Idő 
Értékelés 
Értékelés Fönt, kék ég alatt
Száll boldogság madara?
Vajon, milyen kék?
*
Élet karmája
Csillagokban van rejtve.
Kódolt üzenet?
*
Öregen, élet
Peremén állva várunk.
Idő, nem áll meg.
*
Lesz kit lelőknek
Aztán, hosszan bukdácsol…
Mennyországban van.
*
Van, ki már unja
Ácsorgást, előre lép…
Mennyek, fogadja?
*
Az elveszett lélek gyásza megmarad,
A megmaradt lélek, életbe ragad.
*
Remény hídján, átmennék Veled!
Csak remény van! Szeretem a melled.
*
Reményem hajóhídján várakozás zászlaja lobog.
Nézem, mi lesz? Remény, elkocog...
*
Teremtesz és kitörölsz, Te gazember!
Reményem, immár nem vagy ember!
*
Holdfény, felhők között bujdokol,
Szomorú, sötét pillanat lesz a vég.
*
Az élethajóm
Fölfogja gyenge szellőt!
Mire sem elég…
*
Csillagfényben látni, az ezüst holdfényt,
Halál közel... nem lesz dicsfényt…
*
Vecsés, 2018. augusztus 28. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjúban és tízszavasokban.
Száll boldogság madara?
Vajon, milyen kék?
*
Élet karmája
Csillagokban van rejtve.
Kódolt üzenet?
*
Öregen, élet
Peremén állva várunk.
Idő, nem áll meg.
*
Lesz kit lelőknek
Aztán, hosszan bukdácsol…
Mennyországban van.
*
Van, ki már unja
Ácsorgást, előre lép…
Mennyek, fogadja?
*
Az elveszett lélek gyásza megmarad,
A megmaradt lélek, életbe ragad.
*
Remény hídján, átmennék Veled!
Csak remény van! Szeretem a melled.
*
Reményem hajóhídján várakozás zászlaja lobog.
Nézem, mi lesz? Remény, elkocog...
*
Teremtesz és kitörölsz, Te gazember!
Reményem, immár nem vagy ember!
*
Holdfény, felhők között bujdokol,
Szomorú, sötét pillanat lesz a vég.
*
Az élethajóm
Fölfogja gyenge szellőt!
Mire sem elég…
*
Csillagfényben látni, az ezüst holdfényt,
Halál közel... nem lesz dicsfényt…
*
Vecsés, 2018. augusztus 28. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjúban és tízszavasokban.
Falovacska, miről álmodsz?
Mi az, amiről gondolkodsz?
Nyargalnál tágas pusztákon.
Átugratnál nagy sziklákon.
Szomorú vagy falovacska.
Ez az álmok birodalma.
Te itt, a szobában ügethetsz.
Csak faló versenyen győzhetsz.
Ha senki sem simogatja,
szomorú a falovacska.
De, ha Karcsi ráül végre,
öröm csillog a szemébe.
Mi az, amiről gondolkodsz?
Nyargalnál tágas pusztákon.
Átugratnál nagy sziklákon.
Szomorú vagy falovacska.
Ez az álmok birodalma.
Te itt, a szobában ügethetsz.
Csak faló versenyen győzhetsz.
Ha senki sem simogatja,
szomorú a falovacska.
De, ha Karcsi ráül végre,
öröm csillog a szemébe.
Mesél a poéta…
(3 soros-zárttükrös)
A mécsesem lángja az én szalmaláng-ábrándom,
Előttem, nekem világít, és én a múlton ábrándozom…
A mécsesem lángja az én szalmaláng-ábrándom.
*
Sokszor, késő éjjelig a kis mécses lángja volt a társam,
Milyen szomorú, ha a szívemben ott kísért a fájdalmam.
Biz’ tragikus, ha siratni kell az elveszett életünket,
És tovább, szomorúan sajnálni már nem lévő létünket…
(10 szavas)
Éjjel jönnek a gondolatok...
Alszik a város, virrasztanak a boldogtalanok...
*
(Haiku)
Fájdalom oka,
A tükör nem hazudik!
