
Fájón elmúló évek,
Régi tévedések,
Használhatatlan elmélkedések...
Kárhoztató tűzbe, elégek!
Vecsés, 2020. szeptember 11. – Kustra Ferenc József
Nem népmesei kesergő…
Egész életemet „D” napban éltem és így azon dolgoztam,
Az ellenek, árkomból ki ne vessenek, így ott rothadtam…
(3 soros-zárttükrös)
Sokszor volt, hogy csak ültem, néztem a vérkeményítő hidegem fagyos némaságában,
A rekedt csendem battyogva átsüvített életemen, bizonytalanság iszonyában…
Sokszor volt, hogy csak ültem, néztem a vérkeményítő hidegem fagyos némaságában.
(3 soros-zárttükrös)
Az én heveny, akut, végzetes csöndem mindig természetellenes volt,
Ha valami új halasztott, a körmeit kieresztette és karmolt.
Az én heveny, akut, végzetes csöndem mindig természetellenes volt,
Reményem mindig volt, bevilágított
Kísérteties fénnyel világított...
Majd az eredménytelenségnél, mint a világítórakéta kihunyó fénye, sötétbe olvadt…
Én meg sokszor sírva kaptam csuklással, röhögő görcsöt… élet átvágott és élvezte a rothadt!
Nálam az ördög személyesen volt a „vakond”
És bizony aktív volt. segítséget visszamond...
Nagyobb volumenben itten voltak a „pechek”
Mik „ötödik” hadoszlopkánt itt tülekedtek…
Voltak még az áruló-hitszegő „lehetőségek”
Ők, mindig becsaptak, nem voltak náluk semmi fékek.
A „kollaboráns” történéseket nehogy felejtsük,
Mert ellenem is dolgoztak, bizony nehogy feledjük
(3 soros-zárttükrös)
Folyton úgy jártam, hogy az életvizemet ködfoltok totál belepték,
Ha alakult valami jó, köd-gránátot lőttek, ne látszanak lepkék…
Folyton úgy jártam, hogy az életvizemet ködfoltok totál belepték.
(Anaforás, bokorrímes)
A jó, minél jobbnak ígérkezett, annál jegesebb volt a köd-területem,
A hullámon, az életvonaton zakatolt, nekem nem volt semmi érdemem?
Rémálomból ébredni egy köd-takaró valóságában... ezt érdemeltem?
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Alkonyatkor, annak szürkülete, mint kísértetfény rám borult és fölém,
Az utcai lámpák, mint harci nyomjelző lövedékek hatoltak belém…
Alkonyatkor, annak szürkülete, mint kísértetfény rám borult és fölém,
(Bokorrímes)
Az életben nemhogy egy lámpás, de még egy légvédelmi reflektor sem segít,
Mit néznék én ezekkel, mikor a sötétem feloldhatatlan... a mindenit.
Ha az életet nem övezik fénykévék, akkor vakság sötétje elveszít...
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Ha az élet csak megnyekken, megriadok, búsan megborzongok,
Ha az élet reménytelen, továbbélésen minek dolgozok?
Ha az élet csak megnyekken, megriadok, búsan megborzongok.
(Bokorrímes)
Az élet szótlansága ma már föltűnően csendes,
Tán’ valamit titkol, ami nekem még esedékes?
Az élet szótlansága ma már föltűnően csendes...
*
(Senrjú csokor)
Hiába minden,
Kapaszkodok, de idő…
Magával vonszol!
*
Látom, öregszem…
Gyermekre hasonlítok
Kit élet megtört.
*
E gyors életem
Villámgyorsan el is múlt.
Hetven év oda…
*
Még emlékezek!
Majd meg rám emlékeznek?
Ki gondol majd rám?
*
Időm már nincsen,
Már semmi nem változik?
Múlt már nem fontos?
*
Korai dér is
Belepi! Jeges szél fúj!
Jéghideg a sír!
Vecsés, 2018. június 10. – Kustra Ferenc József – Önéletrajzi írás hetven évesen.
Egész életemet „D” napban éltem és így azon dolgoztam,
Az ellenek, árkomból ki ne vessenek, így ott rothadtam…
(3 soros-zárttükrös)
Sokszor volt, hogy csak ültem, néztem a vérkeményítő hidegem fagyos némaságában,
A rekedt csendem battyogva átsüvített életemen, bizonytalanság iszonyában…
Sokszor volt, hogy csak ültem, néztem a vérkeményítő hidegem fagyos némaságában.
(3 soros-zárttükrös)
Az én heveny, akut, végzetes csöndem mindig természetellenes volt,
Ha valami új halasztott, a körmeit kieresztette és karmolt.
