Lehet, hogy valamit kellett volna tennem...
Nem tudom már, csak hogy semmit nem tettem.
Nem tudom hibáztatni magamat, se téged...
Minden esemény úgy kívánta: ez itt érjen véget!

Most már csak egy kósza pillanat, amit érzek...
Kicsit félek, hogy elfelejtelek majd végleg.
Elbúcsúztam már ezerszer, magamban.
Hiányzol! Nincs értelme annak, hogy tagadjam!

Egybefolytak a nappalok, és az éjjelek,
Mindig hulla fáradtan ébredek!
Nem is hasonlítok magamra, azt hiszem...
És egy kicsit el is vesztettem a hitem!

Belefáradtam abba, hogy mindig én tegyek...
Köszönöm, hogy itt voltál, de viszlát! Én megyek.
Minden miattam történt. Én hibáztam, nem te.
Ezen már bocs. De senki sem veszekedne!

Mindenki mindig minden elől csak menekül...
Ha megdicsérnek, te akkor érzed magad remekül!
Amikor magad maradsz, az álca azért lekerül...
Ha nem jössz velem, akkor én megyek egyedül!

Nem tudom melyik a legfontosabb emberi érzelem,
Nekem talán a szeretet, neked meg talán a 'kényelem'!
Emiatt is van bennem ennyi sok félelem,
Benned meg azért lehet ilyen kevés értelem!

Tudom, igazat kell írnom a \'könyvembe\',
Mert nem akarok belefulladni a könnyekbe!
Változott minden, és te nem írhatsz helyettem,
Nem mondhatom hátra dőlve : mindent megtettem!

Harcolok tovább, mert harcolni akarok...
Ez tett, és tesz mindig azzá, aki vagyok!
Egyetlen dolog van, amit jól megtanultam,
Hogy bármi is jöhet... Soha fel ne adjam

Vers Erkel Ferenc Bánk Bánjára
1956 emlékére hivatkozva
HAZÁM,HAZÁM

A HAZA MINDENKIÉ ! A haza a NÉPÉ !
nem párté.,nem uralkodóké,
nem gazdagoké , nem a szegényeké !
a Haza a tiéd, az enyém, a te gyerekeidé ,
az én unokáimé ,a hajléktalanoké
a becsukott gyárak munkásaié ,
a földnélküli parasztoké és a földet művelőké,
a tanyasiaké a városiaké, özvegyeké
és a fiatal asszonyoké
akik még szeretnek a jóké és a rosszaké is
a HAZA MINDENKIÉ ! ,
s a jobb életért külföldivé lett testvéreinké
az itthon maradottaké , az orvosoké ,
a nővéreké és az ápolóké
akik ápolnak minket ,a közmunkásoké,
akik leveleket söprögetnek , mert csak ennyi a dolguk
és éhbér a bérük, a tanároké akik a nemzet
örök napszámosaként nevelik gyermekeinket ,
az ácsoké és kőműveseké akik építik otthonainkat
szóval a Népé a haza,de a HAZA MINDENKIÉ !
a hazát nem lehet elvenni sem származás
sem világnézet miatt nem lehet kitagadni
belőle egyetlen fiat sem
se azért mert baloldali sem azért mert liberális
sem azért hogy szíve jobb oldalt dobog
a haza azé is aki szélhámos, aki csaló
és azé is aki farizeus a HAZA MINDENKIÉ
aki ide született, aki itt él, itt hal , aki
ha szenved bánatát megosztod ,
aki tudja mi a karikás ostor és
mi a futóhomok , a szél száraz homokverése
s tudja hogy este jó s milyen jó az otthon,
a HAZA MINDENKIÉ , a falusiaké akik köszönnek
mindenkinek akik velük szembejönnek ,
a fejkendős asszonyoké akik tavasszal
a házak elé gombocskát ültetnek ,
a HAZA MINDENKIÉ az árulóké is , azoké is
akik hamis híreket adnak , a gonoszaké is
akik még köztünk vannak
A haza a NÉPÉ akik között aljasok is vannak
s vannak megtévesztettek és olyanok is
akik elvakultak , szelídek és gyűlölködők
az övék is mert a HAZA MINDENKIÉ
a fiataloké s barázdás arcú öregeké
akik a megtérés szekereire várnak
s a fiataloké akik még iskolába járnak
az Amerikába kitántorgott hárommillió
elődünké, ötvenhatos menekültjeinké
de nem a pártoké, nem az egyházaké nem a hivataloké
nem azoké akik épp hatalmon vannak
és az ellenzéké sem , akik hangja sokszor hallgat
A haza a NÉPÉ ! a HAZA MINDENKIÉ !


(Facebook: Dr.Bajkai István video feltöltése 2016)

1.

Párczen Pistának
Perczel Gyurinak
Balás Lacinak
Funták Robinak

Vonásaid
víg kamaszkövek őrzik
S koravén jelek a fákon

Ne játssz bújócskát velem
Úgysem hiszem a halálod



2.
Horizont


Ablakomból temetőre látok
Alattam sírnak,harangot vernek
Fekete asszonyok kántálnak,
s énekelnek

Ablakomból messzire látok
szemgödreimben angyalok ülnek
s citeráznak




3.
ZÁPOR

Zápor. zápor, zuhogó
Villámok között állok
Ökölnyi cseppek esnek
Tisztára mosnak
Összevernek

Oly távol vagy most tőlem
s oly elérhetetlen mint életem
messzi csillagai csak a képzelet
vetít ki falaim négyszögére
hol szabályosan s józanul fut
a festékcsík a mennyezet alatt
s hiányod keserű ízeit nem oldja fel
az alkohol íze, sem a vágy forró
márványharangja , konduló
óraütése az éjben ! Íme virrasztalak
mindig megújulva s kifulladásig
a dolgok néma önkívületében
s őrizlek mint hajnalok a törékeny
csendet Kutattalak már százszor is
asszonyokban akik szembejöttek
s újra hasztalan kereslek
Ólom súlyával görnyeszt az időnk
hiába kiáltok , halk szókkal
hiába kérlek már nem vagy itt !
Nincsen menedékem kívüled !
Térj vissza ! Kinyújtott kezemmel
könyörgöm érted?

Megyünk
kiégett lélekkel
szemünk néz, de nem lát
egyedül vagyunk
kezünk senki se fogja
utunkon
fogytán-fogy a láng
kis zsarátnok pislákol,
valamikor
úgy kacagtam
hogy a könnyem is patakzott
most
hűvösödnek az éjszakák