Szófelhő » Szeme » 114. oldal
Idő    Értékelés
EGY IGAZ GYÖNGYSZEM
Írta: Poór Edit

Isten útja kifürkészhetetlen,
Mit, miért tesz rejtély előttem.
Ő jól tudja okát, később mindig megfejti okát!
Ebben a sötét világban is megmutatta,
Létezik számomra kinek lelke igaz és tiszta.
Egy napon hozzá vezérelt göröngyös úton,
Hogy felismerjük egymást, most már tudom.
Ő egy igaz gyöngyszem e világban,
Kinek szeretet fénye ragyogva sugároz!
Kíváncsi szemek elől zordul rejtezik,
De a szeretet fényében megmutatkozik.
Tudom, érte vagyok e földi világban,
Neki dobban szívem minden pillanatban!
S, ha eljön majd az alkalom,
Utolsó dobbanással is neki jelez angyalom!
Addig nevét mindennap imába foglalom,
Várok csendesen, míg eljön az alkalom!
S, ha addig szüksége lenne rám,
Itt vagyok, érted születtem drágám!
Őzike szemei lelkemig hatoltak,
Megértettem azt, miről eddig csak álmodtam!
Tisztelem, csodálom és boldoggá tesz,
Hogy Ő, az én lélekpárom.
Áldom az Urat, ezért a kegyelemért,
Kérem áldja meg Őt, lelkem hála imájaként.
Angyalok kísérjék minden pillanatát,
Szem elől ne tévessze, felvállalt feladatát!
Beküldő: POÓR EDIT
Olvasták: 3629
Fejed fölött összegyűltek a fellegek,
Ahogy felnézel, már nem látod a kék eget.
Mi egykor gyönyörű kék volt,
Nap sugara szemedbe fényt szórt,
Látóhatár messzeségbe torkolt,
Életedben a remény szikrát szórt!
Jött a vihar feltartóztathatatlanul,
Zápor a könnyet lemosta arcodról.
Visszahúzódva magányodban,
Csöndben, csak vártál és vártál,
Vajon kisüt-e majd a nap újra,
Leszel e még boldog újra?
Egy reggel, amikorra felkelsz,
Veled együtt már a nap is felkelt.
Amint sugara hozzád is elér,
Ráébredsz kaptál még egy esélyt!
Boldog vagy kimondhatatlanul,
S hálás mind untalanul!
Újra csodálhatod a kék eget,
Nap sugara beragyogja életed!
Vigyázz hát az ébredő fényre,
Őrizd meg jól a messzeségbe,
Kísérje utad végig a napsütése!
Beküldő: Poór Edit
Olvasták: 2381
Ember, ki a földön élsz,
Vajon mit remélsz?
Az Univerzum nélkül,
Életed pusztán mit ér?
Tudod - e mi történik holnap,
Vagy az élet hány földi nap?
Nem, semmit sem tudsz!
Évekre tervezel,
Elfelejtesz örülni annak, hogy létezel!
Rágódsz a múlton, s közben a jövőt építed.
Állj meg hát egy percre,
Élj és nézd a jelened!
A pillanat múlandó, múlt lesz belőle.
Sajnálod majd, hogy nem épültél belőle!
Míg az egód szemed elől mindent eltakar,
Az Univerzum téged megtisztult lélekkel akar!
Gyürkőzz neki, hogy múltad miatt vezekelj,
Ne bánts senkit, sorsodról csak te tehetel ?!
Tanulj meg mindenkit szeretni, elengedni és feledni,
Életed vezetőjéül a jó Istent elfogadni!
Hited megtart majd e göröngyös úton,
Hagyd, kézen fogva vezetnek a felvállalt utadon!
S, ha majd végcélodhoz érkezel,
Meggyötört lelkeddel,
A tisztulásért hálával emlékezel!
Beküldő: Poór Edit
Olvasták: 1576
Mikor szemed tengerében megláttalak,
tiszta mélységeidben bámultalak,
majd elmerültem benned mint a halak,
körbeöleltél, s én részegre ittalak.

2015.
Beküldő: Baranyai Attila
Olvasták: 4060
Égi menedék

Élénken él az emléked bennem,
nem búcsúztál - én álltam döbbenten,
még itt voltál, de lelked útra kész,
emlékezeted néha visszatért.

Láttam, tested csont-sovánnyá fogyott,
de szemeidben a fény ragyogott,
szavak nélkül értettem a kérést,
engedj el! - a szívem már megbékélt.

Akkor és ott - megértettem mindent,
földi életed most búcsút intett,
már nem engem láttál, a fény hívott,
az ismeretlenbe ajtó nyílott.

Öleltelek volna - hogy ne menj el,
látod, Mama! - küszködök könnyekkel,
talán nem is hallod, amit mondok,
halálos csend - én beleborzongok.

Arcodra szelídült a fájdalom,
a szenvedést meg kellett váltanod,
a Nap sem kísér utadon többé,
Hold ezüst fénye ölel örökké.

Érzed a mélységek rezdülését,
a hajnali dallam csendülését,
szemeid a kék óceánt hordják,
szivárványszínek adnak koronát.

Könnyedén lebegsz az égi hídon,
új élet vár rád egy másik síkon,
a halállal megszűnt földi léted,
sugárzó fény lett a menedéked.

Édesanyám emlékére.
Beküldő: Kristófné Vidók Margit
Olvasták: 3338