Szófelhő » Szinte » 52. oldal
Idő    Értékelés
NÁZÁRETI MÁRIA

Názáret városában élt egy leány,
Arcára ült, lelke ragyogó fénye,
Szilárd hitű, bátor, bölcs volt jelleme,
Szerényen, Mária nevet viselte.

Családjával, József az ács is itt élt,
Máriát, őszinte szívvel szerette,
Boldogan kérte meg, legyen jegyese,
Örömmel készültek, házasság kötésre.

Mária, egyedül tartózkodott otthon,
Nagy fényesség vette körül szobáját,
Gabriel szólt hozzá, az Úr angyala;
?Mária, ne félj, Úr tesz veled csodát ?

? Szentlélek által fiad születik,
Jézusnak, nevezd e szent gyermeket,
Az Atyja, maga az Úr Isten lesz,
Prófétálja majd, az örök életet.?

A fény eloszlott, Mária feleszmélt,
?Legyen meg az Úr akarata, mondta?
Erzsébethez, egyedül indult útnak,
Aki, már Jánost szíve alatt hordta.

Pár hónapot töltött náluk Mária,
János születését örömmel várta.
Erzsébet, amikor megszülte fiát,
Megoldódott nyelve Zakariásnak.

Szülői házhoz, visszatért Mária,
Láthatóan gömbölyödött pocakja.
Nagy harag öntötte el József szívét,
Gondolta, elbocsájtja jegyesét.

Kérte Máriát, a várost hagyja el,
Szép csendben ad, elbocsájtó levelet.
A nép azt követelte, kövezzék meg,
S Józsefnek az Úr angyala megjelent.

Így szólt Gabriel;
?Ne félj magadhoz venni Máriát,
Isten gyermekét hordja szíve alatt,
Aki, az Úr Szentlelke által fogant,
Ő Krisztus, a megjövendölt Messiás.?

Ezután, József lelke lecsendesült,
Védelme alá vette a jegyesét,
Hamarosan megtartották az esküvőt,
Így várták a csoda beteljesülését.
Beküldő: POÓR EDIT
Olvasták: 685
ŐRANGYAL
Írta: Poór Edit

Őrangyalokat úgy képzeled,
Csak felhők fölött léteznek.
Más dimenzióban,
Energia testtel rendelkeznek.
Vigyáznak rád,
Bajban mindig segítenek.
Hidd el őrzőangyalok,
A földön is léteznek.
Észre sem veszed,
Utatok egymás mellet vezet.
Őrző angyali szemek,
Vigyázzák életetek.
Okát a múltadban keresd,
Szeretet szála vonz benneteket.
Nem kell, melletted legyen,
Összefűzi lelketeket,
Őszinte baráti szeretet!
Beküldő: POÓR EDIT
Olvasták: 880
Uram! Lelkem és életem
Már rég a kezedbe tettem!
Hagyom, hogy sorsom alakítsd,
Te tudod, hogy mi jó nekem.
Az életutam, mit felvállaltam,
Akaratod és akaratom egy kell, legyen!
Áldozatul azt kérted, mi legdrágább nekem,
Én adtam volna az életem,
De nem ez kellett neked!
Hiszen, saját életem nem áldozat neked.
Te adtad, s te magad veszed el tőlem
Akkor és ott, ahogy megérett rá az átmenet!
Adtál életemben egy csodát, egy érzést,
Mit soha meg nem éltem, és ki nem teljesedhetett!
Adtad és most visszakérted,
Nem tehettem mást,
Az áldozat oltárán odaadtam néked!
A lelkem, mely nemrég még egy volt vele,
Bár csak lélekszinten, de jó volt vele.
Most újra kettéhasadt,
S a lelkem újra egyedül maradt!
A magány sebe némán sír,
De tudom, hogy kegyelmed rá a gyógyír!
Beküldő: POÓR EDIT
Olvasták: 1379
Még november közepe tántorog
a ködös-nyirkos utcákon s lassan
közeleg születésem napja de már
fenyőgallyas-csengettyűs fények
fáradoznak az útszéleken ágaskodó
villanyoszlopokra drótozva

sikerrel silányítjuk felejthető
közhellyé gyermekkorunknak
szinte egész évben várt és vágyott
ünnepének meghittségét ? ismét
győzött a mohóság s a talmi
csillogás utáni ócska akarat
önmagunkat hazug hitünk szerint
teljesebbé tévő önző birtoklása
az ünnepek után szemétbe dobandó
mindenféléknek
Beküldő: Gaál Antal
Olvasták: 2414
Valamikor réges - régen,
Két szívet hordozott magában a lélek.
Egyek voltak és boldogok.
Ám, az idő múlásával kettészakadt e lélek,
Szeretetlenség ereje, mi eltávolította végleg.
Azóta keresik egymást e földi világban,
De, nem lelik igaz párjukat,
Az életek egymásutánjában.
Egymás iránti tiszta, őszinte vágy,
S egy magnetikus szál, mi köti össze őket!
Így találnak egymásra, egyik földi életükben.
A lelkek szabadok és felismerik egymást,
Feltör közöttük az ősi egység, varázs,
Felejthetetlen, földön túli érzés és vágy!
Lélekben eggyé olvadnak, mint régen,
S az égiek, áldásukkal pecsételik végleg.
Szeretet fényében ragyog lelkük,
Az úton együtt mennek tovább,
Tudják, egymás nélkül nem léteznek már!
A szeretet lángja fénylik szívükben,
Így őrzik az egységet lelkükben!
Beküldő: Poór Edit
Olvasták: 2853