Apró levelein csillámzó holdfény
Cserben hagyva, drága, könnyet húllva
Szent éj
Kár - e, mi szótlan?
A hátrahagyott, szélbe kapott,
Csendben lévő szólam,
Ha már nincs más, mit mi múltuk hangot lopott szótlan
Bukkanó-szakadék, mi
Manipulatív,
S ártatlan
Áltat - e még ha egymás szemébe
Könnyesen nézett hajdan?
Fátyol hull az arcra
S szíve roppant, lehunyt szemmel
Nem szállt be e lélek maró harcba
Hisz várja Az út,bosszú, sors, fájdalom
S Nincs vége minélkül szánthatom
Fel
Én?
A nyomor szülte sorsot
Fáradhatatlan ifjak, idősek, szerettek
Holott szívünk egy, tiszta, becses
S mégis ingadozva, határozottan jeges
A gondolat, mi reánk hull,
Egyek vagyunk, határon át - határon túl.

Első Ecloga

KÖLTŐ

Mikor születtem,
Az égen ezernyi csillag mosolygott.
Édesanyám szíve, nevetve dobogott.
S szemében öröm könny ragyogott.

A JÓ PÁSZTOR

Igen! A csillagok énekeltek,
S angyalok táncoltak a mennyben,
Születésed napján.
S úgy növekedtél, mint mezőn
Az árva kis virág.

KÖLTŐ

Kézen fogva vezettél,
mikor az első lépéseket tettem.
S mint a természet, tavasz idején,
Ajkadról gyönyörű mesék,
Hangzottak felém.

A JÓ PÁSZTOR

Emlékezzél kérlek,
A természet tavaszi meséire.
Zárd szívedbe, őrizd,
Mint féltett kincseket!

KÖLTŐ

Ó, milyen csodás ajándék,
Bár oly megfoghatatlan.
Langyos szellőként,
Fuvall át rajtam.

A JÓ PÁSZTOR

Szeretlek!
Írj hát, ifjú költő!
Írj tovább!
Vésd kőtáblákra,
az örök szeretet szavát!

Tavaszodik
hajnalban
kék nárcisz bont
virágot
arcomon hűvös
a harmat
forró öledbe
rejteném !
Hiányzol !

Ma éjjel újra
álmodtam rólad
csak ketten voltunk
te meg én
szemedben
vágyakozó tüzek
gyúltak
s összeolvadtunk
zihálva
mint
a föld s az ég.

Bartók Béla emlékére

Édesapám, édesapám,
én kiáltok, a te fiad,
szarvassá változott fiú,
puszta földön állok immár,
testvéreimet megölték,
az erdőt is kiirtották
a külföldi befektető
jól fizetett emberei,
övé minden, amit látok,
betonmederben a forrás,
szemét úszik benne, ahogy
szivárványos halak régen,
erdő helyén luxushotel,
bevásárlóközpont épül,
ha valaki meglát engem,
fényképezőgép után kap,
látványosságnak jó vagyok,
élni talán ezért hagytak
szögesdróttal bekerítve,
biztonsági kamerákkal
figyelik, hogy merre járok,
ha meghalok, kitömnek majd,
betesznek a múzeumba,
édesapám, hol a földünk,
édesapám, hol a házunk,
hogyha meghallod a szavam,
gyere értem, kérve kérlek,
fogadj engem újra vissza,
a te tékozló fiadat,
hazavágyom, édesapám!

Szent hit, erőt szerez, égi erőt, hiszen
erre való, s ha nem, akkor eloroz
vétlen, akár el is adhat erényesen.
Lelkileg annyira függsz, ne csalódj, hol
vétek a hűtlenek útja, bár botladozol.
Hinni lehet, szemed és füled óvjon:
ne ártsanak álltanok, érdekekért olykor
toboroznak alá, s fel, érted ugatva,

El ne halaszd, el ne habard az imát,
bűnharag, ördögi mű: 'hozadéka' nincs.
Tudd, kire várj, tele sok panasszal szád,
bízva keresd, valahogy ne remegj, bízz!
Hihetni jó szerep, nézd meg a szenteket,
Hol, ki erős, azokat követed majd.
Lelkedben jel, éteri érzület, összecseng,
árad le szívre ható nemes imádat.

Kérd meg az ég kegyes őreit, adva le
Bölcseket olykori lélek ügyekbe,
Mert ha kevés a tudás, fogy a népe,
Vén esze életet óv, vezet el hitre.
Frigyre, ha lépni akarsz, örökké tart.
Hinteni lelki varázst, papi száj avat,
Vágj ki bokros időket, közel a könyv,
szent igevers a tudás, szövegében előny.