Ülök a parton, nézem a vizet.
Hátam mögött csendes kis liget.
Csak néha hallik a távolból,
néhány halk hang a városból.

Vízen lebegő úszóm rezzenetlen.
Felbukó kis hal nézi meglepetten.
Na mi van öcsi? Kérdem tőle.
Majd gyere vissza nagyra nőve.

Ma sem fogtam egy halat se,
de megnyugodott lelkem helyette.
Mert a horgászatban azt szeretem,
hogy bún-bajon itt nem jár eszem.

Nézz az égre, nézz csak fel!
Ki játszik a fényekkel?
Felhőn lábát lógató,
pajkos kis manó.

Szivárványon csúzdázik.
Angyalokkal mókázik.
Sipkájából csillámot szór.
Édes dala hozzád is szól.

„Pitypang vagyok égi manó.
Nótázgatni felhőn de jó!
Szeretem a vidámságot.
Küldök neked fényvirágot.”

Fehér havas, didergő reggelen,
Jéghideg szobámban a sóhajok csendesek.
Nimfák himnuszán elviharzott a szerelem,
Rútul búsul az életem, őt már soha el nem feledem.

Végtelen vágyak, eltűnt remények,
Fénylő csillagok ezer csodáin elégek.
Alvó virágok havas szirmain az enyészet,
Könnyeim jégbe fagyott, hószínű remények.

Könnyű köd fátylán, bíbor románcán öregszem,
A farkasordító hidegben még mindig szeretem.
A tél köntösén a nappalok boldogok,
Fehér színű hajnalokon rád gondolok.

Heves megye, Tarnazsadány, Hidegvég, 2020. november 17.

Nem szeretem a nevedet,
Elfelejtem szerelmedet.
Citrom-savanyú nyár.

Bánatomat eltemetem,
Sárba tipró emlékedet,
Citrom-savanyú nyár.

Lelkem csak teérted fáj,
Gyere vissza, barna hajú lány.
Citrom-savanyú nyár.

Szívem csak teérted dobog,
Két szememből a könny csorog,
Citrom-savanyú nyár.

Ez a méz-édes, savanyú nyár
Soha többet nem jön vissza már, de kár.
Citrom-savanyú nyár.

A bőr színe

Anyám, tíz éve nem láttam kegyelmedet,
Édesanyám, elhoztam az unokádat.
Jaj, fiam! Ezt a gyereket intézetbe kell adni!
De, anyám, ez az én vérem, az én gyermekem.
De, fiam, barna a bőre, látni, hogy cigány!
Anyám, akkor is az én gyermekem!

Kisfiam, úgy féltelek a külvilágtól,
Hideg, durva és oly kemény.
Tudnod kell, fiam, bármi történik, én nagyon szeretlek téged.

Hát, fiam, jó lesz majd cselédnek,
De unokád, édesanyám!
Elhallgass! Ebadta, mit szólnak a barátok, az ismerősök!

Óh, Atyám! Mondd, hol helyezkedik el a bőr színe a társadalmunkban?

De, fiam, a származása szégyent hozhat reánk,
Hiszen ez a faj tömegesen éhezik és utálat övezi őket.
Anyám, akkor is viseld a gondját, kérlek,
Mert az unokád árva, és én úgy szeretem.

Tolerancia és az integrálódás jegyében.