Egykoron szakmájában profi volt,
De lelkében már majdnem holt.
Testét kissé kór mardosta
Így könnyen rákapott a drogra.
- Ilyenné lett ez az ember.

Szégyen szíve a sárt taposta,
Hazudott, csalt, lopott-ahogy tudta.
Becsületét eljátszotta,
És a hitét is majd eldobta.
- Ez lett az az ember.

Egy nap úgy volt-rajta kapták,
Ahogy döfi az adagját.
Kábult fejjel menesztették,
Elküldték, hogy kezelhessék.
-Megvetés lett az az ember.

A lélekdoktor szívvel szólott,
De ő üvegszemmel csak mosolygott.
Hadd írja fel gyógyszereit;
A drog helyett most jó lesz ez is.
-Hitetlen lett ez az ember.

Teltek lassan a hónapok,
A sóvárgás alább hagyott.
Meditálva önmagába
Rátalált egy kis szikrára.
Régi lelke felkereste,
Ki akarattal felvértezte.
Már csak hit kell, s meglesz minden,
Hogy az az új-ember megszülessen.

Fokról fokra éledt újra
Mint kóros lelkek pártfogója.
Volt barát ki előkerült,
És volt aki csak kikerült,
De a család asztalánál
Mind örült, hogy velük ott ült.
-Ez az ember megkerült.

Alázattal vezekelve
Betegeknek segítője;
Szelíd szívvel ápolt, védett,
És voltak, kiknek példakép lett.
Az ifjúságnak megmutata,
Milyen lehet az Ember arca.
-Élni kezdett az az ember.

Megvallotta erős hittel-
Bűnbe eshetsz, elkárhozhatsz,
De az Isten feltámaszthat!
Bár szégyen folttal a szívedben
Újra élhetsz szeretetben.
-Megtért az elveszett ember.

Immáron
Negyven éve
Te vagy
Életem része
A megértés
Közöttünk
Hol kicsi hol nagy
De az összetartozás
Soha nem hagy
Cserben

Része vagy
A lelkemnek
A jobbik
Felemnek
Veled ébredek fel
És kétségtelen
Szerető szívedben
A helyem

Nem szükséges
Téged keresnem
Mindenütt megtalállak
Itt vagy velem
És amikor gondolataim
Között elveszek
Lámpásom vagy
Aki az útra rávezet

És ha olykor
Nagyokat közösen
Hallgatunk
Zenét is a csendben
A magány
Nem sorvaszt el
Mert ameddig vagyunk
Egymásért akarunk
......Életre-ítélve.

Hol leledzik a világod
És merre van a közepe?
Itt két ablaka ragyogó
Szem-Tükre az átjáró.

Másik világ.
Túl közeli
Galaxis mélyén
Az Elérhetetlen szegélyén
Egyedien megformált
Dimenzió
Hol a jelen a múlt s a jövő
Rendszertelen
Sorrendben váltogatják
A világkép látszatát.
Hol a mélység s a magasság
Csak fél oktávnyira van egymástól
De kifinomult dallama
A legszínesebb melódia
És a csúcsra meglehet
Lefelé vezet a képzelet.
Mindegy merre indulsz
Hogy felfedezd.
A fent s a lent
Előre vagy hátra ment.
Holnapból a múltba lépsz
És ami éppen most van
Elindusz a Valahonnan
S amíg a cél előtted lebeg
Érzéki hajtóerő
Repíti lelkedet.

Álmodozó álom mélyén
Illatos réten
Zümmög
Ezer meg ezer
Tünemény
És megállhat az Idő
Mikor
A hőség rekkentő
A szív telítve perzselő
Akkor majd a felhőkből
Megered arcodra az eső.
Simogatón hűsítő
Tiszta illatharmatát
Mélyen beszívod
Páráját
A nap arany fényének
És a csukott szemhély
Elrejti titokzatos
Ékszerszigeted
Mely a végtelenbe kiterjed
Odabent.
Ligetek közt
Friss szellővel
Indul éjjelente
Alvó ábránd
Feltárni a színskálát
Emóciók vibrálását.
Suhanó pillanatokban
Szökken perdül
Szívedből a vágy ha zendül
ezer madár dalol
És arcodon a mosoly
Lopva oson
Egyre messzebb .
Virágzik a tavasz Benned.

Erdei út mentén
Árnyharmat takaró
Öledben édesszunnyadó
Holdsugár
A szivárvány hajnalán
Sorakoznak képcsarnokban
Élmeny-illúzió
Észlelt varázsában
Szertefoszló valóság-show
Visszatérnek
Mikor kéred
Ádrándvirág benned élhet.
Neked lobban minden kis láng
Fényében világít
Aurád.
Megszépül a világ
Szívedben
A kicsi virág
Boldogságtól ébredjél fel
Minden reggel.

Repül messze
Sok-sok álomlepke
Ott duruzsol a lelkedbe
Para; mondják a jelenség
De
Összetart a személyiség.

Minden napod
Megosztod velem
Míg ott lehetek
A szívedben

Minden napom
Megosztom Veled
Míg lelkemben élsz
S létezem

Neked csak játék. Kaland volna,
de nekem forró szerelem,
téged egy percre elvarázsol,
s aztán tovatűnsz hirtelen.

Csak egy szunnyadó, izzó szikra,
amely lángra gyújt hirtelen,
tüzével mindent összeéget,
s aztán kialszik teljesen.

Neked csak kaland lenne úgyis.
Csak egy a számtalan közül.
Nem érdekel, hogy összetörsz e,
s szememben bánat könnye ül.

Hiába hullna ezüstös cseppje
gyöngyözve végig arcomon,
észre sem vennéd, bárhogy fájna.
Szívedben nincsen irgalom.

Hagyj engem végre megcsitulni.
Menj el! Nem kell a szánalom!
Jön majd más, aki tiszta szívből
szeret, ahogyan akarom.