Idő 
Értékelés 
Értékelés Hoz el nekem a csönd varázsát,
amit régóta keresek,
hosszú éjszakák átálmodását,
amely annyira kell nekem.
Hozd el nekem az est nyugalmát,
hogy álomra hajtsam ősz fejem,
S örökös aggódás helyett végre
Egy kis nyugalmat adj nekem.
Add nekem vissza a hitemet végre,
hogy higgyem: egyszer tán jobb lehet,
Hisz a tengernyi küzdelemből
rég kivettem a részemet.
Küzdelmes évek, emberöltők
súlya mely árnyékként követ,
mázsás teherként földre húzva,
megfeszítve a bőrömet.
Ne kínozz már! Nem tettem semmit!
Mért űzöl engem szüntelen?
Hiszen nem volt csak annyi bűnöm,
azt szerettem, kit nem lehet.
Ne üldözz már! Add vissza végre
mindazt, ami még jár nekem!
Ne vedd el tőlem minden álmom,
nézz rám! Segíts meg Istenem!
amit régóta keresek,
hosszú éjszakák átálmodását,
amely annyira kell nekem.
Hozd el nekem az est nyugalmát,
hogy álomra hajtsam ősz fejem,
S örökös aggódás helyett végre
Egy kis nyugalmat adj nekem.
Add nekem vissza a hitemet végre,
hogy higgyem: egyszer tán jobb lehet,
Hisz a tengernyi küzdelemből
rég kivettem a részemet.
Küzdelmes évek, emberöltők
súlya mely árnyékként követ,
mázsás teherként földre húzva,
megfeszítve a bőrömet.
Ne kínozz már! Nem tettem semmit!
Mért űzöl engem szüntelen?
Hiszen nem volt csak annyi bűnöm,
azt szerettem, kit nem lehet.
Ne üldözz már! Add vissza végre
mindazt, ami még jár nekem!
Ne vedd el tőlem minden álmom,
nézz rám! Segíts meg Istenem!
Nem érdekel, hogy mit mondanak rólam,
hisz csak én tudom, mit, miért teszek,
nem érdekel, ha durva szavak szólnak,
meg sem hallja már rég, süket fülem.
Nem érdekel, ha sunyin meglapulva
gonosz pletykákat súgnak, mert lehet,
talán ennyi csak minden boldogságuk,
s minden csapástól erősebb leszek.
Nem érdekel, ha hosszú éjszakákon
magányod oly nagy, s hiányzom neked,
mikor ott voltam darabokra törve,
te sem kerestél. Nem voltál velem.
Nem érdekel, ha könnyeidnek árja
patakként folyik szét az arcodon,
neked sem fájt, mikor miattad sírtam,
s könnyektől ázott hűvös vánkosom.
Nem törölte le senki, ha sírtam,
s lelkemre hullott pergő gyöngyszeme,
apránként, lassan kristályosodva,
amíg szívemen burkot képzenek.
Körbevonva, hogy ne fájjon semmi,
s valahol mélyen mégis megrepedt,
s hiába hívsz, és hiába jönnél,
szakadt szívemben nincs többé helyed.
hisz csak én tudom, mit, miért teszek,
nem érdekel, ha durva szavak szólnak,
meg sem hallja már rég, süket fülem.
Nem érdekel, ha sunyin meglapulva
gonosz pletykákat súgnak, mert lehet,
talán ennyi csak minden boldogságuk,
s minden csapástól erősebb leszek.
Nem érdekel, ha hosszú éjszakákon
magányod oly nagy, s hiányzom neked,
mikor ott voltam darabokra törve,
te sem kerestél. Nem voltál velem.
Nem érdekel, ha könnyeidnek árja
patakként folyik szét az arcodon,
neked sem fájt, mikor miattad sírtam,
s könnyektől ázott hűvös vánkosom.
Nem törölte le senki, ha sírtam,
s lelkemre hullott pergő gyöngyszeme,
apránként, lassan kristályosodva,
amíg szívemen burkot képzenek.
Körbevonva, hogy ne fájjon semmi,
s valahol mélyen mégis megrepedt,
s hiába hívsz, és hiába jönnél,
szakadt szívemben nincs többé helyed.
Lassan szeretnék megöregedni,
ahogy a felhő a fák felett
halad el, szinte nem is látni,
hogy megy, csak azt, hogy ott lebeg.
Feslett ruháját szétterítve
az égen, álmosan integet,
olyan fehéres- halványszürkén,
amilyen most az én fejem.
Lassan szeretnék megöregedni,
hogy sokáig legyek köztetek,
látni, érezni: milyen érzés,
ahogy nőnek a gyermekek.
Kopott szívemben annyi érzés,
amely átjárja mindenem,
s hozzátok száll. Szinte hallhatjátok,
ahogy boldogan megremeg.
Mint a nyárfa, mely meg-megzizzen,
ahogy a széltől megremeg,
én is épp olyan remegve várom,
hogy ott legyek végre köztetek.
