Nem mehetsz mindig a fényben,
az árnyék is kell Neked.
Ha mindig a Napba nézel,
Könnyes lesz a két szemed.

Jó az árnyékban megbújni,
hol, ölelhetsz, kit szeretsz.
Ha el talál hagyni Téged,
eltitkolhatod fájó könnyedet,
ne nevessen rajtad a gúnyos tömeg!

Eldobtad a boldogságot,
Soha többé nem találod,
Magad sem tudod, hogy
Miért hagytál árván engem.

Egyszer még majd visszajönnél,
Mert szívedet összetörték,
Könyörögnél, hogy gyógyítsam,
Beteg szíved foltozgassam.

Meg is teszem, de már késő
Az én szívem olyan mint a kő,
Fájdalombtól megrepedt,
Azután meg kőszikla lett.

Ugye szeretsz engem,
Akkor is, ha titkolod,
Az én szívemből,
El nem szökhetsz,
Bárhogy is akarod.

Nem hiszem, hogy jó volna,
Mert tudom, hogy szeretsz,
Én szeretlek nem titkolom,
Hát akkor ne tedd Te sem.

Ha nem lehetünk mindig
Egymás karjaiban,
Azért, ha néha találkozunk,
Csókra-csókot adunk.

Boldogság és öröm
Egymásnak kevés jut,
Ölelésünkből nehezen
Fájón szabadulunk.

Amikor felnézek az égre,
Te jutsz az eszembe,
hogy talán ott ragyog a szemed fénye,
hiszen sajnos elmentél örökre,
csak egy fényképet hagytál nekem emlékbe,
amitől sokszor könnyes a szemem,
hogy tudom, már nem lehetsz itt velem,
hiába is vár téged Anyu a szívem!

Álomtündér berepült
Az ablakomon éjszaka,
Csókot nyomott arcomra
Aki küldte, fülembe súgta,
Nagyon szeret csak
Nem mutathatja!

Ha Te is küldesz egy forró csókot,
Máris fordulok, viszem Neki,
Üzend meg, hogy Őt szereted,
Tiszta szívedből, igazán,
És várod a napot már,
Hogy eljöjjön hozzád!