Nem tudom
gondoltok-e a halálra ?
Én gondolok a szerelemre
egy perzselő édes csókra
amiről olykor álmodom
s egy érintésre
ami egy forró, ujjongó sóhaj
amitől lázasan feltámadunk
bár a harangok Rómába
mennek én vad ,viharos vágyat
szeretnék ébreszteni benned
hogy örülj nekem
hogy ölelj át mint szél a fákat
mint ereimben a vér a szívemet
Már tavaszi hírek jönnek
arcomat füröszti a nap
még mindig várlak
akkor is , ha csak
latrok jönnek és áhítat

Aszt hittem hogy igazán boldog lehetek.
De egy perc alatt elvesztettem hiába szerettem.
Semmi nem úgy sikerült ahogy terveztük.
De attól hogy nem vagyunk együtt örökre szeretlek és bármi legyen soha nem feledlek.
Örökre bezártam szívem kapuját és elástam.
És csak neked mondtam el hogy hova hogy, hogy ha egyszer még gondolod magad keresd még és szabaditsd fel szívem hogy újra éljem életem veled boldogan.

Verebes Sándor

Apró levelein csillámzó holdfény
Cserben hagyva, drága, könnyet húllva
Szent éj
Kár - e, mi szótlan?
A hátrahagyott, szélbe kapott,
Csendben lévő szólam,
Ha már nincs más, mit mi múltuk hangot lopott szótlan
Bukkanó-szakadék, mi
Manipulatív,
S ártatlan
Áltat - e még ha egymás szemébe
Könnyesen nézett hajdan?
Fátyol hull az arcra
S szíve roppant, lehunyt szemmel
Nem szállt be e lélek maró harcba
Hisz várja Az út,bosszú, sors, fájdalom
S Nincs vége minélkül szánthatom
Fel
Én?
A nyomor szülte sorsot
Fáradhatatlan ifjak, idősek, szerettek
Holott szívünk egy, tiszta, becses
S mégis ingadozva, határozottan jeges
A gondolat, mi reánk hull,
Egyek vagyunk, határon át - határon túl.

Szeretlek, én Istenem

Szavam kevés, hogy elmondjam,
Mily csodálatos vagy, jó Uram.
Az életemet megtagadom,
És szívemet neked adom.

Szívemből szól új énekem,
Téged dicsér, én Istenem.
Közelséged, oly jó nekem,
Szentlelkeddel, tölts be engem.

Szeretlek én, ó Istenem,
Szent kenettel, kenj fel engem.
A felhőkön hozzád szállok,
Szent trónod elé, leborulok.

Első Ecloga

KÖLTŐ

Mikor születtem,
Az égen ezernyi csillag mosolygott.
Édesanyám szíve, nevetve dobogott.
S szemében öröm könny ragyogott.

A JÓ PÁSZTOR

Igen! A csillagok énekeltek,
S angyalok táncoltak a mennyben,
Születésed napján.
S úgy növekedtél, mint mezőn
Az árva kis virág.

KÖLTŐ

Kézen fogva vezettél,
mikor az első lépéseket tettem.
S mint a természet, tavasz idején,
Ajkadról gyönyörű mesék,
Hangzottak felém.

A JÓ PÁSZTOR

Emlékezzél kérlek,
A természet tavaszi meséire.
Zárd szívedbe, őrizd,
Mint féltett kincseket!

KÖLTŐ

Ó, milyen csodás ajándék,
Bár oly megfoghatatlan.
Langyos szellőként,
Fuvall át rajtam.

A JÓ PÁSZTOR

Szeretlek!
Írj hát, ifjú költő!
Írj tovább!
Vésd kőtáblákra,
az örök szeretet szavát!