A szemem sugara messze ragyogjon
Mint fényköve a sötét, téli éjben
Kacagva hófehéren, hideg fényben.

Ragyogjon benne sok bús, alvadt óra
Szörnyű emléke, millió borzadály
Ragyogjon benne a szomorú, bús halál.

Ragyogjon ezer kínnak véres emléke
Millió kudarc, bánat, minden mi volt
Volt, elenyészett s ma már kihült, holt.

Kicsordult a szívem vére
Ez volt hát az élet bére.
A bér: a vér

Elfolyt már gerincem kéje
Vágyaimnak bolond vére.
A vér: a kéj.

Elomlott már a szememfénye,
Sápadt halott már a kéve
Tört a fénye.

Leomlott a régi sátor,
Dalol a tompa halotti tor
Dalol a tor.

Elfolyt már gerincem kéje
Vágyaimnak bolond vére
A kéj: a vér.

Kicsordult a szívem vére
Ez volt hát az élet bére
A vér: a bér.

A vér, a vér dalol dalomban
Vérvirágos veres dalt,
A vér, a vér száguld eremben
S fakaszt vérző kínkacajt.

Vércsepp perdül ajkam ívére
Fáradt tüdőmnek beteg vére
Fekete vér, halálos bér . . .
A sok tivornyás téli éj . . .

A vér, a vér ragyog szememben
Sötétes, fáradt fényben
A vér, a vér cikkáz eremben
Halálos, néma éjben.

"Lillynek. Boldogok kik sírnak,
mert ők megvígasztaltatnak.
Máté evangéliuma 5.4."

Arcomon kacag a bánat,
Véresre roncsolja számat
A bánat, a bolond bánat.

Szememben él a szenvedés,
Hasítja testem mint a kés
A szenvedés, a szenvedés.

Lelkemben dúl a fájdalom,
Ezért sikolt minden dalom:
A fájdalom, a fájdalom.

"Révész Bélának küldöm."

Bús sápadt, szép halott arcod
rámkacag a falról
- jaj - rámkacag halotti maszkod.
Én nézem és én látom
amint kezed ölelésre tárul,
hogy átölelje Halálba vágyó
fáradt, tört fejem,
hogy átöleljen halálos öleléssel.
Végig csókol szemednek
drága, bágyadt fénye
sápadt patinát von fejemre.
Átölel a fény, a világosság
szavaid cikázó fénye.
Te adod szememnek a látást
agyamnak gyönyört, az életet.
Fázósan csókol végig ajkad
s lehunyod bágyadt két szemed,
fáradtan csukódol össze
fehér papír sok dűlt betü.
Rám kacag csukott, halott szemed
halotti maszkod a "Halottak élén".