Én továbbra is szeretlek,
ezt hidd, el nekem kérlek.
Hogy nélküled csak szenvedek,
s törölöm szemeimről a könnyeket,
pedig meg sem érdemled,
hiszen ok nélkül itt hagytál engem!

Kedves Magyar, most talpadra állj,
itt az idő, hogy egekbe szállj!
Önbecsülésed, Igaz Hited
éltessen és vezessen Téged.

Végtelen erőd ne pazarold,
csak Rád mosolyog a Telihold.
Isteni ereje Benned él,
igaznak lenni, csak ez a cél.

Testeden kényszerzubbony feszül,
homlokodon gondbarázda ül,
fejedben honol az értelem,
harcolj hát ésszel és vértelen.

Az új ruhádat vedd végre fel,
tiszta ruhádban őserőddel
ülj fel a trónra, ott a helyed,
ne legyen könnyes már a szemed.

Szíveddel élsz, Magyar Hon Tied,
Rád mosolyog a Te Istened!

Jót, rosszat sokat adok, kapok. Ott vagyok, hová magamat sodortatom. Szeliden is, és vadul is itt kell köztetek élnem. Varrjátok be szemem, mint rossz kotlósnak, mert félek félek, mert culpázva közétek vágok.

Hosszú, hosszú távollét után érkezem haza. Alig négyéves kislányom megismer. Szeplős pisze orra, ragyogó kék szeme, gyönyörű kis arca, rám nevet, s mondja: Apa szia. Feledhetetlen szép pillanat.

Nagyon jó volt boldognak lenni,
Volt értelme élni, remélni,
Most meg üres minden,
Unalmas, fájó, boldogtalan.

Csak soha ne jutnál az eszembe,
A csókod íze se lenne
Emlékeim gyöngyszeme,
Nem tehetek róla, szenvedek.

El kellene mennem innen,
Messzire, ahol senki sem ismer
És lesz talán aki igazán szeretne
Talán nekem is jobb lenne.