Akkor ha elhagyom hazám
van valami, mi vigasztal
egy rögöt viszek magammal.

Teljesen nem szakadok el,
megyek azzal a tudattal
egy rögöt viszek magammal.

Még él bennem a szomorúság,
nem megyek túl nagy haraggal
egy rögöt viszek magammal.

Csipetnyi Magyarországot
egy rögöt viszek magammal,
én hazámból egy darabbal.

Majd, ha szemfedél rám borul,
kezemben tartom a rögöt.
Síromon egy virág virul
piros-fehér-zöld fű között.

Öregkori bölcselkedés… versben, apevában és tízszavasokban.

Van, hogy élet barátként öleli a fejedet,
A kósza szellő meg, lobogtatja hajtincsedet...
Vannak, szép emlékek a lelked rejtett zugában,
Meg van csúnya, előtérben... tarol, egymagában...
Van bizony sokszor, hogy a szomorúság betakar,
Mért kevés, amikor az örömmámor elural?

Az
Élet
Ad és vesz,
Jót és rosszat.
Miért több a rossz?

Szép emlékek szívedben élnek,
Az nem biztosítéka a boldog öregségnek.
*
Valamiért van benned bűntudat?
És ez nagyon vissza-húzólag hat?
Ezért van, aki téged nem becsül többé?
Meg van, aki már nem mosolyog, rád többé?
Zaj uralta csendes napjaidon, léhán-bénán sétálsz?
Fájdalom szaggatja a fejedet! Problémákkal, mit vársz?

Rossz
Döntés.
Megbántad...
Nincs bocsájtás.
Van-e megoldás?

Egyszer tévedsz... senkinek nem kelessz.
Bűntudat emészt, most mihez kezdesz?
*
Az életút olyan, mint amit precízen lebombáztak,
Ha nem figyelsz, gondolatod foglya lesz, e pompázatnak.
Téged is bámul a Nap, sőt néha rád is süt,
Meleg sugár megbocsátó! Ez vissza nem üt.
Gondolatod, ha beleesik a bombatölcséredbe...
Fejedbe dől el, hogy mi lesz! Csinálj rendet fejecskédbe...

Nincs
Minden
Még veszve.
Tégy magadért,
Mássz ki kráterből!

Mentsd tönkretett életed,
Újjá már nem építheted,
Elviselhetővé még teheted.

Vecsés, 2016. június 19. – Pancsova, 2017. szeptember 29. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, az apevákat és a tízszavasokat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: „Újjá már nem építheted...”

Szomorú szó magyarnak az, hogy Arad,
tizenhárom vesztőhely felé halad.
Tegnap hős kellett a hazának ma mártír,
bánattól igaz magyar lelke felsír.

Büszkeséget nem tud semmi letörni,
csak népünket szüntelenül gyötörni.
Fittyet hány nemzetünk a sok csapásra,
tán vet még árnyékot Turul hazánkra.

TYRUSZI BÍBORBÓL
SZŐTTEM NEKED FÁTYLAT

Zöldellő rét közepén
Született nemes ifjú
Lángsugarat röpített
Szomorú szemeimbe.

Tyroszi bíborból szőtt
Koszorúba font éjjeli fátyol
Égboltra felvetíti
Halandóról írt sorsot.

Táncoló Göncölszekér
Utaim igazítja, s
Társtalanul vezetett
Ciprusos lugasodba.

Hajdanán ott jártunk tán,
Ma te lettél a múzsám!
Kajszibarack s füge sok
Ananász kezeimben,

Kókusz ringott pálmafa ágán,
Feszítette vitorlád
Zafír szél hátán érkezett
Viharos nyári orkán.

Kút peremére lehajló
Fehér ingem övét
Szenvedéllyel letépted, s
Vizesen megöleltél!

De amfórám rég nem enyém,
Myrtusz-illatos tégely!
Boldogságomat beletetted
Ajándékomul szépem!

Fordította Kovács Iván

Ismered-e a tájat hol citromfák virágoznak,
És sötét lombok közt narancsok illatoznak?
Hol a kék ég alatt fúj egy enyhe szél,
És halkan a mirtusz, magasra nő babér?
Jól ismered? Ott!
Ott veled, galambom,
Osszuk meg kalandom.

Ismered-e a házat melynek tetőjét oszlopok tartják fel?
Ragyog a terme s minden szoba csillog gyönyöreivel,
Hol márvány szobrok szomorúan rám merednek:
Szegény kis gyermekem, veled mit is tettek?
Jól ismered? Ott!
Ott, veled, kedves gyámom,
A választ megtalálom.

Ismered-e a felhős és meredek hegységet
Hol ködben az öszvér is majdnem eltéved?
Barlang mélyén sárkány neveli utódját,
A zuhanó vízesés mossa merev sziklát.
Jól ismered? Ott!
Utunk arra vezet!
Atyám, ott találjuk az igaz feleletet.