Kopár hegy tövében sűrű tölgyfa erdő.
A természet ajándéka mind a kettő.
Hatalmas barlang van a hegy belsejében.
Egy csinos kis ház áll az erdő mélyében.
Szépen berendezve a hegy nagy barlangja.
A tágas lakosztályt az óriás lakja.
Az erdei kis ház virágokkal körbe.
Éppen most ebédel lakója a törpe.
Friss gomba az ebéd, amit maga szedett.
Erdei patakból ivott rá hűs vizet.
Aztán érett gyümölcs került a pocakba.
Közben a madarak énekét hallgatta.
Dél volt. Az óriás is épp megéhezett.
A hegy oldalából egy sziklát megevett.
Amikor jól lakott, ő is megszomjazott.
Vizet csavart pár nagy kőből, abból ivott.
Törpe és óriás jó barátok voltak.
Ha nem volt más dolguk, egymással játszottak.
Gyakran találkoztak, ha sétáltak éppen.
Az erdő és a hegy közötti kis réten.
Most, hogy az ebéden mindketten túl voltak,
Nem volt véletlen, hogy egymásba botlottak.
Köszön az óriás: Szia törpe, játszunk?
Válaszol a törpe: Szia, bújócskázzunk.
A törpe a hunyó, behunyja a szemét.
A nagy óriásnak elrejtőzni nehéz.
Gondolkozik kicsit, aztán lép vagy ötöt,
Csendesen leguggol a kopár hegy mögött.
Szétnéz a kis törpe, és már egyből sejti,
Óriás komáját merre kell keresni.
Mászni kezd sebesen a hegy tetejére.
Hosszú út ez neki, de felér estére.
A csúcsról ugrik az óriás vállára.
Egy fél napig tartott amíg megtalálta.
Pár lépés most csupán az erdei kunyhó.
Holnap délután az óriás a hunyó.
Másnap ebéd után újra találkoznak.
Ahogy megbeszélték, megint bújócskáznak.
Háttal az óriás,- elbújik a törpe.
Hogy hova- azt jó előre eldöntötte.
Indul az óriás keresni barátját.
Átnéz minden bokrot, átvizsgál minden fát.
A nagy kopár hegyet kétszer megkerüli.
Az agyafúrt törpét estig mégsem leli.
Nem zavarja már, hogy a játékban vesztett.
Vajon barátjának végleg nyoma veszett?
Aggódás terül el őszinte szívében.
Orráig is alig lát már a sötétben.
Rémülten felkiált: Törpe gyere elő.
Nem is kellett volna ekkora hangerő.
Remegett a törpe a nagy nevetéstől,
Mikor kimászott az óriás zsebéből.
Eztán mind a ketten egy nagyot nevettek.
Ahogy minden este, most is hazamentek.
Mint minden délután, holnap is játszanak.
Örökre igazi barátok maradnak.
Csak az tud maga körül mindent tisztán látni
kinek tisztára mosták szemét könnyei,
kinek arcáról új remény sugárzik
csak az képes mindent újra kezdeni.
Ki el tud temetni mindent ami rossz volt,
kinek szívében nincsen már harag,
ki elnézi neked minden tévedésed
s ha feledni nem is tud, megbocsájtja azt.
Csak ő képes szeretni minden kis hibáddal,
ő az ki nem fog soha bántani
s ha boldogságra vágysz ezen a világon,
próbáld meg te is őt megérteni!
Csicsereg egy kismadár,itt van a tél, hol a nyár?
Csöndbe borult már a táj, alszik, alszik a határ.
A fák, mező, erő, rét, eldalolta énekét,
Lecsukta színes szemét, elfáradt, s aludni tért.
No, de nézd csak milyen szép, hófehér a hófehér,
Fehér a hó, a takaró, és alóla hahó,hahó!
Kibújik egy kis virág, a legelső hóvirág.
Óvatosan körülnéz, nincs-e valamerre vész?
Őzek jönnek, szarvasok, vaddisznók, de ordasok
ritkán járnak erre már,
Békés, nyugodt a határ.
Szép sz élet, nagyon szép,s ki keveset látott még
sokszor meg nem is csodálja,
Pedig az ÉLET a csodák csodája!
Sosem könnyű, s ez így szép,
Erőt ad és mindenképp tartást, önbizalmat, vágyat,
Hogy a harcot bátran álljad!
Csicsereg egy kismadár, ne félj semmit, jön a nyár
Elolvad a hó, a jég, aztán a tavasz jön még.
Elmúlik a rossz idő, felébred már rét, erdő,
Nézd csak, milyen zöld a táj vidám minden kismadár,
És csak zengi énekét,
Hogy az élet csodaszép.
Az én anyám úgy szeretett engem,
ahogy csak gyermeket szeretni lehet,
az én anyám úgy őrizett engem,
mint hűs tengerben egy apró gyöngyszemet.
Az én anyám oly szelíden óvott,
bár sokszor rossz voltam talán,
számára mi voltunk mindig
a napfény a dombok oldalán.
Az én anyám nem vádol most sem,
csak őrlődik értem csendesen,
nem szól, de szemében látom
miattunk reszket két keze.
Az én anyám miattunk élt csak,
miattunk könnyes két szeme,
bár nem szól,de megtenne mindent,
hogy boldogabb legyen gyermeke.
Az én anyám sosem volt gazdag,
kincseket adni nem tudott,
de mindent feladna értünk
amiért eddig dolgozott.
Az én anyám sosem várt semmit,
csak arra kért,mindig jó legyek,
s jól tudom, bármi is történt,
mi vagyunk most is mindene!
Álmomban úgy vontál magadhoz,
álmomban úgy szerettelek,
ahogy a napfény öleli lágyan
a messze tűnő halvány felleget.
Álmomban úgy öleltél engem
mint tavaszi szél a halvány kék eget,
sóhajtva, lágyan simogatva,
míg érintésébe beleremeg.
Álmomban úgy akartál engem,
mintha elengedni nem tudnál soha,
oly forró hévvel, oly szédült erővel,
felszítva bennem minden lángomat.
Álmomban úgy őriztél engem,
mint egy törékeny apró gyöngyszemet,
mintha már akkor érezted volna,
számunkra minden,minden elveszett !