Őszinte tükör!
(apeva)
Fáj
A sors!
Csak ámít!
Tükröm igaz,
Mutassa valót!
*
Sokszor hajnalig ostromolta arcom, a könnyeim árja,
A sok-sok szó meg elkószált, hogy a nedves arcom bejárja…
Sokszor hajnalig ostromolta arcom, a könnyeim árja.
*
Sokszor már a bánat rögzült, mint természetes,
Most visszagondolva, ez már emlékezetes,
A tollam meg én... mi híresztelhetjük magunkról,
Hogy kivettük a részünket a sok versírásból
Nem sírok... fájó érzésekről írok,
Toronyóra négyszer kong... immár pislogok...
Lelkemen bánat ül, nem sírok... írok!
Falióra négyet üt, pislogok...
*
Az élet nem áll meg, de bizony, egyszer véget ér
És akkor már nem reklamálhatunk a tükörnél…
Az élet nem áll meg, de bizony, egyszer véget ér
*
Álnok tükörkép,
Mindig igazat susog.
Magány, fojtogat…
Nézz
Bele!
Láthatod
Az igazat,
Nem álca mester.
*
Írtam persze azért, nagyon szép sorokban gondolatokat,
Szemben a falon, a nagy-tükörben, meg is láttam magamat…
Írtam persze azért, nagyon szép sorokban gondolatokat,
*
Minek is meséljek én tovább, ha gondolatok úgyis tobzódnak,
Az élet, itt is megy tovább, írni kell jó sokat a poétának.
A sivatagban is a lábnyomot messzire hordja a szél,
Úgy itt sincs már, amiről érdekesen a poéta beszél.
Míg késztetést érzek, írok-mesélek nektek,
Fájdalomról, örömről... velem sírjatok... örüljetek.
*
Képzelet indul,
Tollpercegtetés is kezd…
Jobb lesz, ha írok!
Hajt
Érzés,
Írnom kell!
Gondolatom
Papírra vettem.
*
(10 szavas)
Mécsesem lángja, még nagyon bírja,
Így aztán tollam… papírt kaparja.
Vecsés, 2017. december 29. – Szabadka, 2018. november 4. – Kustra Ferenc József – Az alapokat és az utolsó tízszavas én írtam. Az apevákat és a 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: Nem sírok, csak írok.
(3 soros-zárttükrös)
A mécsesem lángja az én szalmaláng-ábrándom,
Előttem, nekem világít, és én a múlton ábrándozom…
A mécsesem lángja az én szalmaláng-ábrándom.
*
Sokszor, késő éjjelig a kis mécses lángja volt a társam,
Milyen szomorú, ha a szívemben ott kísért a fájdalmam.
Biz’ tragikus, ha siratni kell az elveszett életünket,
És tovább, szomorúan sajnálni már nem lévő létünket…
(10 szavas)
Éjjel jönnek a gondolatok...
Alszik a város, virrasztanak a boldogtalanok...
*
(Haiku)
Fájdalom oka,
A tükör nem hazudik!
Őszinte tükör!
(apeva)
Fáj
A sors!
Csak ámít!
Tükröm igaz,
Mutassa valót!
*
Sokszor hajnalig ostromolta arcom, a könnyeim árja,
A sok-sok szó meg elkószált, hogy a nedves arcom bejárja…
Sokszor hajnalig ostromolta arcom, a könnyeim árja.
*
Sokszor már a bánat rögzült, mint természetes,
Most visszagondolva, ez már emlékezetes,
A tollam meg én... mi híresztelhetjük magunkról,
Hogy kivettük a részünket a sok versírásból
Nem sírok... fájó érzésekről írok,
Toronyóra négyszer kong... immár pislogok...
Lelkemen bánat ül, nem sírok... írok!
Falióra négyet üt, pislogok...
*
Az élet nem áll meg, de bizony, egyszer véget ér
És akkor már nem reklamálhatunk a tükörnél…
Az élet nem áll meg, de bizony, egyszer véget ér
*
Álnok tükörkép,
Mindig igazat susog.
