Életem !

Borzasztóan hiányzol minden percben nekem ,

s sajnálom nagyon hogy még mindig nem lehetsz velem.

Mindig látom arcodat akármerre nézek

és hidd el nem változott amit irántad érzek !

Látom a felhőket vonulni , s sötét lett az ég ,

és sírnék a széllel ha könnyem lenne még ,

s ha esne eső talán velem sírna az ég .

De bevillan arcképed mint gyermek álom kép ,

az ébredő nap első sugarától reményt látok én .

Látom arcomat , szemed szép tükrében,

de még így is nehéz mosolyognom ha könnyezik szemem ,

hisz az én szerelmem nem lehet velem .

Csak veled van értelme minden egyes jónak ,

s ha végre együtt leszünk ,

szép lesz majd a holnap .

Nagyon szeretlek !

Hideg hannoveri utcán óvatosan lépkedek
Lábam alatt haldokló,színes, őszi falevelek sokasága kér könyörületet.
A könyörtelen ítélő az idő, nem látja nem hallja, sosem,
S én óvatosan lépkedek, -ugyan ez mit sem ér, de nekem sokat jelent.

Jutalmam ezért a napsugár,ki néha-néha még mosolyog is rám,
S melenget, mint az anyai kéz,mely mindenkor a jót adni kész.
Csillogó esőcseppek a leveleken,
Vagy tán könny, mi nem szárad fel sohasem?

Óvatosan, lassan tovalépkedek,
A könyörtelen idővel is harcra kelek,
A tovatűnő napsugárba kapaszkodom én,
Hogy veled találkozzam majd, a világ tetején.

Emlékszel e dalra még?
Akkor kék volt fenn az ég, s a szivárvány híd alatt, sokszor megcsókoltalak.
Tán nincs is oly messze még,
Azóta is kék az ég, mert szemeidben látom még,
hogy milyen volt akkor, rég!

Mikor megismertelek, szívem őrült táncba kezdett,
Érted mindent elfelejtett és csak veled lenni vágyott,
Úgy éreztem, a világot nyertem el teveled én, két karodnak rejtekén.

Azóta is erre vágyom,teljesülne minden álmom,
S szép kék szemedet, ha látom,
Mindig veled vagyok én,
Ott, a világ tetején.

Csicsereg egy kismadár,itt van a tél, hol a nyár?
Csöndbe borult már a táj, alszik, alszik a határ.
A fák, mező, erő, rét, eldalolta énekét,
Lecsukta színes szemét, elfáradt, s aludni tért.

No, de nézd csak milyen szép, hófehér a hófehér,
Fehér a hó, a takaró, és alóla hahó,hahó!
Kibújik egy kis virág, a legelső hóvirág.

Óvatosan körülnéz, nincs-e valamerre vész?
Őzek jönnek, szarvasok, vaddisznók, de ordasok
ritkán járnak erre már,
Békés, nyugodt a határ.

Szép sz élet, nagyon szép,s ki keveset látott még
sokszor meg nem is csodálja,
Pedig az ÉLET a csodák csodája!
Sosem könnyű, s ez így szép,
Erőt ad és mindenképp tartást, önbizalmat, vágyat,
Hogy a harcot bátran álljad!

Csicsereg egy kismadár, ne félj semmit, jön a nyár
Elolvad a hó, a jég, aztán a tavasz jön még.
Elmúlik a rossz idő, felébred már rét, erdő,
Nézd csak, milyen zöld a táj vidám minden kismadár,
És csak zengi énekét,
Hogy az élet csodaszép.

Magamba zártam a jelen idő ólom súlyát
árnyékom holdkorongot rajzol a porban
itt élek én is veletek s néha néha talán még
boldog is voltam, elolvadt napjaim füstje
egy új életnek futára tán,és ha lehunyom szemem
álommá szelídül a zord valóság.
Rejtőzik egy ritka fény a virágok levelén
amelyet nem értek, benne pihen álmodik
a lélek, formátlan feszül benne a jóság
végtelenje, és tükrözi nyári vizek csillagos
éjét csokorba kötve az Atyaistennek.

Anya hidd el ! Szeretlek téged !
bár tudom hogy sokszor rossz vagyok ,
megbántani sosem akarlak ,
csak önmagammal harcolok .

Anya hidd el ,én nem vagyok rossz !
Csak megtévedtem mint bárki más ,
sajnos ,mit édennek hittem ,
nem volt , csak csupasz délibáb .

Anya hidd el ,megbántam régen !
Bár helyrehozni már nem tudom,
s ha szemedben könnyeket látok ,
csak önmagamat vádolom .

Anya hidd el ,szeretlek téged !
Ezentúl sokkal jobb leszek !
Ölelj magadhoz !Had érezzem
vállamon vénülő kezed .