Sajnáltassa magát, ahelyett, hogy helyre hozná amit tönkretett
Inkább könyebb neki más háta mögé bújni, főleg aki közvetett
Nem tud sirni, röstelni, vagy hibákat megbánni
Nehezebb lenne neki erre magát őszíntén elszánni.

Voltak borus percek, mikor leszált a csendes éj,
A múlt árnyai felszinre kerültek, mint a váratlan, de makacs szeszély.
Öccsétől búcsúzva, térdelve könyörgött,
Megtorlásra szomjazva, minden ép és szilárd falat ledöntött.

Senki sem figyelmeztette, mivé fog ezután válni,
Ha talán másképp döntött volna, nem kellett volna még több mély gödröt ásni.
Nem tehetett róla, hisz gyenge volt a józan ész,
Vérbe fagyva karjai, kettéhasítva az örökrész.

Holtak földjéhez, egy szál rózsával érkezett,
Testvérétől búcsúzva, egy dolgot tőle kérdezett.
Miért nem ő hagyta el, ezt a borzalmas életet,
Majd véresre szoritva a rózsát, úgy kapott vérszemet.

Kettémetszett alkony, árnyékba borulva
Ígéretett fogadott, megtorlatlanul okulva.
Játszótér ehhez képes, a bukott angyalok otthona.
Eljön az idő, kezdődik a gonoszok ostroma.

Altatót suttog a langyos, esti szél,
A fogyó hold szép álmot ígér,
Pazar dunnával teríti be némán,
Ringatja, altatja szerény szurdékán.

Pehelyfelhő játszik gyönyörű fátyolán,
mint szivárványhíd alatt cikázó fénysugár,
aluszik a két szemét lezárva,
álmodik szép szívét kitárva!

Alkonyát járja az idő felettem,
ahogy Zselic fölött a lenge szellő,
bús mesét síró, messzi fellegekben
könnyeit hullatja egy szürke felhő.

Lemegy a napsugár immár felettem,
ahogy Zselic dombjain nyugodni tér,
akáclombok közt bújik meg csendesen,
s alkonyába borul a Hindai-bérc.

Fátylas szememben homályos végtelen,
csillag-éj szökik a visnyei tájra,
virágos, zöld mező most oly védtelen,
Zselicnek aljában szemét lezárja.

Pár szóban az őszről…

Hűvös lett az idő, megjött az ősz,
Hűvös, északi szél lett a dizőz.
Ma is szomorkás az idő, borult,
Úgy tűnik, minden az őszbe szorult.

Szomorúan lógnak a levelek,
Tán hívők és jobb világba mennek.
Már a kutyusunk is bundát növeszt,
És a változásra, szemet mereszt.

Vecsés, 2002. szeptember 15. – Kustra Ferenc József

De a gyakorlatban bizony is, hogy örök…

(anaforás, 3 soros zárttükrösben, 3-szoros belső rímben)
Ősz kezdetén vagyunk, a levelek már majdnem kezdenek hullogatni,
Ősz kezdetén vagyunk, a levelek kezdenek ág anyától búcsúzni…
Ősz kezdetén vagyunk, a levelek már majdnem kezdenek hullogatni.

(anaforás, 3 soros zárttükrösben, belső rímben)
Majd visszaszólnak búcsú képpen… tavasszal, benned fakad a gyermekem,
Majd fog szeretni…még meg is hagytam neki viselkedjen, mint gyermekem…
Majd visszaszólnak búcsú képpen… tavasszal, benned fakad a gyermekem.
*
(HIQ trió)
Nap a hőt…
Ingyé’ osztogat.
Nyár forró.

Felhőket
Nem látni… árnyak?
Hűvösebb.
*
Hő éget!
Mi sem menekvés.
Éji hűs!
*
(senrjon duó)
Izzó levegő szemet
Rebegtet. Mint délibáb messze…
Napernyő jó nagy?

Már a hajnalodáskor
Arcba ömlik a meleg! Ébred…
Hőség napja lesz!
*
(leoninus)
Ősidők óta az évszakok sokszor változnak, mindőjük... magából mást mutatnak.
Az évszakok változása… földi lét megmaradása, mert ez pozitív mássága.
Állatvilág nyáron bőségesen inna, ha találna, tél: a fagyban, nem találja…
Klíma nekik is kell, mert összefügg az, a minden szaporodással és az elléssel.

Embereknél ilyen összefüggés nincsen, de ránk is hatást gyakorol minden.
Éjjel jó, ha a Hold és a sok csillag világít, mert igy látunk egy hajszálnyit.
A Nap nappal meg fönntartja a fényt az életet, az átélt élhetőséget!
A felhők ritkán ellenségek, pl., orkánban, hogy együnk, kell locsolni határban.

A klíma meg az évszakok változása végül az életfenntartás segítői
És nélkülük nem lenne színes az emberek, a flóra, fauna teljességei.

Vecsés, 2024. szeptember 1. -Kustra Ferenc József- írtam: a Föld majd’ összeségéről, főként az élhetőségről, alloiostrofikus versformában.