Széles, kopár vidéken élek
Lágy, fényes éjszakákon.
Szerelmes szívem érted dobog,
S varjú károg fenn a fán.

Ablakomon át beragyog a Hold fénye,
Nélküled, Kati, lelassulna az életem.
A hajnalok könnyű kínján ébredek,
S varjú károg fenn a fán.

Szívem bánatos, dérlepte jég lett,
Siralmas vágyakon gyengülnek a fények.
Búsongó tájon szeretlek téged,
S varjú károg rám a fán.

Elszánt szívem boldogságra vágyna,
Gyötrő, rossz emlékek kínoznak.
Egy este részegre itattál,
S lám, ma varjú károg rám a fán

63 éves lettem - november 21.

Szívemet szúrja Jézus töviskoronája,
Lelkemnek siralom völgyében siratása.
Reménytelen jövőm keserves élete,
Kínokkal nyugszik le majd a temetőbe.

Olykor áldott kezek emeltek magasra,
Hegyek fölé épített kőabroszokra.
Szegényen, csórón hordom a keresztet
Cigánytelepek nyomorán kirekesztve.

Emberré érettem gyermekként,
Szüleim a csillagok között ragyognak vesztesként.
Dögkutak mélyéről jött felénk az élet,
Múltam életforrásai ezek a régi képek.

Hogy is lehetne elfelejteni a falusi telep nyomorát!
Az ősznek novemberi gyümölcse vagyonát.
Mégis szépek azok a múlt idők,
Jézus szeretetén éltünk szenvedőn.

A nagy csendben pihen a szívem,
Megfáradt már a vén lelkem.
Hideg árnyékomon viaskodik az ősz,
Jézus szeretetén a pirkadó hajnal is elidőz.

Felmelegedni vágyna már a szívem jege,
Advent napján gyorsabban ver az ere.
A Kis Jézus születése mámorán,
Kitárulkozik szívem bíbor bársonyán.

Sajgó szívemben csendesül a vihar,
A boldogságot belém advent ad.
Fejünk fölött pihen a Hold,
Fáradt kezemből kiesik a toll.

Ó, te boldog remény,
A télapó fényárral, ajándékkal jön felénk.
Megnyílik az ablak, a kémény,
S te bejössz csendben a kémény résén.

Szent Miklós nap éjjelén
Hópelyhekkel jön a fagy, jön a tél.
Igaz hittel ünnepelünk, szeretettel,
A mikulásnap gyönyörű üzenetével.

Hajnalok hajnalán,
Évmilliók szürke napjain.
Születnek a földön emberek,
S adódnak mindenhol fajok közötti nézetek.

Szállingóznak a hópihék
Száz fajra, népre, száz házra és száz vidékre.
Fel-fellobban a gyűlölet fekete lángja,
S ezt az egész világ látja.

Nagyhatalmak,
Nagy horderejű téveszmék.
Mi is szeretnénk lenni itt magyarnak,
De lelkileg aláznak, a sárba tipornak.

Az idők végtelenségéig
Támad a vad gyűlölet.
Szivárványszemek teli könnyekkel,
S nézik ezt jéghideg közönnyel.

Szeretnék úgy élni,
Hogy ne kelljen senkinek se félni.
Hozzon áldást Istenünk a földre,
Ne hulljon Jézus urunknak hiába a vére.

A békés együttélés jegyében legyen áldott Magyarország minden állampolgára.