Szeretni valakit egy élet is kevés
de meggyűlölni néha csak egy pillanat.
lehet hogy néha padlóra kerülök,
de büszkeségem akkor is marad.

Eldobni mindent,s újra talpra állni
mert a büszkeségnek mindig ára van!
És ha tiszteletet már nem tudnak adni,
akkor maradjak inkább egymagam!

Ne ítélj senkit szóbeszéd alapján!
talán megtéveszt,talán elriaszt.
s tán a felszín mögött mélyen eltemetve
csekély külsőm egy jó szívet takar.

ha elveszíted mindened és nem lesz már remény,
ha elborul az ég is életed egén.
Ha sírva kell majd küzdened megtörve mindenért,
ha senki nem lesz melletted ,én ott leszek,ne félj.
Ha összeomlik mindened mint színes kártyavár
s csapongva sírva verdesel,mint megsebzett madár.
én ott leszek majd akkor is vigaszként ne félj.
Éltető nektárt ,új erőt csöpögtetek beléd,
és nem kérek érte semmi mást,csak nyújtsd kezed felém,
én ott leszek majd akkor is,ha nem lehetsz enyém.

Van egy szó mely szívemet bántja,
mert ki szeretném mondani egy szép lánynak.
De a lány is ki kimondaná,
ezért várok még egy napot,
máma szerda van,
ma kimondom amit akarok,
ott e lány kit szeretek,
ide is jön,
menten ki is mondom,
rögtön nyakamba borul.

Oly csönd hang hallatszik
S már ez is elmúlik
Csak már a lépések hallatszanak
A várfal kopog lábaik alatt
S a távolban hasonló hang
Mely valahányszor fel-fel cseng
A hegyek falairól visszhangzik
S a széllel fent a magasban játszik
Hallani hogy kopog a katonák páncélján
Az eső mely beszél a véres halál helyén
És igazat mond ez az átok
Távolban nem kívánt látottak
Oly sereg az mely félelmetes
Páncéljaik csörögnek véres
Lábnyomokat hurcolnak magukkal
Tompítja lépteiket foltokkal
Hirtelen megállottak
A sereg nem lép sokat
Ott a távolban kéz mozzanatok
Hátra tegezük felé nyúlnak
Majd felhúzzák nyilaik
S hirtelen elengedik
Hangjuk valami ciripelés
És eleik sajnos végzetes
Minden ember búj a falak
Védelmező árnyéka
Mögé hol nem éri gond
Jaj! annak ki még kinn volt
Mert lezúdult a sötét ég
Közöttük még rengeteg ég
Majd hirtelen csatakiáltás
Oly távoli végzetes hangzás
Karddal, dárdákkal rohannak
Most már végszó lesz veletek
Mert már mi zúdítunk rátok
Nektek nyilaink átok
De a mieink elvesztek
Páncélok hadai mellett
Majd ők jöttek támadással
A katapultok hadával
S a csatának már vége
Lelkek elvesztek véle
Oly csend lett hirtelen
Hangok elveszettek
Ahol régen vár állott
Most pusztult romhalom
Melyben vérfolyó volt
S benne rengeteg holt.

Mint halk sóhaj a szélben
mely könnycseppet szitál
úgy fogok én is sírni
ha nem leszel talán.

Úgy kérlek ne menj még
maradj itt nekem!
Sajgó szívemre gyógyír
egyedül te lehetsz..

elmúlt az ősz,a tél is,
újra jő a nyár.
Látod?A zúgó szél is
napsütésre vár.

Elmúlik egyszer minden
bánat és harag,
helyette jön majd új nap,
mely mosolyt fakaszt.

Látod?Itt vagyok én is
megfogyva,törve bár,
s fájó szívedre gyógyír
én leszek talán.