Idő 
Értékelés 
Értékelés Olvad a hó, felmelegszik a jég.
Látom, már jő a tavasz, ez tél vég.
Milyen szomorú lenne meghalni,
Amikor mind úgy vágyódunk élni.
*
Tavaszodik, esték példátlanul szépek,
Felhőtlenek, aranyosan sötétkékek
És díszített, vakítóan fényes Holddal
És mint planetáriumban, csillagokkal.
*
Látom az orgonacsokor példátlanul szép,
Fürtöket mintha márványból faragták volna.
Ebbe a szép tavaszi csokorba minden szép,
Örülök, mert nem látnám, ha tavasz nem volna.
*
Ha az életünk folyónak képzelhető lenne…
Olykor feneketlen örvényekre bukkansz benne,
Vergődsz, forgolódsz, úsznál, nyakig merülsz eleve.
Odafent vígan és áldottan folyik az élet…
Az események úsznak egymás felé, lásd mindet…
Örvényből kikerülni is lehet, úszd a szintet…
*
Ha a trombita hangja nem recseg,
Ha pletyis szomszédasszony nem fecseg,
Akkor oly' jó nagy a csend-fergeteg.
*
Együnk mindenféle főzeléket,
Hajón gyorsan tömjük be a léket,
Így tegyük egészségessé létet.
*
Amikor testet ölt az álom,
Akkor lesz valóság, a vágyom,
Mit elgondoltam és nem bánom.
*
Élet viharában nagyobbacska örömök jelentik napfényt
És a sok icike-picike öröm meg az apró csillagfényt.
Vecsés, 2012. október 12. – Kustra Ferenc
Látom, már jő a tavasz, ez tél vég.
Milyen szomorú lenne meghalni,
Amikor mind úgy vágyódunk élni.
*
Tavaszodik, esték példátlanul szépek,
Felhőtlenek, aranyosan sötétkékek
És díszített, vakítóan fényes Holddal
És mint planetáriumban, csillagokkal.
*
Látom az orgonacsokor példátlanul szép,
Fürtöket mintha márványból faragták volna.
Ebbe a szép tavaszi csokorba minden szép,
Örülök, mert nem látnám, ha tavasz nem volna.
*
Ha az életünk folyónak képzelhető lenne…
Olykor feneketlen örvényekre bukkansz benne,
Vergődsz, forgolódsz, úsznál, nyakig merülsz eleve.
Odafent vígan és áldottan folyik az élet…
Az események úsznak egymás felé, lásd mindet…
Örvényből kikerülni is lehet, úszd a szintet…
*
Ha a trombita hangja nem recseg,
Ha pletyis szomszédasszony nem fecseg,
Akkor oly' jó nagy a csend-fergeteg.
*
Együnk mindenféle főzeléket,
Hajón gyorsan tömjük be a léket,
Így tegyük egészségessé létet.
*
Amikor testet ölt az álom,
Akkor lesz valóság, a vágyom,
Mit elgondoltam és nem bánom.
*
Élet viharában nagyobbacska örömök jelentik napfényt
És a sok icike-picike öröm meg az apró csillagfényt.
Vecsés, 2012. október 12. – Kustra Ferenc
Asa Vaughan Los Angelesben született és huszonhét éves volt.
Pilóta iskolát végzett és társai között, messze a legjobb volt.
Német fogságba esett, három hónapig internáló táborban volt.
Német, a George Washington Légióba gyűjtött embereket,
Felajánlották neki, beáll, vagy táborban tölt el egy életet.
Asa gondolkozott és bölcsen kiszűrte az egyik, jobb végletet.
Az orosz frontra osztották be, mint pilótát, főleg futárgépre.
Annyira csodálták képességeit, hogy a főtiszteket vitte.
Most is egy tábornokot vitt, kinek kezében ott volt a térképe.
Már Lengyelország fölött repültek, nem messze az orosz határtól,
Ő ült a Storch pilótaülésébe, magasan a havas fáktól.
