Európai stílusú Tankában és haikuban

Voltak őseim.
Tőlük van eredetem.
Már árva vagyok.
Gyertyaláng az élet, a fénye iránytű,
Szerintem meg mocskos az élet, egy tetű.
*

Kiket ismertem,
Azokat úgy szerettem.
Emlékként élnek.
*

Halottak napján
Megyek a nyughelyükhöz.
Szeretet gyertya.
*

Voltak őseim.
Tőlük van eredetem.
Már árva vagyok.
Elképzelni sem tudom, milyen ki boldog?
Az én lelkem gúzsba van kötve, csak óg-móg.
*

Kiket ismertem,
Azokat úgy szerettem.
Emlékként élnek.
*

Halottak napján
Megyek a nyughelyükhöz.
Koszorú. Virág.
*

Szétfúj szélroham,
Gyertyák, mécsesek között.
Ég, míg itt vagyunk.
Mint másnak is, vannak kis és nagy vágyaim,
Teszek értük, vagdalkoznak kardlapjaim.
*

Még igazítják
Koszorút. Követ simít.
Fájdalmas búcsú.
*

Hazafelé oly?
Nagy bánat uralkodik.
Élet megy tovább!
*

Egyszer kijövünk
És maradunk itt végleg.
Sors beteljesül.
Mindez kevés, csak a levegőt suhintom,
Üres az életem, nekem nincs megváltóm.

Vecsés, 2014. október 17. ? Kustra Ferenc - A haikuk önálló műnek is megfelelnek, logikai sorrendben vannak. A 4. és 5. sorok folyamatosan olvasva önálló verset alkotnak!

Anya meglepett egy csokival;
ott volt a tányérom mellett.
Szerettem volna azonnal kibontani.
Anya mosolygott,
de szeme szigorúan nézett.
Tudtam, előbb meg kell ennem a krumplis tésztát.
Nem is éreztem az ízét,
csak kanalaztam... egyik falat a másik után.
Elfogyott!
Kezembe fogtam a csokimat,
és mint aki éhhalál szélén áll,
úgy tömtem magamba.
Ó, hogy milyen finom volt!
Édes, selymes, és a nyelvemen szétkenődött!
Majd véget ért a csoda, mind megettem.
Csokimnak nyomai csak ujjaim begyén látszódtak.
Anya odahajolt, és apró puszival
egy pici csokimaszatot eltüntetett az ujjamról.
Ekkor jutott eszembe:
Meg se kínáltam őt!
Ránéztem az arcára, a csillogó szemére,
és a gyomromban valami fájó szorítást éreztem.
Észrevehette, mert magához ölelt,
és én szipogva súgtam neki:
Anya, ne haragudj, amiért nem adtam belőle.
Ígérem, ha lesz pénzem, veszek neked
egy nagy táblával, piros szalaggal átkötve!
Ő még jobban magához húzott.
Éreztem azt a biztonságot adó illatot és meleget,
amit csak az ő közelsége adhat.
Nem mertem felnézni,
mert hallottam légzésén, hogy sír.
Majd leguggolt hozzám, és
könnyeit letörölve mondta:
Nekem te vagy a csokoládé!
A legszebb piros szalagos csoki a világon!
Azóta őrzöm annak a csokinak a papírját,
s oly sok év eltelt már,
hogy megszámolni se tudom,
mennyi csokit ajándékoztam anyunak.
Ma újra vettem egyet,
piros szalaggal átkötöttem,
és odaálltam a sírjához:
Anya látod, hoztam neked csokit!
Leteszem a koszorúja mellé,
megcsókolom azt a régi, gyűrött csokipapírt,
és sírok...
annyira hiányzik az illata, melegsége...
annyira szeretnék adni neki a csokimból!