Magány, fojtogat…
Nézz
Bele!
Láthatod
Az igazat,
Nem álca mester.
*
Írtam persze azért, nagyon szép sorokban gondolatokat,
Szemben a falon, a nagy-tükörben, meg is láttam magamat…
Írtam persze azért, nagyon szép sorokban gondolatokat,
*
Minek is meséljek én tovább, ha gondolatok úgyis tobzódnak,
Az élet, itt is megy tovább, írni kell jó sokat a poétának.
A sivatagban is a lábnyomot messzire hordja a szél,
Úgy itt sincs már, amiről érdekesen a poéta beszél.
Míg késztetést érzek, írok-mesélek nektek,
Fájdalomról, örömről... velem sírjatok... örüljetek.
*
Képzelet indul,
Tollpercegtetés is kezd…
Jobb lesz, ha írok!
Hajt
Érzés,
Írnom kell!
Gondolatom
Papírra vettem.
*
(10 szavas)
Mécsesem lángja, még nagyon bírja,
Így aztán tollam… papírt kaparja.
Vecsés, 2017. december 29. – Szabadka, 2018. november 4. – Kustra Ferenc József – Az alapokat és az utolsó tízszavas én írtam. Az apevákat és a 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: Nem sírok, csak írok.
Állítólag a remény hagy el utoljára
(3 soros-zárttükrős)
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni,
Ha volna otthon hol, lehet lepihenni…
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni.
Ha
Volna
Valaki,
Ki haza vár…
Oda röpülnék!
*
Nincs meleg otthonod.
Hazád, házad, álmod se tán’...
Oly üres vagy, hideg.
*
Szomorúság gázol lelkembe, mint elevátor fémfalai,
Mert nincs is hová hazamenni, magánynak nincsenek falai!
Csak megcsonkolt vágyaim vannak, de azok bőven,
Körülöttem szálldosnak a szmogos levegőben.
Csak
Otthon
A neve…
Magány, bánat,
Nem nyújt meleget…
*
Csak szíved kertjében,
Fák ágain ring a remény.
Tiéd nem lehet az.
*
Az biztos, a bánat egész életemben a bőröm alatt ficánkolt,
Űztem volna messzire, de nem akart menni, maradt és csak viháncolt.
Szép
Is volt,
Maradt csak
Szomorúság.
Üres lakás s ágy…
*
Bánat ölel, csókol,
Karja lágyan simogat most.
Sosem voltál boldog.
*
Lehet, nekem azt jelenti a hazamenni,
Hogy bizony végleg el kell -túloldalra- menni?
Nem vagyok elég nagy tudású, most akkor hogyan tovább,
A végben reménykedni? Ez aztán a vég, hova-tovább…
A
Remény
Elhagyott.
Hogyan tovább?
Óh, bár csak tudnám…
*
Viharban ácsorogsz,
Megtépáz, meg is vet százszor.
Nem félsz a haláltól.
*
Volt nekem, is mint minden rendes embernek sok szép reménye,
De megcsalattam, rám ugyanis mattul sütött a nap fénye.
Reménykedtem, közben az életzugaimból osontam a másikba,
Így tengődtem valahogy a létszabadság határán, majdhogy pánikba.
A remény-esetek csaltak és hazudtak, ők már előre tudták, hogy becsapnak,
De látom, nálam igen jól érezték magukat, nekik volthelyük, hogy hol laknak…
Volt
Sok szép
Reményem,
Mind becsapott.
Hittem bennük! Kár…
*
De valahogy mégis
Napfény érint, kócos árnnyal.
Valahogy továbbélsz.
Vecsés, 2017. március 10. – Szabadka, 2019. január 6. – Mórahalom. 2019. január 11. - Kustra Ferenc József – a 3 soros-zárttükrös –t és a verset én írtam, az apevákat, Jurisin Szőke Margit. A HIAQ –k Farkas Tekla munkája.
(3 soros-zárttükrős)
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni,
Ha volna otthon hol, lehet lepihenni…
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni.