Hirtelen egy hatalmas árnyék vetődött közel, rájuk,
A Storch megbillent egy szélörvényben ez csapódott rájuk.
Jobbról mellettük megjelent egy orosz vadászgép,
Ami ha lőni kezd, belőlük nem marad csak pép…
Az orosz pilóta tudta, hogy fölényben van,
Integetett és látszott… az arcán mosoly van.
Fordulót kezdett, máris hátulról, igen gyorsan közeledett,
Tüzelt a gépágyúból és géppuskákból, rájuk fenekedett…
Storch találatot kapott, érezhetően a vég közeledett.
Asa a sérült szárnyakkal is bedöntötte a gépet,
Majd, más lehetősége nem lévén, lejjebb ereszkedett.
Az orosz pilóta, még egyszer mosolygott, integetett.
Orosz, ismét lőtt rájuk, a tábornok vállát, golyó találta,
A szélvédő is összetört, egy szilánk, Asa arcát megvágta.
Asa felkiáltott: nézzük Te strici, tudsz-e repülni…
Neki fogott a Storchot hatszáz méterre, lejjebb vinni,
Majd szinte zuhanásba, gépet lejjebb ejtette,
Olyan fájó volt a havas erdő közelsége…
Már csak, úgy százötven méteren volt, Asa és a gépe,
A JAK meg mögötte szorosan, hogy végleg elintézze.
Asa a megfelelő pillanatban a csűrőkormányt lebillentette,
Az orosz meg kifordult, hogy a végzetes összeütközést elkerülje…
Utána meg ötszázzal beleszántott, a szűz hóval borított erdőbe…
Asa visszahúzta a kormányoszlopot, gépet megemelte,
Hatszáz méteren, már nagy nyugodtan állította egyenesbe…
Tábornok, hogy zseni… zseni, folyvást magának ismételgette.
Vecsés, 2016. március 1. – Kustra Ferenc - II. Világháborúban, a keleti fronton…
Jack Higgins: „A Führer parancsára” c. regénye alapján.
A repülőgép itt látható = videóban
https://www.youtube.com/watch?v=wZouzzfZcrg Fieseler Storch take-off
Pilóta iskolát végzett és társai között, messze a legjobb volt.
Német fogságba esett, három hónapig internáló táborban volt.
Német, a George Washington Légióba gyűjtött embereket,
Felajánlották neki, beáll, vagy táborban tölt el egy életet.
Asa gondolkozott és bölcsen kiszűrte az egyik, jobb végletet.
Az orosz frontra osztották be, mint pilótát, főleg futárgépre.
Annyira csodálták képességeit, hogy a főtiszteket vitte.
Most is egy tábornokot vitt, kinek kezében ott volt a térképe.
Már Lengyelország fölött repültek, nem messze az orosz határtól,
Ő ült a Storch pilótaülésébe, magasan a havas fáktól.
Hirtelen egy hatalmas árnyék vetődött közel, rájuk,
A Storch megbillent egy szélörvényben ez csapódott rájuk.
Jobbról mellettük megjelent egy orosz vadászgép,
Ami ha lőni kezd, belőlük nem marad csak pép…
Az orosz pilóta tudta, hogy fölényben van,
Integetett és látszott… az arcán mosoly van.
Fordulót kezdett, máris hátulról, igen gyorsan közeledett,
Tüzelt a gépágyúból és géppuskákból, rájuk fenekedett…
Storch találatot kapott, érezhetően a vég közeledett.
Asa a sérült szárnyakkal is bedöntötte a gépet,
Majd, más lehetősége nem lévén, lejjebb ereszkedett.
Az orosz pilóta, még egyszer mosolygott, integetett.
Orosz, ismét lőtt rájuk, a tábornok vállát, golyó találta,
A szélvédő is összetört, egy szilánk, Asa arcát megvágta.