Az én heveny, akut, végzetes csöndem mindig természetellenes volt,
Reményem mindig volt, bevilágított
Kísérteties fénnyel világított...
Majd az eredménytelenségnél, mint a világítórakéta kihunyó fénye, sötétbe olvadt…
Én meg sokszor sírva kaptam csuklással, röhögő görcsöt… élet átvágott és élvezte a rothadt!
Nálam az ördög személyesen volt a „vakond”
És bizony aktív volt. segítséget visszamond...
Nagyobb volumenben itten voltak a „pechek”
Mik „ötödik” hadoszlopkánt itt tülekedtek…
Voltak még az áruló-hitszegő „lehetőségek”
Ők, mindig becsaptak, nem voltak náluk semmi fékek.
A „kollaboráns” történéseket nehogy felejtsük,
Mert ellenem is dolgoztak, bizony nehogy feledjük
(3 soros-zárttükrös)
Folyton úgy jártam, hogy az életvizemet ködfoltok totál belepték,
Ha alakult valami jó, köd-gránátot lőttek, ne látszanak lepkék…
Folyton úgy jártam, hogy az életvizemet ködfoltok totál belepték.
(Anaforás, bokorrímes)
A jó, minél jobbnak ígérkezett, annál jegesebb volt a köd-területem,
A hullámon, az életvonaton zakatolt, nekem nem volt semmi érdemem?
Rémálomból ébredni egy köd-takaró valóságában... ezt érdemeltem?
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Alkonyatkor, annak szürkülete, mint kísértetfény rám borult és fölém,
Az utcai lámpák, mint harci nyomjelző lövedékek hatoltak belém…
Alkonyatkor, annak szürkülete, mint kísértetfény rám borult és fölém,
(Bokorrímes)
Az életben nemhogy egy lámpás, de még egy légvédelmi reflektor sem segít,
Mit néznék én ezekkel, mikor a sötétem feloldhatatlan... a mindenit.
Ha az életet nem övezik fénykévék, akkor vakság sötétje elveszít...
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Ha az élet csak megnyekken, megriadok, búsan megborzongok,
Ha az élet reménytelen, továbbélésen minek dolgozok?
Ha az élet csak megnyekken, megriadok, búsan megborzongok.
(Bokorrímes)
Az élet szótlansága ma már föltűnően csendes,
Tán’ valamit titkol, ami nekem még esedékes?
Az élet szótlansága ma már föltűnően csendes...
*
(Senrjú csokor)
Hiába minden,
Kapaszkodok, de idő…
Magával vonszol!
*
Látom, öregszem…
Gyermekre hasonlítok
Kit élet megtört.
*
E gyors életem
Villámgyorsan el is múlt.
Hetven év oda…
*
Még emlékezek!
Majd meg rám emlékeznek?
Ki gondol majd rám?
*
Időm már nincsen,
Már semmi nem változik?
Múlt már nem fontos?
*
Korai dér is
Belepi! Jeges szél fúj!
Jéghideg a sír!
Vecsés, 2018. június 10. – Kustra Ferenc József – Önéletrajzi írás hetven évesen.
Szép volt a gyermekkorom, boldog voltam,
Egykeként neveltek, de szigorúan.
Hálás vagyok szüleimnek, Keresztnek,
Jó érzésű, jó emberek neveltek.
Mindez persze mai világban nem előny,
Sőt hátrányát látom, sokszor védekezőn.
Ezen persze kicsit változtatni tudok,
Korszellemhez tán, alkalmazkodni fogok.
Engem még megtanítottak jóra, szépre,
Mikor felnőtt lettem mondtam, hogy na, végre.
Akkor még nem tudtam, mit más fiatal se,
Hogy most kezdődik a rossz, gonosz élete.
Ma sokszor visszasírom a gyermekkorom,
Éltem legjobb két éve, katonakorom.
Szolit elláttam, gondom nem volt semmire,
Főleg akkor kedvelt engem a szerencse.
Gyermekkorom kerékpározással telt,
Télen meg szánkóztam, mikor hó esett.
Akkor nem volt Tv és nem volt telefon, videó
Este hatkor mesét sugárzott a rádió.
Felnőttek beszélgettek velem, meséltek,
Hallgattam őket, élveztem az estéket.
A lelkem nem tette tönkre a diszkó,
Nem lettem egy üres fejű fajankó.
Vittek állatkertbe és még vidámparkba,
Kirándultunk hegyekbe és folyópartra.
Kaptam töltetlen savanyú cukorkát,
Szülinapra meg mindig jó nagy tortát.
Nappal tanultam és játszhattam kedvemre,
Akárhová néztem ráláttam emberre.
