Mint egy zord,mogorva öregember,
de az emberek számára cseppet sem ismeretlen.
Vonzod a hideget,és a telet,
cseppet sem társad a csábító meleg.
Fázik még nagyon a természet,
nem vidám még ilyenkor az élet.
Én ilyennek ismerlek és szeretlek február,
még akkor is,ha lelkem is nálad nagykabátban jár.

Nálad még mindig nagyon fagy,
mégis bátor és vakmerő vagy.
Kemény,zord harcos,
de cseppet sem morcos.
Csendes vagy,bár olykor nagyon kemény,
igazán harcedzett,vidám legény.
Január,én ilyennek szeretlek,és ismerlek,
és ha kel,mindentől megvédelek.

Jó estét kedves!Hogy vagy?
Eddig minden estémet beragyogtad.
Fényesebb vagy,mint akármelyik csillag.
A legszebb ajándék vagy,amit az élet adhat.

Jó estét csillagok!Hogy vagytok?
Nem kérek tőletek sokat,csak szépen ragyogjatok.
Ejtsetek huncut táncot az égen,
bulizzatok minden este,de csak szerényen.

Jó estét Hold! Hogy vagy?
Te tudod már,hogy mit hoz a holnap?
Félek tőled,de amúgy nagyon szeretlek,
Pedig még nem is ismerlek.

Komoly léptelek érkezik az ősz,
a nyár szomorúan köszönti őt.
Menned kel! Szól az ősz,
a nyár baktat is,mint egy öreg csősz.

Hirtelen,és gyorsan érkezik,
és könyörtelenül intézkedik.
Szinte beleremeg a természet,
megszeppen mindenhol az élet.

Hozza magával a barátját,az esőt,
együtt vagányak és vakmerők.
Az emberek ilyenkor szomorúak,
még az állatok is búskomorak.

Én még is kedvellek,és szeretlek,
pedig még nem is nagyon ismerlek.
Mindig szívesen fogadlak,
ilyenkor nincs még a szívembe fagy.

Összetört bennem egy világ
Mikor megtagadtál,
Elutasítottad szavaimat
S meghátráltál.

Elfordultál,
S csak úgy elvesztél a ködben,
De arcod, hangod
Ne hidd hogy elfeledtem.

Lehetséges hogy a te elmédben,
Én csak egy lakatra zárt novella vagyok,
Egy szűk sarokban ledobva,
Ott porosodok.

S majd egy ragaszkodott idő múlva,
Mikor eszedbe ötlök, kidobni készülsz,
Jusson eszedbe, mondtam hogy szeretlek...
Tisztelj meg azzal, és porolj le.