Asa felkiáltott: nézzük Te strici, tudsz-e repülni…
Neki fogott a Storchot hatszáz méterre, lejjebb vinni,
Majd szinte zuhanásba, gépet lejjebb ejtette,
Olyan fájó volt a havas erdő közelsége…
Már csak, úgy százötven méteren volt, Asa és a gépe,
A JAK meg mögötte szorosan, hogy végleg elintézze.
Asa a megfelelő pillanatban a csűrőkormányt lebillentette,
Az orosz meg kifordult, hogy a végzetes összeütközést elkerülje…
Utána meg ötszázzal beleszántott, a szűz hóval borított erdőbe…
Asa visszahúzta a kormányoszlopot, gépet megemelte,
Hatszáz méteren, már nagy nyugodtan állította egyenesbe…
Tábornok, hogy zseni… zseni, folyvást magának ismételgette.
Vecsés, 2016. március 1. – Kustra Ferenc - II. Világháborúban, a keleti fronton…
Jack Higgins: „A Führer parancsára” c. regénye alapján.
A repülőgép itt látható = videóban
https://www.youtube.com/watch?v=wZouzzfZcrg Fieseler Storch take-off
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1704
Eső zuhatag
Szinte mindent lerombol.
Árvíz alapja.
*
Fúj a szél és törik az ág,
Hull a levél és a virág.
Eső csapkod arcomba,
Ázok és fázok magamba.
*
Zord eső hullott
És sok virágot levert.
Mind földön hever.
*
Víz, tócsákban áll,
Szivárvány ível égen…
Eső illat volt…
Vecsés, 2009. május 3. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és haikuban…
Szinte mindent lerombol.
Árvíz alapja.
*
Fúj a szél és törik az ág,
Hull a levél és a virág.
Eső csapkod arcomba,
Ázok és fázok magamba.
*
Zord eső hullott
És sok virágot levert.
Mind földön hever.
*
Víz, tócsákban áll,
Szivárvány ível égen…
Eső illat volt…
Vecsés, 2009. május 3. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és haikuban…
Élmény (külső indíték+egyéni színek) + író = irodalom
Az író nem engedheti meg a nyelv eszközeinek a felhasználásakor,
A helyes szóhasználaton kívül, a művészi stílusnak, alkalmazásakor,
Hogy ne feleljen meg művészi feladatnak követésekor, alkalmazáskor.
A stílus feladatkörét oda vezetjük vissza,
Hogy a lelkünk ezt a feladatot meghatározta.
Ahonnét indult, lélek azon birodalmába,
Elhelyezzük a stílus megértése házába.
Az élmény és az író kapcsolatából lesz az irodalom,
Ezt részben külsőséges szálak fogják össze…. a bizodalom.
Legtöbbször valami külső indítékra jön izzásba az író lelke.
A kifejezésre törekvés, hogy az olvasónak jó legyen élménye.
Az író saját lelkéből adja hozzá, a saját egyéni színeket
A téma-azonos alkotások ezért, mutatnak különbözőséget…
A kifejezésben is, kifejezetten is mutatják a különbséget.
Élmény (külső indíték+egyéni színek) + író = irodalom
Az író nem engedheti meg a nyelv eszközeinek a felhasználásakor,
A helyes szóhasználaton kívül, a művészi stílusnak, alkalmazásakor,
Hogy ne feleljen meg művészi feladatnak követésekor, alkalmazáskor.
A stílus feladatkörét oda vezetjük vissza,
Hogy a lelkünk ezt a feladatot meghatározta.
Ahonnét indult, lélek azon birodalmába,
Elhelyezzük a stílus megértése házába.
Az élmény és az író kapcsolatából lesz az irodalom,
Ezt részben külsőséges szálak fogják össze…. a bizodalom.
Legtöbbször valami külső indítékra jön izzásba az író lelke.
A kifejezésre törekvés, hogy az olvasónak jó legyen élménye.
