Térdre hullva hódolok
csodáid előtt
Kiálts rám ! mert égek
Bőrömön érdesre
szikkadt a láz
Kirepedezett számon
És szememből cseppenként
hull a vérem
Mint a könnyek !
Így akarlak ! Idegeim
lázas vágyat vernek
Gyönyörűségeidért
lázasan didergek
enném csókokkal
a szádat ,
kusza bozontjaidat ,
a vállad
s ölelnélek karjaimba
zárva
s úgy mozdulnék
veled az isteni táncba
hogy együtt vigyen minket
az égbe
az ölelés a gyönyör
bódult ritmusában
De messze vagyok !
Itt a falakon
lázas
éj csorog
s Te is messze vagy
Látlak e majd akarsz-e majd
mielőtt még meghalunk ?

Susog az eső a levelekkel
ablakom előtt
a vadmeggyfán
hozzád készülök
ábrándozok rólad
szerelmes ölelő
vágyaim s a láz
már feszülni kezdtek
ölemben
és kitárt karjaimban
ahogy
gondoltam rád
láttam szemeim előtt
a te gyönyörű öled
ezt a csodát
s zuhog reám belőled
az igézet
szeretném
jaj! én is !
szeretném
ha szeretnének
ha szeretnél
s ölelnél finoman és vadul
rám borulva
ha lovasom lennél
ha úgy szeretnél
újra és újra..

Susog az eső a levelekkel
Ablakom előtt
a vadmeggyfán
Ábrándozom rólad
hogy milyen lesz
veled
az Előre a Hátra
a Fel és a Le
a lassan és gyorsan
jha lótusz
ülésben, rajtam
ringatózol

Hozzád készülök...

Apró levelein csillámzó holdfény
Cserben hagyva, drága, könnyet húllva
Szent éj
Kár - e, mi szótlan?
A hátrahagyott, szélbe kapott,
Csendben lévő szólam,
Ha már nincs más, mit mi múltuk hangot lopott szótlan
Bukkanó-szakadék, mi
Manipulatív,
S ártatlan
Áltat - e még ha egymás szemébe
Könnyesen nézett hajdan?
Fátyol hull az arcra
S szíve roppant, lehunyt szemmel
Nem szállt be e lélek maró harcba
Hisz várja Az út,bosszú, sors, fájdalom
S Nincs vége minélkül szánthatom
Fel
Én?
A nyomor szülte sorsot
Fáradhatatlan ifjak, idősek, szerettek
Holott szívünk egy, tiszta, becses
S mégis ingadozva, határozottan jeges
A gondolat, mi reánk hull,
Egyek vagyunk, határon át - határon túl.

Első Ecloga

KÖLTŐ

Mikor születtem,
Az égen ezernyi csillag mosolygott.
Édesanyám szíve, nevetve dobogott.
S szemében öröm könny ragyogott.

A JÓ PÁSZTOR

Igen! A csillagok énekeltek,
S angyalok táncoltak a mennyben,
Születésed napján.
S úgy növekedtél, mint mezőn
Az árva kis virág.

KÖLTŐ

Kézen fogva vezettél,
mikor az első lépéseket tettem.
S mint a természet, tavasz idején,
Ajkadról gyönyörű mesék,
Hangzottak felém.

A JÓ PÁSZTOR

Emlékezzél kérlek,
A természet tavaszi meséire.
Zárd szívedbe, őrizd,
Mint féltett kincseket!

KÖLTŐ

Ó, milyen csodás ajándék,
Bár oly megfoghatatlan.
Langyos szellőként,
Fuvall át rajtam.

A JÓ PÁSZTOR

Szeretlek!
Írj hát, ifjú költő!
Írj tovább!
Vésd kőtáblákra,
az örök szeretet szavát!

Tavaszodik
hajnalban
kék nárcisz bont
virágot
arcomon hűvös
a harmat
forró öledbe
rejteném !
Hiányzol !

Ma éjjel újra
álmodtam rólad
csak ketten voltunk
te meg én
szemedben
vágyakozó tüzek
gyúltak
s összeolvadtunk
zihálva
mint
a föld s az ég.