Jéggé fagyott a lelkünk tánca,
Mert nem tellett tűzifára.
Rőzsét szedek, jaj, de félek!
Érnek érte majd ütések.

Lucifer szaván roston égek,
Lángoló házamból kilépek.
Könnyező szemekkel lebegek,
Holttestemen lőtt sebek.

Erőm csökken, a fehér fény elnyel,
Ölel karom féltő, remegő szívvel.
Kisfiamon lőtt sörétek,
A hold fényében elveszett remények.

Rendőreink rohangálnak,
Hasznos nyomokat szétdobálnak!
Minek ide orvos, mentő.
Tűz esetén semmi nem kő.

Végtelennek tűnő utunk révbe ért,
Véget ért a hosszú iskolaév.
Visszanézünk a múlt évekre,
Boldog hétköznapi iskolaévekre.

Aranyszívű, segítőkész tanárok,
Iskolatársak, jó barátok.
Fájón búcsúzunk, szemeink könnyes,
Táskáinkban lapulnak még a füzeteink s a könyvek.

Online órák, nehéz évek.
Ma ezek is véget értek.
Vár ránk az ismeretlen nagyvilág,
Isten veled, iskolánk.

Ábrándozva messzi tájon,
Anyám házát látom alkonytájon.
Rozzant házán a nap megállt,
Jó anyám sírt, hazavárt.

Tombolón fújnak a böjti szelek,
Hozzád, jó anyám, már nem mehetek.
Arany könnyed hull a mennyből,
Ezüst tollam a fájdalomtól meg-megrezdül.

Szitáló eső hull reám.
Visszatérő emlékek éltetnek, anyám.
Úgy mennék hozzád, de már késő,
Bús szél söpör, szívem vérző.

Bús lelkemnek rőzselángja ég,
Holt mezőkön elsodor a szél.
Putrik ajtaján testvérek várnak,
Lelkem árnyékán visszajárnak.

Magányos csendjén hallgat a szív.
Rozoga szekéren az élet felsír.
Nincs napfény az árnyékos úton,
Nyomasztó terhünket cipelem a múlton.

Sírokat hantolunk a gyűlölet útján.
Pokoli törvényeket hoznak ránk durván.
Kis kunyhóinkban megtorpant az élet,
Hegedűnk húrjain száll a fekete, gyászos ének.

Tarnazsadány, Hidegvég, Északkeleti régió

Régmúlt idők, 1820

Lopott lovak száguldoznak,
Cigányok lovagolnak.
Zúg a szél, vihar tombol
A nagy pusztákon teliholdkor.

Szellemként suhannak az éjszakában,
Sötét árnyak a félelmetes láthatárban.
Elém tárulnak a képek álmaim során,
A fehér tájban sóhajtozik a nyár.

A félelmet legyőzve tábortüzek égnek,
A nagy tűznél táncot lejtenek a szüzek.
Majd a cigány Nap perzsel végig a tájon,
Karaván hosszú sora a délibábon.

Gyökeret vert koporsóink az évek múltján,
Világ szívén vándoroltunk gyémánt útján.
Szél söpri végig álmaim határait,
Izzó lávák mélyén rejti el misztikus románcait.

Tarnazsadány-Hidegvég