Az író saját lelkéből adja hozzá, a saját egyéni színeket
A téma-azonos alkotások ezért, mutatnak különbözőséget…
A kifejezésben is, kifejezetten is mutatják a különbséget.
A stílus azokat a kifejezéseket keresi, az olvasói véleményhez,
Melyek a legjobban stimmelnek az egyéni vonásokkal is gazdagított élményhez.
Művészi kifejezésben az író egyénisége érvényesül, hozzánövekszik...
Az író a kifejezés és az érthető tartalom azonosságára törekszik.
A törekvés útja: az élmény színeződései teherbíró
Módon kerüljenek át, egyre jobban a műbe… mi strapabíró,
Egyre fényképszerűbben rajzolja, önmagát láttatva az író.
Az élménynek benne kell rejtőzködni olvasónak... a mondatba,
És ez a művészi anyag, az író egyéniségét hordozza…
Az egyéni szintet, semmiképpen ne veszítsük... sikoltozza!
A kezdők ügyesek? Még ne vegyék a bátorítást magukra,
Ők még csak figyeljenek, hogy művük ráfeszüljön alapokra!
Az író ott kezdődik, hogy törekszik az igaz művészetre,
Kerüli a pongyolaságot, törekszik a tökéletesre.
Az írók céljaik megvalósításában, mesterségbelien is művészek,
A stílus tetszetős formálásában, ahogy felhasználtak a követelmények.
Az írónak ismernie kell a hagyományokat, a lehetőségeket,
És az olvasó is akkor érezheti, hogy most kap új eszmeiségeket.
A vers az a műfaj, melynek a fejlődése jórészt stiláris kérdés
És, hogy a versben legerősebb a hagyomány szerepe... nem is kérdés…
A költő vershagyományokból születik. Ki milyen lesz, az más kérdés.
Prózában minden értelmes ember talán... ki tudja fejezni a gondolatait,
De verset csak az tud írni, aki tudja mi a vers, tudja saját teóriáit…
Aki olvasott verset, és aki igazán a lelkében éli meg a sorait.
A ritmus, a versforma és a rím, már régi dolgok, nagyon nagy feladat.
Kezdő költő csak vershagyományból ismerheti meg… neki még nagy falat.
Az állandó élményanyag úgy kerül ki igazi költő lelkéből,
Ha a kifejezés különbözik a többi vers kifejezésétől…
A vers nem szereti az azonosságot és szépségesen, és éppen emiatt
Igazi költő kifejező készlete a legművészibb legyen, írás alatt!
A vers önmaga a legkövetelőbb, nem tűr más tekintetet,
Mert nem tűr meg két teljesen azonosra írt költői képet.
A vers kötöttsége magyarázza a szigorú szabályokat,
A rímelés mestersége is fenntart ilyen, jó szabályokat…
Az azonos rímek ismétlődhetnek és ismétlődnek,
De a meglepően hangzó rímpárok, már feltűnőek…
A magyar nyelv hangtanilag három csoportra különíthető,
És ezek a csoportok az e -ző, az i -ző és még az ö -ző.
Az irodalmi nyelv, az e -ző nyelvjárást vette alapul
És a jogi nyelvezetben is ez szolgál törvényírásul.
Felfedez, mondjuk és írjuk, tiszta e -zéssel,
Fölfedez… már szebben hangzik, némi ö -zéssel…
Nem hangzik valami szépen, de uralkodó az e hang, író ettől óvakodik,
És a nagyon gondos írók, ezt az egyhangúságot messze, messzi ki is kerülik.
A stílus egysége erősen megköveteli a kifejezett, leírt gondolat
És környezet hűségét, a szavak stílusában is, mint értető hátsógondolat.
A helyes stílustörekvés újat akarhat, de nem erőlködve,
Az erőlködés mindig nevetséges és a munka fölöslege…
Az ismétlés, megfosztja a stílust… attól, mi művészi jellege.