S ha majd az éjjel hideg csókja
fáradt szememet zárja le,
hadd mondhassam, hogy boldog voltam,
amíg itt voltam köztetek.
ahogy a felhő a fák felett
halad el, szinte nem is látni,
hogy megy, csak azt, hogy ott lebeg.
Feslett ruháját szétterítve
az égen, álmosan integet,
olyan fehéres- halványszürkén,
amilyen most az én fejem.
Lassan szeretnék megöregedni,
hogy sokáig legyek köztetek,
látni, érezni: milyen érzés,
ahogy nőnek a gyermekek.
Kopott szívemben annyi érzés,
amely átjárja mindenem,
s hozzátok száll. Szinte hallhatjátok,
ahogy boldogan megremeg.
Mint a nyárfa, mely meg-megzizzen,
ahogy a széltől megremeg,
én is épp olyan remegve várom,
hogy ott legyek végre köztetek.
S ha majd az éjjel hideg csókja
fáradt szememet zárja le,
hadd mondhassam, hogy boldog voltam,
amíg itt voltam köztetek.
Csak mellettem legyél.
Lássam szemed mélyéből
A szeretet lángját, melegét,
Hogy tekintetedben
Béke legyen, harmónia,
És ne gondolj semmi másra
Csak az együtt töltött boldogságra.
Te vagy torkomban a szó,
A mondatnak értelmet adó,
És a köztes sejtelmes csend,
Hogy összeálljon a kimondott rend.
A fogalomba terelt gondolat
Tőled ered bennem, és Neked
Feléd árad szeretettel
A kibuggyant csermely,
És folyóvá duzzadtan ömlik
lelked óceánjába.
Lássam szemed mélyéből
A szeretet lángját, melegét,
Hogy tekintetedben
Béke legyen, harmónia,
És ne gondolj semmi másra
Csak az együtt töltött boldogságra.
Te vagy torkomban a szó,
A mondatnak értelmet adó,
És a köztes sejtelmes csend,
Hogy összeálljon a kimondott rend.
A fogalomba terelt gondolat
Tőled ered bennem, és Neked
Feléd árad szeretettel
A kibuggyant csermely,
És folyóvá duzzadtan ömlik
lelked óceánjába.
Az estfény eltűnik a napfény elaludtával,
A sokasodó felhők, felérnek egy dunnával.
Erdei manók mennek aludni, párosával.
Szép
Este
Bágyad most,
Csillagtalan,
Mégis reményes.
*
Csillagösvényt most a dunnától nem látni,
Mert a dunna egybefügg, ezt nem engedi,
Ettől ott vannak lovasok seregei.
Alkonyi vágyad
Mint részeg tánc jár már át.
Küzdő csillag vagy.
*
Később már a fák közé feszített pókháló sem látszik,
Kutya is már házában van, az apport-fával nem játszik.
Kiscsikónk délután még viháncolva ugrált az udvaron,
Most meg már a gyertya mellett néz ki az istálló ablakon!
(„erős vágyakozás” „Ku- xiangsi” - 7, 3, 3, 4, 5, 7, 3, 3 Rímképlet = axaxaxxa)
Valami csodás éled.
Remény is,
Mert nézed
A csillagot,
Ott ragyog véled...
Messze fenn, végtelenség.
Angyalok,
Veszélyek...
*
Elcsendesült minden, esti harangszó is messzire ment,
Elteszem magamat holnapra… a holnap is eszement?
Vecsés, 2018. február 27. – Mórahalom, 2018. július 2. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, alá az apevát, a haikut, a kínai versformát, szerző-, és poétatársam Farkas Tekla.
A sokasodó felhők, felérnek egy dunnával.
Erdei manók mennek aludni, párosával.
Szép
Este
Bágyad most,
Csillagtalan,
Mégis reményes.
*
Csillagösvényt most a dunnától nem látni,
Mert a dunna egybefügg, ezt nem engedi,
Ettől ott vannak lovasok seregei.
Alkonyi vágyad
Mint részeg tánc jár már át.
Küzdő csillag vagy.
*
Később már a fák közé feszített pókháló sem látszik,
Kutya is már házában van, az apport-fával nem játszik.
Kiscsikónk délután még viháncolva ugrált az udvaron,
Most meg már a gyertya mellett néz ki az istálló ablakon!
(„erős vágyakozás” „Ku- xiangsi” - 7, 3, 3, 4, 5, 7, 3, 3 Rímképlet = axaxaxxa)
Valami csodás éled.
Remény is,
Mert nézed
A csillagot,
Ott ragyog véled...
Messze fenn, végtelenség.
Angyalok,
Veszélyek...
*
Elcsendesült minden, esti harangszó is messzire ment,
Elteszem magamat holnapra… a holnap is eszement?
Vecsés, 2018. február 27. – Mórahalom, 2018. július 2. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, alá az apevát, a haikut, a kínai versformát, szerző-, és poétatársam Farkas Tekla.