Magányom korábban már megszoktam,
Így egyedül is jól éreztem magam.
Szívemet páncélba zártam
A gyötrő érzelmek elől,
S ez szolgált nekem védelemül.
Ámor nyila mégis szíven talált,
Keresés, kérés nélkül megtalált.
Nehéz volt ellene a küzdelem,
Feladtam, győzött az érzelem.
De az igazi küzdelem
Csak most kezdődött el nekem.
Minden nap egy újabb gyötrelem,
Csak arra várva, hogy itt legyen.
Az égő érzéssel a szívemben
Már őrjítő volt az életem.
Mindig abban bízva, hogy a holnap
Majd hozhat egy új napot,
S talán boldog lesz holnapom.
Hiába vártam éveket,
Nem változott életem.
Számomra már reménytelen.
Így ezt a harcot feladom,
A küzdelmet tovább nem bírom.
Bezárom hát szívem s lelkem,
Melyet soha többé nem tör fel érzelem.
Majd a magány lesz méltó helyen.
A boldogság adománya
Ebben az életben
Nem jutott énnekem,
Hiába szerettem.

Azon a reggelen
amikor visszatért
amikor
szép arcát újra láttam
száz karral öleltem volna
mert feltámadt Önért újra a vágyam

Én írtam Önnek s ennél több mi lehet
köszöntésként szerettem volna vezetni
parázna
angyalként
a kezét testemen
hogy szeliden és vadul ismerkedjék velem
de a vers amit írtam önmagáért
beszélt

Én is szinte látom büszke kék
tekintete tüzét ami talán megvet
de szeretem mégis

tudom
amit Önről tudok az még kevés
szinte semmit sem árult el az a pár
beszélgetés
ami közöttünk volt
semmit sem árult el magáról
az én vágyakozó szerelmes éjszakáimról
s rólam se persze

Ha Ön
másba szerelmes mincs mit
tennem
kifeküdhetek az Ön küszöbe elé
a hóra tudom
akkor sem ér
semmit
az én lángolásom szen a nyári
alkonyon

Ön úgy vélem erős társat keres
kinek szövetséget ajánl
vagy nem keres senkit
míg
én szerelemről beszélek

ami egyszeri és megismételhetetlen
és
ami vihar
ami nem vár, nem kérlel
ami jön mint maga az élet

Ön mondhatja azt
hogy ez csak testiség
Ön azt mondhatja
ha húsz éves lenne,és én is fiatal
lehet elsodorná
verseim szirén-hangja

nem tudom
csak azt tudom, hogy
csak a most van
most kell szeretni ha még szeretni akarunk
most kell ölelni mielőbb és gyorsan
metrt ki tudja lesz e
holnap

bár a versem önmagáért beszél
én
Önt
szeretném ha szerethetném

ha az
Ön ölelései engem
szeretnének
minden nap ünnepnap lenne
mert ölelései elraganának
és egy másik
világba
elvinnének

ha hűs tenyerébe rejthetném
lázas arcom
ha ölelő karokkal várna
ha elfogadna
ha átringatna egy másik
világra

ha láthatnám többször édes arcát
ha hallhatnám a gyönyörtől
ujjongó
hangjait
gyönyörű lenne
s ha szemem sugarai fellobbantanák
az én vágyam tüzén
s az Ön vágyait
ha érezhetném forró ujjainak
érintéseit

térdrehullva
szeretném imádnám csókolnám
az Ön csodáit
el nem követett büneim
bűnbocsánatát is várva
térdre hullva
csókolnám Önt csókjaimmal
egy nagy mindent elsöprő
feloldozásban

Te vagy, kit így még soha nem szerettem,
Te vagy, kit majd sohasem feledek.
Te vagy, kihez lelkem szála örökre köt,
Te vagy, kihez sorosom küldött.
Váratlanul törtél életembe,
Egyedül Te vagy a szívemben!
Nincs azóta sem éjjelem, sem nappalom,
Tiéd minden gondolatom!
Nem élhetek már nélküled,
Engedd, hát élhessek veled.
Boldog soha mással nem lehetek,
Engedd, hát boldoggá tehesselek.
Te vagy, számomra fény az éjben,
Te vagy, kinek lelke reám talált a messzeségben.
Te vagy, életem minden rezdülése,
Te vagy, sorsom beteljesülése.