A köznapi kifejezések (konvenciók) állandó használata
Megfosztja a stílust a művészi jellegétől… rossz szóhasználata.
Aki megelégszik a mindennapi kifejezésekkel, az nem művészi író,
A konvenció nem… a művészi stílusjobbító követelményeivel bíró!
Poétaság? Affinitást igényel, és mély alázatot,
Akkor írj, ha identitást érezve hozol áldozatot…
Még fontos, hogy mindig kezeld magadban a sok változatot...
Vecsés, 2015. november 25. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.
Az író nem engedheti meg a nyelv eszközeinek a felhasználásakor,
A helyes szóhasználaton kívül, a művészi stílusnak, alkalmazásakor,
Hogy ne feleljen meg művészi feladatnak követésekor, alkalmazáskor.
A stílus feladatkörét oda vezetjük vissza,
Hogy a lelkünk ezt a feladatot meghatározta.
Ahonnét indult, lélek azon birodalmába,
Elhelyezzük a stílus megértése házába.
Az élmény és az író kapcsolatából lesz az irodalom,
Ezt részben külsőséges szálak fogják össze…. a bizodalom.
Legtöbbször valami külső indítékra jön izzásba az író lelke.
A kifejezésre törekvés, hogy az olvasónak jó legyen élménye.
Az író saját lelkéből adja hozzá, a saját egyéni színeket
A téma-azonos alkotások ezért, mutatnak különbözőséget…
A kifejezésben is, kifejezetten is mutatják a különbséget.
Élmény (külső indíték+egyéni színek) + író = irodalom
Az író nem engedheti meg a nyelv eszközeinek a felhasználásakor,
A helyes szóhasználaton kívül, a művészi stílusnak, alkalmazásakor,
Hogy ne feleljen meg művészi feladatnak követésekor, alkalmazáskor.
A stílus feladatkörét oda vezetjük vissza,
Hogy a lelkünk ezt a feladatot meghatározta.
Ahonnét indult, lélek azon birodalmába,
Elhelyezzük a stílus megértése házába.
Az élmény és az író kapcsolatából lesz az irodalom,
Ezt részben külsőséges szálak fogják össze…. a bizodalom.
Legtöbbször valami külső indítékra jön izzásba az író lelke.
A kifejezésre törekvés, hogy az olvasónak jó legyen élménye.
Az író saját lelkéből adja hozzá, a saját egyéni színeket
A téma-azonos alkotások ezért, mutatnak különbözőséget…
A kifejezésben is, kifejezetten is mutatják a különbséget.
A stílus azokat a kifejezéseket keresi, az olvasói véleményhez,
Melyek a legjobban stimmelnek az egyéni vonásokkal is gazdagított élményhez.
Művészi kifejezésben az író egyénisége érvényesül, hozzánövekszik...
Az író a kifejezés és az érthető tartalom azonosságára törekszik.
A törekvés útja: az élmény színeződései teherbíró
Módon kerüljenek át, egyre jobban a műbe… mi strapabíró,
Egyre fényképszerűbben rajzolja, önmagát láttatva az író.
Az élménynek benne kell rejtőzködni olvasónak... a mondatba,
És ez a művészi anyag, az író egyéniségét hordozza…
Az egyéni szintet, semmiképpen ne veszítsük... sikoltozza!
A kezdők ügyesek? Még ne vegyék a bátorítást magukra,
Ők még csak figyeljenek, hogy művük ráfeszüljön alapokra!
Az író ott kezdődik, hogy törekszik az igaz művészetre,
Kerüli a pongyolaságot, törekszik a tökéletesre.
Az írók céljaik megvalósításában, mesterségbelien is művészek,
A stílus tetszetős formálásában, ahogy felhasználtak a követelmények.
Az írónak ismernie kell a hagyományokat, a lehetőségeket,
És az olvasó is akkor érezheti, hogy most kap új eszmeiségeket.