Akkor még emberek kommunikáltak,
Egymással szemben jó érzéssel voltak.
Felnőtt koromban szüleim rosszak lettek,
Engem és családomat is... tönkre tettek.
Hát ez persze, nem volt szép és jó részükről,
De nem von le a gyerekkori emlékből.
Ki és milyen ember lesz felnőtt korában,
Attól függ hol, hogyan nevelték korábban.
Alapvető, jó-e szülők módszertana
És környező társadalom ráhatása.
Ha manapság sikk lenne rendesnek lenni,
Bőven volna okom ujjongni, örülni.
Mindezt közel és távol nem értékelik,
De emlékem ettől nem homályosodik.
Vecsés, 1998. október. 22. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írásmű, 50 év után…
Egykeként neveltek, de szigorúan.
Hálás vagyok szüleimnek, Keresztnek,
Jó érzésű, jó emberek neveltek.
Mindez persze mai világban nem előny,
Sőt hátrányát látom, sokszor védekezőn.
Ezen persze kicsit változtatni tudok,
Korszellemhez tán, alkalmazkodni fogok.
Engem még megtanítottak jóra, szépre,
Mikor felnőtt lettem mondtam, hogy na, végre.
Akkor még nem tudtam, mit más fiatal se,
Hogy most kezdődik a rossz, gonosz élete.
Ma sokszor visszasírom a gyermekkorom,
Éltem legjobb két éve, katonakorom.
Szolit elláttam, gondom nem volt semmire,
Főleg akkor kedvelt engem a szerencse.
Gyermekkorom kerékpározással telt,
Télen meg szánkóztam, mikor hó esett.
Akkor nem volt Tv és nem volt telefon, videó
Este hatkor mesét sugárzott a rádió.
Felnőttek beszélgettek velem, meséltek,
Hallgattam őket, élveztem az estéket.
A lelkem nem tette tönkre a diszkó,
Nem lettem egy üres fejű fajankó.
Vittek állatkertbe és még vidámparkba,
Kirándultunk hegyekbe és folyópartra.
Kaptam töltetlen savanyú cukorkát,
Szülinapra meg mindig jó nagy tortát.
Nappal tanultam és játszhattam kedvemre,
Akárhová néztem ráláttam emberre.
Akkor még emberek kommunikáltak,
Egymással szemben jó érzéssel voltak.
Felnőtt koromban szüleim rosszak lettek,
Engem és családomat is... tönkre tettek.
Hát ez persze, nem volt szép és jó részükről,
De nem von le a gyerekkori emlékből.
Ki és milyen ember lesz felnőtt korában,
Attól függ hol, hogyan nevelték korábban.
Alapvető, jó-e szülők módszertana
És környező társadalom ráhatása.
Ha manapság sikk lenne rendesnek lenni,
Bőven volna okom ujjongni, örülni.
Mindezt közel és távol nem értékelik,
De emlékem ettől nem homályosodik.
Vecsés, 1998. október. 22. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írásmű, 50 év után…
Közöny, irgalom,
Nem épp’ édestestvérek.
Élet, középút!
*
Lélek is szorong,
Ha már a bűn az érték.
Mivé lesz világ?
*
Szép lett a csúnya!
Döntésképtelen nyerő!
Világ, fejem áll…
*
Csoda várása!
Káprázat, csodás varázs!
Kaleidoszkóp.
*
A kálváriám
Keresztje, magával von…
Megdicsőült sors.
*
Harang, halkan kong,
A szava, hitre hívó!
Megdicsőülés.
*
Kilátástalan
Remény is van, romokon.
A vágy, vágy marad!
*
Végtelen sorba
Beálltam, búcsúzkodni.
Elegáns legyen…
*
Nyomorult élet,
Nem kellesz, ugyan menj már.
Magány, örökös.
*
Élet rabja, lét!
Lét rabsága, örökös.
Szabadulásvágy.
*
Kőszív is gördül,
A saját célok felé.
Kimérten halad.
*
Nincs feloldódás!
Sáros vízben mosdani?
Boldog eb ugat!
*
Csillagot, begyűjt
Lélek, de csak délibáb!
Érzékcsalódás.
*
Forgószél port szór,
Lelket, tisztára csiszol!
Erényt, visszaad?
*
Házat dönt vihar!
Éjcsend, lelket simogat!
Sírós a magány.
*
Lélek viharát,
Természet csillapítja?
Öngyógyulás kell!
*
Perc hajszolása!
Élő test! Halott világ!
Vágy áradata!
*
Sóhaja lombnak,
Levélzizegés! Lélek.
Felüdülés! Szél.
*
Éltet zizegés,
Lombsóhaj, hogyha csendes.
Relaxáció.
*
Élet gúzsba köt!