Ha
Volna
Valaki,
Ki haza vár…
Oda röpülnék!
*
Nincs meleg otthonod.
Hazád, házad, álmod se tán’...
Oly üres vagy, hideg.
*
Szomorúság gázol lelkembe, mint elevátor fémfalai,
Mert nincs is hová hazamenni, magánynak nincsenek falai!
Csak megcsonkolt vágyaim vannak, de azok bőven,
Körülöttem szálldosnak a szmogos levegőben.
Csak
Otthon
A neve…
Magány, bánat,
Nem nyújt meleget…
*
Csak szíved kertjében,
Fák ágain ring a remény.
Tiéd nem lehet az.
*
Az biztos, a bánat egész életemben a bőröm alatt ficánkolt,
Űztem volna messzire, de nem akart menni, maradt és csak viháncolt.
Szép
Is volt,
Maradt csak
Szomorúság.
Üres lakás s ágy…
*
Bánat ölel, csókol,
Karja lágyan simogat most.
Sosem voltál boldog.
*
Lehet, nekem azt jelenti a hazamenni,
Hogy bizony végleg el kell -túloldalra- menni?
Nem vagyok elég nagy tudású, most akkor hogyan tovább,
A végben reménykedni? Ez aztán a vég, hova-tovább…
A
Remény
Elhagyott.
Hogyan tovább?
Óh, bár csak tudnám…
*
Viharban ácsorogsz,
Megtépáz, meg is vet százszor.
Nem félsz a haláltól.
*
Volt nekem, is mint minden rendes embernek sok szép reménye,
De megcsalattam, rám ugyanis mattul sütött a nap fénye.
Reménykedtem, közben az életzugaimból osontam a másikba,
Így tengődtem valahogy a létszabadság határán, majdhogy pánikba.
A remény-esetek csaltak és hazudtak, ők már előre tudták, hogy becsapnak,
De látom, nálam igen jól érezték magukat, nekik volthelyük, hogy hol laknak…
Volt
Sok szép
Reményem,
Mind becsapott.
Hittem bennük! Kár…
*
De valahogy mégis
Napfény érint, kócos árnnyal.
Valahogy továbbélsz.
Vecsés, 2017. március 10. – Szabadka, 2019. január 6. – Mórahalom. 2019. január 11. - Kustra Ferenc József – a 3 soros-zárttükrös –t és a verset én írtam, az apevákat, Jurisin Szőke Margit. A HIAQ –k Farkas Tekla munkája.
Meg sem vettük a mozijegyeket,
Nézzük mégis saját filmünket.
Zajlik benne éppen a könnyfakasztó,
Világméretű, szomorú filmhíradó.
Nem tudunk kiszállni belőle,
Sodor bennünket ez a valami előre.
Mikor lesz már a filmnek vége?
Ki vágja meg a kockákat készre?
Mikor lélegzik fel a világ,
S élhetjük az életünk újra tovább?
A választ nem tudja senki,
Addig bizakodónak kell lenni.
Aztán, majd amikor végre vége,
S hálásan nézünk fel az égre,
Egy gondolat motoszkál fejünkben,
Miért is maradtunk életben?
Istennek mi velünk a terve,
Mit kell tennünk cserébe érte.
A válasz csupán csak annyi,
Merjünk saját hitünk szerint élni.
Nézzük mégis saját filmünket.
Zajlik benne éppen a könnyfakasztó,
Világméretű, szomorú filmhíradó.
Nem tudunk kiszállni belőle,
Sodor bennünket ez a valami előre.
Mikor lesz már a filmnek vége?
Ki vágja meg a kockákat készre?
Mikor lélegzik fel a világ,
S élhetjük az életünk újra tovább?
A választ nem tudja senki,
Addig bizakodónak kell lenni.
Aztán, majd amikor végre vége,
S hálásan nézünk fel az égre,
Egy gondolat motoszkál fejünkben,
Miért is maradtunk életben?
Istennek mi velünk a terve,
Mit kell tennünk cserébe érte.
A válasz csupán csak annyi,
Merjünk saját hitünk szerint élni.