A vers az a műfaj, melynek a fejlődése jórészt stiláris kérdés
És, hogy a versben legerősebb a hagyomány szerepe... nem is kérdés…
A költő vershagyományokból születik. Ki milyen lesz, az más kérdés.
Prózában minden értelmes ember talán... ki tudja fejezni a gondolatait,
De verset csak az tud írni, aki tudja mi a vers, tudja saját teóriáit…
Aki olvasott verset, és aki igazán a lelkében éli meg a sorait.
A ritmus, a versforma és a rím, már régi dolgok, nagyon nagy feladat.
Kezdő költő csak vershagyományból ismerheti meg… neki még nagy falat.
Az állandó élményanyag úgy kerül ki igazi költő lelkéből,
Ha a kifejezés különbözik a többi vers kifejezésétől…
A vers nem szereti az azonosságot és szépségesen, és éppen emiatt
Igazi költő kifejező készlete a legművészibb legyen, írás alatt!
A vers önmaga a legkövetelőbb, nem tűr más tekintetet,
Mert nem tűr meg két teljesen azonosra írt költői képet.
A vers kötöttsége magyarázza a szigorú szabályokat,
A rímelés mestersége is fenntart ilyen, jó szabályokat…
Az azonos rímek ismétlődhetnek és ismétlődnek,
De a meglepően hangzó rímpárok, már feltűnőek…
A magyar nyelv hangtanilag három csoportra különíthető,
És ezek a csoportok az e -ző, az i -ző és még az ö -ző.
Az irodalmi nyelv, az e -ző nyelvjárást vette alapul
És a jogi nyelvezetben is ez szolgál törvényírásul.
Felfedez, mondjuk és írjuk, tiszta e -zéssel,
Fölfedez… már szebben hangzik, némi ö -zéssel…
Nem hangzik valami szépen, de uralkodó az e hang, író ettől óvakodik,
És a nagyon gondos írók, ezt az egyhangúságot messze, messzi ki is kerülik.
A stílus egysége erősen megköveteli a kifejezett, leírt gondolat
És környezet hűségét, a szavak stílusában is, mint értető hátsógondolat.
A helyes stílustörekvés újat akarhat, de nem erőlködve,
Az erőlködés mindig nevetséges és a munka fölöslege…
Az ismétlés, megfosztja a stílust… attól, mi művészi jellege.
A köznapi kifejezések (konvenciók) állandó használata
Megfosztja a stílust a művészi jellegétől… rossz szóhasználata.
Aki megelégszik a mindennapi kifejezésekkel, az nem művészi író,
A konvenció nem… a művészi stílusjobbító követelményeivel bíró!
Poétaság? Affinitást igényel, és mély alázatot,
Akkor írj, ha identitást érezve hozol áldozatot…
Még fontos, hogy mindig kezeld magadban a sok változatot...
Vecsés, 2015. november 25. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.
SAS behívót kaptam
Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem?
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.
Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!
Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya
Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!
Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen?
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!
Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...
Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!
Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség?
Felhős az ég, de a felhők felett, tán? tiszta az ég?
Örök kérdés a levegőben? Leszünk-e holnap még?
Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.
Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett?
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban? szép hajnalkoszorúként viselhette.
Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?
Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad?
A múlt itt is csendes,
De lövések, oly? zajosak!
Micsoda vészhelyzet!
Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!
Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés?
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.
Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.
A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő?
Vecsés, 2016. január 4. ? Kustra Ferenc - emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!
Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem?
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.
Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!
Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya
Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!
Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen?
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!
Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...
Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!
Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség?
Felhős az ég, de a felhők felett, tán? tiszta az ég?
Örök kérdés a levegőben? Leszünk-e holnap még?
Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.
Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett?
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban? szép hajnalkoszorúként viselhette.
Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?
Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad?
A múlt itt is csendes,
De lövések, oly? zajosak!
Micsoda vészhelyzet!
Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!
Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés?
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.
Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.
A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő?
Vecsés, 2016. január 4. ? Kustra Ferenc - emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!