Enged érvényesülni?
Lánc! Szabadulni...
*
Élet, hasztalan,
Ha sikertelen és matt.
Sorskerék forog…
*
Elkínzott lélek,
Megfáradt testben kószál…
Virul arc, és sír…
*
Lét húsába vág
Élet szomjúhozása…
Rossz körülmények.
*
A szép szó csendül
És lélek szaván rágódsz?
Reményed marad!
Vecsés, 2015. március 22. – Kustra Ferenc József – íródott: Senrjúban.
Nem épp’ édestestvérek.
Élet, középút!
*
Lélek is szorong,
Ha már a bűn az érték.
Mivé lesz világ?
*
Szép lett a csúnya!
Döntésképtelen nyerő!
Világ, fejem áll…
*
Csoda várása!
Káprázat, csodás varázs!
Kaleidoszkóp.
*
A kálváriám
Keresztje, magával von…
Megdicsőült sors.
*
Harang, halkan kong,
A szava, hitre hívó!
Megdicsőülés.
*
Kilátástalan
Remény is van, romokon.
A vágy, vágy marad!
*
Végtelen sorba
Beálltam, búcsúzkodni.
Elegáns legyen…
*
Nyomorult élet,
Nem kellesz, ugyan menj már.
Magány, örökös.
*
Élet rabja, lét!
Lét rabsága, örökös.
Szabadulásvágy.
*
Kőszív is gördül,
A saját célok felé.
Kimérten halad.
*
Nincs feloldódás!
Sáros vízben mosdani?
Boldog eb ugat!
*
Csillagot, begyűjt
Lélek, de csak délibáb!
Érzékcsalódás.
*
Forgószél port szór,
Lelket, tisztára csiszol!
Erényt, visszaad?
*
Házat dönt vihar!
Éjcsend, lelket simogat!
Sírós a magány.
*
Lélek viharát,
Természet csillapítja?
Öngyógyulás kell!
*
Perc hajszolása!
Élő test! Halott világ!
Vágy áradata!
*
Sóhaja lombnak,
Levélzizegés! Lélek.
Felüdülés! Szél.
*
Éltet zizegés,
Lombsóhaj, hogyha csendes.
Relaxáció.
*
Élet gúzsba köt!
Enged érvényesülni?
Lánc! Szabadulni...
*
Élet, hasztalan,
Ha sikertelen és matt.
Sorskerék forog…
*
Elkínzott lélek,
Megfáradt testben kószál…
Virul arc, és sír…
*
Lét húsába vág
Élet szomjúhozása…
Rossz körülmények.
*
A szép szó csendül
És lélek szaván rágódsz?
Reményed marad!
Vecsés, 2015. március 22. – Kustra Ferenc József – íródott: Senrjúban.
Csilingelő a hajnal húsvét hétfőn,
Nyuszika a tojásait eldugta!
Rosszul jár, aki felkel, de már későn,
Addigra nyuszika talán elfutna…
Közben a lányokhoz, az asszonyokhoz
A locsolók tömegesen megjönnek,
Odamennek nyuszika kosarához,
Hogy szőrőst megsimítsák, ha már jöttek.
Nyuszika örül és még puszit is kér,
Meg ragaszkodik a locsoláshoz is!
Lesz is ebből zsivaj, sok a gavallér.
Évente egyszer van húsvét... reális.
Nyuszika, ha már megsimogattalak,
Puszit kaptál, hol van a piros tojás?
Vedd elő, én parlagon nem hagytalak,
Tudod… nem ingyé volt a barátkozás!
Nos, ha már így minden megvolt, akkor kérdem én,
Lehet locsolni? Szilaj vagyok már, mint egy mén…
Vecsés, 2016. február 1. – Kustra Ferenc József
Nyuszika a tojásait eldugta!
Rosszul jár, aki felkel, de már későn,
Addigra nyuszika talán elfutna…
Közben a lányokhoz, az asszonyokhoz
A locsolók tömegesen megjönnek,
Odamennek nyuszika kosarához,
Hogy szőrőst megsimítsák, ha már jöttek.
Nyuszika örül és még puszit is kér,
Meg ragaszkodik a locsoláshoz is!
Lesz is ebből zsivaj, sok a gavallér.
Évente egyszer van húsvét... reális.
Nyuszika, ha már megsimogattalak,
Puszit kaptál, hol van a piros tojás?
Vedd elő, én parlagon nem hagytalak,
Tudod… nem ingyé volt a barátkozás!
Nos, ha már így minden megvolt, akkor kérdem én,
Lehet locsolni? Szilaj vagyok már, mint egy mén…
Vecsés, 2016. február 1. – Kustra Ferenc József
