Nem mehetek Egerszegre,
csendben megyek Debrecenbe.
Szerelmemmel nem lehetek.
Lehet, szerzetesnek megyek.

Egyetlenem nem kedvesem.
Lehetne bezzeg gyermekem !
Szeptemberben megszerettem,
beteg fejjel beleestem.

Lelkem egyszer gerle lenne,
Mellette fel-le repdesne.
De ez felesleges lenne -
ezerfele elkergetne.

Vele lennem lehetetlen,
e helyzetem menthetetlen.
Epekedve epekedek,
Rettenetesen szenvedek.

Megszeppenve menetelek,
rengetegszer elmerengek,
elkeseredve remegek,
este keveset szendergek.

Keresztem lett e szerelem,
mert eszemvesztve szeretem.
Nem mehetek Egerszegre,
Csendben megyek Debrecenbe...

Beléd szerettem te szép lány
mondok neked száz bókot,
kérlek szépen add meg nekem
szívedhez a PIN kódot.

Homlokomon csattan két kezem,
Nem értem, hogy mi történt velem.
Fáradt vágyódás ül nyögve rajtam.
Isten tudja, mit akartam.

Szerettem volna tiszta életet élni.
Kínzó vágyaktól soha sem félni.
Mit értem el vajon a vágyódással?
Összevesztem egy kedves, jó baráttal.

Nehéz erről őszintén írni.
Legjobb lenne elbújva sírni.
De most vajon mi lesz erősebb?
Férfi büszkeség nem ejt könnyet.

Befelé sírok, ez egy átok!
Elvesztettem egy barátot.
Nem tudom, hogy hol hibáztam.
Magányra cseréltem büszke vágyam.

Itt hagyott kit úgy szerettem,
magányosnak érzem magam.
Hogy lehettem ilyen tinó,
neked adtam mind jó szavam.

Kellek én még bárkinek?
Vagy egyedül maradok már?
Nevetek, homlokomra csapok.
Nem lehetek tinóból szamár.

A poéta víkendje…

Az erdei lakban elvoltam pár napot.
Esténként egy mécs-világ nekem imbolygott…
Szerettem a kis lángot, többször is mélázva néztem,
Közben a falra vetült mozgó-árnyképet figyeltem.
Oly’
Akkurátus volt ez a pici mécses láng,
Mert a tollam-elővettem, lett írott láng.

Vecsés, 2018. október 2. – Kustra Ferenc József