Idő 
Értékelés 
Értékelés Szent karácsony éjjelén,
Megjelent az égi fény,
Megszületett Jézusunk,
Ő lett megváltó Urunk.
Példakép az élete,
Megható szeretete,
Arcán ülő mosolya,
Gyémánt fény beragyogja.
Tisztaság és szelídség,
A tudása bölcsesség,
Példákon át tanítja,
Ki szívébe fogadja.
Alázat és szerénység,
Becsület és tisztesség,
Mindig mértékletesség,
Ilyen a jó keresztség.
Imáink hozzád szólnak,
Bűnök megbocsájtatnak,
Áldásod sugárzik ránk,
Életünk minden napján.
Hálával telt szívünkkel,
Szent Karácsony Ünnepén,
Kérünk téged lelkünkkel,
Fogadj asztalod köré.
Megjelent az égi fény,
Megszületett Jézusunk,
Ő lett megváltó Urunk.
Példakép az élete,
Megható szeretete,
Arcán ülő mosolya,
Gyémánt fény beragyogja.
Tisztaság és szelídség,
A tudása bölcsesség,
Példákon át tanítja,
Ki szívébe fogadja.
Alázat és szerénység,
Becsület és tisztesség,
Mindig mértékletesség,
Ilyen a jó keresztség.
Imáink hozzád szólnak,
Bűnök megbocsájtatnak,
Áldásod sugárzik ránk,
Életünk minden napján.
Hálával telt szívünkkel,
Szent Karácsony Ünnepén,
Kérünk téged lelkünkkel,
Fogadj asztalod köré.
Első Ecloga
KÖLTŐ
Mikor születtem,
Az égen ezernyi csillag mosolygott.
Édesanyám szíve, nevetve dobogott.
S szemében öröm könny ragyogott.
A JÓ PÁSZTOR
Igen! A csillagok énekeltek,
S angyalok táncoltak a mennyben,
Születésed napján.
S úgy növekedtél, mint mezőn
Az árva kis virág.
KÖLTŐ
Kézen fogva vezettél,
mikor az első lépéseket tettem.
S mint a természet, tavasz idején,
Ajkadról gyönyörű mesék,
Hangzottak felém.
A JÓ PÁSZTOR
Emlékezzél kérlek,
A természet tavaszi meséire.
Zárd szívedbe, őrizd,
Mint féltett kincseket!
KÖLTŐ
Ó, milyen csodás ajándék,
Bár oly megfoghatatlan.
Langyos szellőként,
Fuvall át rajtam.
A JÓ PÁSZTOR
Szeretlek!
Írj hát, ifjú költő!
Írj tovább!
Vésd kőtáblákra,
az örök szeretet szavát!
KÖLTŐ
Mikor születtem,
Az égen ezernyi csillag mosolygott.
Édesanyám szíve, nevetve dobogott.
S szemében öröm könny ragyogott.
A JÓ PÁSZTOR
Igen! A csillagok énekeltek,
S angyalok táncoltak a mennyben,
Születésed napján.
S úgy növekedtél, mint mezőn
Az árva kis virág.
KÖLTŐ
Kézen fogva vezettél,
mikor az első lépéseket tettem.
S mint a természet, tavasz idején,
Ajkadról gyönyörű mesék,
Hangzottak felém.
A JÓ PÁSZTOR
Emlékezzél kérlek,
A természet tavaszi meséire.
Zárd szívedbe, őrizd,
Mint féltett kincseket!
KÖLTŐ
Ó, milyen csodás ajándék,
Bár oly megfoghatatlan.
Langyos szellőként,
Fuvall át rajtam.
A JÓ PÁSZTOR
Szeretlek!
Írj hát, ifjú költő!
Írj tovább!
Vésd kőtáblákra,
az örök szeretet szavát!
A tragédia fájdalmat szüle,
A test csak fekszik kihűlve,
Mert a lélek meghalt.
Mely lélek gigászi fájdalmakból állt újra fel,
Mert új barátoknál szeretetre lelt,
S boldog volt.
Az élet így volt szép és teljes,
Érzelmei hevesek, újra szerelmes,
De ennek vége.
Hirtelen életébe tör a kínlódás,
A sors ő alá hatalmas gödröt ás,
S ő ebben elsüllyed.
Ez egy zárt verem, falát sár borítja,
Próbál kijutni erre kapaszkodva,
De nem lehet.
Ekkor valami zajt hall a magasból,
Valaki kötelet nyújt, és szól,
Másszon fel, segít.
Hogy ki volt ez? Az igaz barátok,
S kinek nincsenek, az az átok,
Mert cserben nem hagynak soha.
A kötélen lassan halad felfele,
Már pislákolni kezd a remény fénye,
Már érzi, hogy van kiút.
Sokszor megcsúszik, de fel nem adja,
Kúszva, mászva felfele haladva
Jut előre.
Már nincsen messze a teteje,
S egyre csak nő az ereje,
És ott a fény.
A fény, mely számára stabilitást jelent,
Halkan, de reménnyel telve rebeg:
'Köszönöm Istenem!'
De ekkor hirtelen hatalmas orkán kerekedik,
A földet vaskos faágak verik,
S a vihar mindent pusztít.
Az eső úgy folyik, mint a Duna,
A gödröt még mélyebbre mossa,
A lélek alázuhan a magasból.
A földre puffanva a sebek felszakadnak,
Melyek régiek, s újak nyílnak,
A sarat vér festi vörösre.
Bekövetkezett, amitől oly rég félt,
S egy seb, amit feledni vélt,
Végül az ölte meg.
