Kétségekkel teli, halk pillanat,
amikor már szeretni félek
kizáródnak a vágyak és remények!
Te mégis közelebb lépsz...
S bennem rebben a lélek!

Bűvös láng lobban a csendben
bekerit, vonz, melegit,
fényörvényként elnyel
érintesz....s engedek.
Túl időn és téren
valami ősi szenvedéllyel
csókolunk.
S a pillanat varázsának
fogságában
Te és Én
eggyek vagyunk!

Jó szeretni.
Mikor átfog az odaadó érzés,
Mikor viszont szeretnek,
Mikor a lelked csordultig teli ,
Hát szeress.
Te leszel a legkülönb a világon.
Add át szíved. Szeress.

Még jobb gyűlölni.
Mikor a szíved düh markolja,
Mikor vérig sértettek,
Mikor a lelked tehetetlen,
Hát gyűlölj.
Talán kevésbé becsülöd önmagad,
De könnyebb lesz. Hát gyűlölj.

CS.I. 1997

Olyan vagyok most akár a falevél
Mit a forgószél felkap hirtelen
S zúgó haragjában magasba emelve
Megtépázva dob a földre hirtelen.

Úgy bolyongok én is búsan, eltiporva
Mint a hulló levél mit a szél dobál,
Nem vár már senki, már nem is keresnek
Csak rőt avar őrzi lábaim nyomát.

Te sem vársz többé, pedig úgy szeretlek!
Mégis: magamtól messze űztelek,
Ha szeretni nem tudsz, felejts el végleg
De ne várd, azt hogy a játékod legyek!

Olyan jó dolog anyának lenni
az egyetlen ami állandó, örök!
Amikor csöppnyi gyermekem megláttam
szívembe örök tavasz költözött.

Amikor először karjaimba zártam
Nem volt a földön nálam boldogabb,
szétfoszlott álmaim új reményt találtak
s csöpp szeme tükrében ébredt fel a nap.

Olyan jó dolog szeretni őket!
Átadni szívünk minden melegét,
hisz a gyermekünk az egyetlen a földön
ki mindig, mindenkor szívünkben él.

Nem vágyom utánad! Már nem is szeretlek!
Hisz szíved helyén csak hideg kő lapul,
sohasem tudtál szeretni engem
csak belém tapostál durván és gazul.

Nem kérek többé semmit sem tőled!
Hisz semmi sem lágyítja kő szívedet,
egyetlen könnyet ejtek csak érted
és az esti ködben végleg elveszek.