Hideg-mágus csak
Suhint, ablakon csokor.
Szép a rajzolat.
*
Odanézz! Nem látunk ki az ablakon,
Nem látunk át a szép jégvirág csokron!
Most éjszaka, kint nagyon fagyhatott,
Jégvirág, ablakunkra hullhatott!
*
Ezüst jégvirág
Nyílt a külső ablakon.
Mint szemellenző…
*
Ez, az a gyönyörű csokor, amit le nem téphetsz,
Ez, az a szép virág, amit vázádba nem tehetsz.
Ez, az a szépséges virág, mi, ha jól befűtünk,
Örökre eltűnik, és nem marad, csak emlékünk!
*
Hótakaró jég,
Tükörfény a kék égnek.
Kinyílt jégvirág
*
Ezt a szépséget, míg ablakon van, csodálhatod,
Ezt a szépséget, le nem veheted, nem foghatod…
Ha, ma éjjel újra fagy, milyen lesz... megtudhatod!
*
Ablakon, kinyílt
Jégvirág, de már olvad.
Szépség múlandó.

Vecsés, 2016. november 29. – Kustra Ferenc József- versben és eredeti Baso féle haikuban…

Ott, ahol a fény megtörik,
a szivárvány és a csillagok
kedvüket szegik, ott hagytad
el szívemet.
Azóta árnyak suttogtak
különös formájú szavakat:
Hogy a szemedből loptam ki hangokat,
hogy lángra gyújtsa szívedet...
Valóban szemedben
láttam meg mindent,
mi ajkam beszédre késztette,
hogy neked szerelmet valljak,
hogy szívedet felkészítsem a
szerelemre.
És tényleg erre nem számítottam:
hogy mindez zsákutca lenne...
Mentünk ketten, még emlékszem erre...
A "végtelen", múló szerelemre.

Nincs az utcán szurkos este,
Minden porta fénnyel festve.
Apró égők csillag szeme,
Karácsonynak üzenete
Beköltözik a szívekbe.

Szél se nincsen, a hó ropog,
Misztérium varázs kopog.
Négy gyertyának lángja lobog,
Hit és béke bennünk dobog.
A megváltás égből csobog.

Minden ember óhajt kegyre,
A bűnöktől legyen mentve.
És ha mégis sokszor gyenge...
Visszhangozzon a szívekbe,
Messiásnál nincs elveszve!

Éjfél elmúlt, az idő perdül,
Templomokból csengő csendül.
Áhitatos dallam zendül,
Az értelem átszellemül,
S mi urunkban elszenderül.

Karácsonynak üzenete,
Jótettekbe van elvetve.
Szeretet a szellem étke;
Áldás szálljon napra s éjre,
Legyen támpont egész évre.

Pendül a lágy hang
Rezonál a fa,
Feszített húron
Zümmög egy ima.
Zenélő szólam
Ritmusa érik,
Gitáros szeme
Mosollyal fénylik.

Lüktet a sétány
És pezsdül a terc,
Festi a kedvet
Pár pianó-perc.
Dallama színes
Fülekbe mászó,
Lélekbe csorog
Szívekkel játszó.

Mennyei szikra
Pattog a korzón,
Misztikus ének
Elbűvöl olcsón.
Pár fitying koppan
Kopott kalapban,
Gitáros arca
Kicsit zavarban.

Zsongó a vastaps,
Napsugár idő.
Szép muzsikája
Álmokat szövő.
Reményre buzdít,
Emberi jóra;
Hallgass szívedre,
Isteni szóra.

Békés az utca
A szürke kövön,
Röppen a galamb,
És száll az öröm.
Pihetoll libben
A fejek felett,
Angyal szárnyáról
E dalba esett...

Hangulatos délután
Báját hinti az utcán.

Bodzák tenyerén
E tájba kapaszkodom akácgyökérrel:
mézajkú virágai illatává bódulok
termő humuszába hullatom magam
lombot bontok csemetéiben
és a suhanó évtizedek alatt
diófává terebélyesedem…
Itt lobogtatom pislogó lánghitem
jövőt látó gyermekszemekben
Akácgyökérrel kapaszkodom e tájba
míg döfnek gledíciatüske – szavakkal
küzdök fenyőtörzs – akarattal
mert szívemre boltozódott már
a Nyírség éneklő ege
Ha lélekeső zápora áztatja arcom
megtartó kézfogások simítják tenyerem
s felemelik fejem a jegenyék
Bár kifordulnak rezgőnyár – levelek
ezüst fonákot mutogatva
e változást lebbentő szélben
és sündörögnek napraforgó - fejjel…
ide kapaszkodom akácgyökérrel
Vágtató emlékek istrángjait tartva
nyerít vissza lovam a Szamos partra
mint hazatért fecske
felcsippentem a szamosszegi sarat
s fészkemhez ragasztom
a bánatporos ereszemen
hogy el ne szakadjak soha tőle
hozzátapaszt fűszál-szeretetem
Fejfa – láncok kötözik hűségem
Szalka porához is
s egy kézen-fogott nemzedék
marasztaló tekintete
Mosolyok kötözik meg
az új ajtókért kinyúló kezem
s a botladozó lábam elé
térdelő kérdésekre
nincs feleletem
Maradok hát, begyökereztem
Itt csorduljon le ajkamról
az utolsó ének-zeném
itt ringatózzak örök álomba
az integető bodzák
kitárt tenyerén