A lélek meghalt, de mégis él,
Mert a test nélküle mit sem ér,
Ám régi fényében többet nem ragyog már.
De mit tud a test ilyenkor tenni?
Csupán sírni, kínlódni, vergődni,
Mert nem maradt más.
Ezt a kínt átérezni senki sem tudja,
Megérteni, meggyógyítani őt senki sem fogja soha,
A gödör idővel feltöltődik homokkal.
A tragédia fájdalmat szüle,
A test csak fekszik kihűlve,
Mert a lélek meghalt,
Nem zeng többé dalt.
S még valaki suttog halk hangon:
'Mondd el mi bánt, barátom!
A test csak fekszik kihűlve,
Mert a lélek meghalt.
Mely lélek gigászi fájdalmakból állt újra fel,
Mert új barátoknál szeretetre lelt,
S boldog volt.
Az élet így volt szép és teljes,
Érzelmei hevesek, újra szerelmes,
De ennek vége.
Hirtelen életébe tör a kínlódás,
A sors ő alá hatalmas gödröt ás,
S ő ebben elsüllyed.
Ez egy zárt verem, falát sár borítja,
Próbál kijutni erre kapaszkodva,
De nem lehet.
Ekkor valami zajt hall a magasból,
Valaki kötelet nyújt, és szól,
Másszon fel, segít.
Hogy ki volt ez? Az igaz barátok,
S kinek nincsenek, az az átok,
Mert cserben nem hagynak soha.
A kötélen lassan halad felfele,
Már pislákolni kezd a remény fénye,
Már érzi, hogy van kiút.
Sokszor megcsúszik, de fel nem adja,
Kúszva, mászva felfele haladva
Jut előre.
Már nincsen messze a teteje,
S egyre csak nő az ereje,
És ott a fény.
A fény, mely számára stabilitást jelent,
Halkan, de reménnyel telve rebeg:
'Köszönöm Istenem!'
De ekkor hirtelen hatalmas orkán kerekedik,
A földet vaskos faágak verik,
S a vihar mindent pusztít.
Az eső úgy folyik, mint a Duna,
A gödröt még mélyebbre mossa,
A lélek alázuhan a magasból.
A földre puffanva a sebek felszakadnak,
Melyek régiek, s újak nyílnak,
A sarat vér festi vörösre.
Bekövetkezett, amitől oly rég félt,
S egy seb, amit feledni vélt,
Végül az ölte meg.
A lélek meghalt, de mégis él,
Mert a test nélküle mit sem ér,
Ám régi fényében többet nem ragyog már.
De mit tud a test ilyenkor tenni?
Csupán sírni, kínlódni, vergődni,
Mert nem maradt más.
Ezt a kínt átérezni senki sem tudja,
Megérteni, meggyógyítani őt senki sem fogja soha,
A gödör idővel feltöltődik homokkal.
A tragédia fájdalmat szüle,
A test csak fekszik kihűlve,
Mert a lélek meghalt,
Nem zeng többé dalt.
S még valaki suttog halk hangon:
'Mondd el mi bánt, barátom!
Szeretem a
a karácsony erdő illatát
s gyermekként
még mindig várom a csodát
a csörgő diót, mogyorót
s mindenféle földi jót
Anyánk énekli
a csendes éjt s az egész
táj hófehér
hófehér mert hull a hó
s szán siklik az úton
ami csuda-jó
Csengő zendül a
lovak nyakán
s a kerten át egy angyal száll
Hol vagytok
régi karácsonyok
óh, hol vagytok
roráték, éjféli misék
és csikorgó hajnalok ?
Hová tűnt életünk s miért ?
Anyánk, Apánk már
rég messze jár
Luca búzánkban
lobban a gyertyaláng
hát összebújunk
mi: a család mert
minden család szentcsalád,
ha béke van és a szeretet
ami át meg átjár
mint a szél a fákat
s átöleli a szíveket
Békességet !
Boldog Karácsonyt Mindenkinek !
a karácsony erdő illatát
s gyermekként
még mindig várom a csodát
a csörgő diót, mogyorót
s mindenféle földi jót
Anyánk énekli
a csendes éjt s az egész
táj hófehér
hófehér mert hull a hó
s szán siklik az úton
ami csuda-jó
Csengő zendül a
lovak nyakán
s a kerten át egy angyal száll
Hol vagytok
régi karácsonyok
óh, hol vagytok
roráték, éjféli misék
és csikorgó hajnalok ?
Hová tűnt életünk s miért ?
Anyánk, Apánk már
rég messze jár
Luca búzánkban
lobban a gyertyaláng
hát összebújunk
mi: a család mert
minden család szentcsalád,
ha béke van és a szeretet
ami át meg átjár
mint a szél a fákat
s átöleli a szíveket
Békességet !
Boldog Karácsonyt Mindenkinek !
Vajon mi lehet a fontosabb, a család vagy a pénz? Egyszerű a válasz, család nélkül az egész semmit nem ér. Lehet bármennyi pénzed, ha nincs ki szeressen. Egy szép napot eltölteni együtt, felbecsülhetetlen. Dolgozhatsz bármennyit, a pénz úgyis elfogy. De a családi szeretetnél nincs szebb dolog. Vajon mit ér a sok munka, ha nincs kiket szeretned? Életed végen rájössz, mit eddig tettél semmit nem jelentett. Legyen családod, ki tisztel és megbecsül, mert a szeretetnél nincs szebb dolog mikor az életed feledésbe merül. Éld úgy az életet hogy semmit meg ne bánj, s az utolsó napon melletted lesz az egész család.
