Elfelejtettem, hogy mi jutott eszembe.
Leírom, pedig írni sem tudok.
Szem nélkül nézek bele szép szemedbe.
Láb nélkül is csak utánad futok.

Az érzelmeimtől függ hogy
kit kedvelek és kit nem,
mert tele előitélettel homályos
és hályogos a szemem.

A szeretet viszont nem
a szeszélyeim függvénye,
hanem mint csontban a velő,
egy istenadta, szívben rejtett erő.

Csak pucéron és ártatlanul
állhatok a lelkemmel szembe,
melynek tiszta fénye arra mutat,
hogy hol a hiány és mi a feladat.

Falovacska, miről álmodsz?
Mi az, amiről gondolkodsz?
Nyargalnál tágas pusztákon.
Átugratnál nagy sziklákon.

Szomorú vagy falovacska.
Ez az álmok birodalma.
Te itt, a szobában ügethetsz.
Csak faló versenyen győzhetsz.

Ha senki sem simogatja,
szomorú a falovacska.
De, ha Karcsi ráül végre,
öröm csillog a szemébe.

A fehér plafon közömbös,
A bölcső meg rideg, merev.
Hangok ütköznek a csendben,
De a porcelán nem sérül meg.

A két kis szem vágyakozik,
És a kék szemekkel szembe néz,
A szemüveg fénye meg-megcsillan,
De nem mozdul a felnőtt kéz.

A gyerek sírás nem hallatszik
És a dajkálás elmarad,
A falióra tompán ketyeg,
Az idő szívtelenül halad.

Hamlethez

Korai óra, szürkönyeti távol;
Egyedül az egyedüllét vádol.
Keservén keresem
Menedék melegét.

Felhős virradat, rideg e kelet,
Mi kívül hiány, bennem sem lehet.
Hogyan űzzem
Magamból a magányt?

Most zord felhőket rút szél kerget,
Bennem meg a magány szélesebbre terjed.
Egyedül töprengek
Egyén egymagamban.

A nap felújul új napnak hírével:
E hatalmas egyén egy új nappalt képzel.
S végre észlelem hogy én szintén vagyok,
Mert a kelet fénye két szememben ragyog.