Drága édesanyám ! Köszönöm most néked
hogy felneveltél és vigyáztál reám,
mellettem voltál s karjaidba zártál
amikor rosszakat álmodtam talán.

Öledbe vettél ha elfáradt a lábam
s annyiszor megvarrtad elszakadt ruhám,
aggódtál értem mikor beteg voltam
s magadhoz öleltél hűvös éjszakán.

Köszönöm mindazt ami értem tettél!
S gondoztál engem annyi éven át,
féltettél amikor sötét felhők gyűltek
s úgy öleltél át, néha szinte fájt.

Köszönöm néked hogy lépteim kísérted
átadva szíved minden melegét,
úgy óvtál mint egy gyönge kis virágot
s szemedből mindig sugárzott a fény.

Köszönök mindent! Hisz te vagy nékem
ezen a földön a legdrágább talán,
köszönöm azt hogy kísérted léptem
Szeretlek téged! Drága jó Anyám!

Mért bántjuk egymást? Hisz annyira szeretlek!
Lehoznék néked minden csillagot!
Nélküled üres, és sivár minden este
nélküled én már levegőt sem kapok!

Mért bántjuk egymást? Hisz oly rövid az élet!
Addig szeressünk ameddig lehet!
Hisz ki tudja még hogy mit hoz a holnap,
meddig őrizhetem a lépteidet?

Meddig láthatom a bimbódzó rózsát
ahogyan épp a szirmát bontja szét?
Meddig láthatom a felkelő nap fényét
hisz az ablakomba nem süt be a fény.

Szeresük egymást, hisz oly rövid az élet!
S addig szép amíg együtt lehetünk,
hidd el: a szívünk is csak addig sugárzik
amíg önzetlenül, tisztán szeretünk!

Nem vágyom utánad! Már nem is szeretlek!
Hisz szíved helyén csak hideg kő lapul,
sohasem tudtál szeretni engem
csak belém tapostál durván és gazul.

Nem kérek többé semmit sem tőled!
Hisz semmi sem lágyítja kő szívedet,
egyetlen könnyet ejtek csak érted
és az esti ködben végleg elveszek.

Szeretni, mondd, mi az kérlek kedvesem?
Zárt, szép titoknak lenni oly boldog lelkesen.
Elménk határán, öblös súlyos réteg alatt
Rég született egy döntés, én szeretlek. Miattad.
Elmondani? Nem lehet, hisz akkor
Titkunknak vége. Hisz mit tudunk,
Lelkünkbe lezárul végleg. Nyugtom keresem
Éltem után megyek tán majd boldogan. Téged
Kereslek, de nem talállak, és hiányzol nagyon.

Mennyire szeretsz? Mondd el újra
hallani szeretném hangodat,
ahogy kimondod újra és újra
nevemet suttogva, boldogan.

Szeretsz e úgy mint a legszebbik rózsát
mely tenéked ontja minden illatát?
Mely ablakod alatt lágyan és szelíden
bűvös illattal lengi be szobád?

Hiányzom e? Vagy eloltja bárki
hirtelen feltámadt égő szomjadat?
Hiányzom e ha messze vagyok tőled
s nem érzed ajkadon forró csókomat?

Látod? Én szeretlek! S kínzó szomjamat
nem olthatja el senki sem!
Csak tőled akarok minden apró bókot
melytől melegség járja át szívem!

Tőled akarom a bársonyszirmú rózsát,
a gyöngéd ölelést, a forró csókokat,
nem kell senki más ezen a világon!
Csak te olthatod el égő szomjamat!

Csak te vagy nekem egyedül a földön
ki elhozza nékem a virágzó tavaszt,
és ha te nem jössz , nem is kell senki!
Magamba temetem minden álmomat!