Megy hegynek fel gyerek Cseke
Vén, kese Cseke gyereke.
Szekere gyenge kereke,
Csetteg, kerreg, leeshet-e?

Szekere kereke leeshet,
Ekképpen, eh, letenyerelhet.
Kerekezne Cseke szekere,
De nem fel erre, ferde hegyre.

Nyekergett Cseke kereke, de ment
Esetleg szeretve, de nem megkent.
Ez nem mehet levelekbe, versekbe bele
Mert nem lett versekbe, levelekbe kezelve.

Hej! Leesett Cseke kereke,
Lehemperedett egy gederbe.
Hergelt, kese Cseke gyereke,
Hegyet, kereket egye fene.

Lehetne kese Cseke gyerekének
Szekercéje, és beleverne éknek
Kerekébe egy fellelt szegecset,
Mert menetben kereke leesett.

Enne, esetleg lehetne gesztenye,
Éhesen keres, de nem lel egyet se…
Lehetne egy telek eperke…
Enne epret… nem lel szemet se.

Hegyek meredekek, kellemes helyek,
Fenn, e hegyen messze reppennek szelek.
Cseke gyerek rendesen eltervezte,
Rendesen repdesve menne fel hegyre.

Menne, de ez lehetetlen, feltegye
Szekere kerekét Cseke gyereke.
Vén kese Cseke elég hergelt,
Hegyet, kereket egye fene…

Kese Cseke e gyereket kereste.
Kereste, kerestette. Hej, meglelte.
Meredeken lereppentek szelekkel,
Ernyedt testekkel, remek emlékekkel…

Hegyet, kereket egye fene…
Ebbe, lehetetlen helyzetbe.
Meglett kese Cseke gyereke!

Vecsés, 1998. december 19. – Kustra Ferenc József - eszperente nyelven…

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Mint madárdal, szeretnék szárnyalni köd nélküli, pirkadó hajnalon,
Mint madárdal, berepülnék a lélekbe fogadó, lélek ajtódon…
Mint madárdal, szeretnék szárnyalni köd nélküli, pirkadó hajnalon.

(anaforás)
Szeretnélek, mint hegytetőn a jelzőfüst a parazsát,
Szeretnélek, együtt élnénk át a szerelem mámorát…
Szeretnélek, messzire odáznánk a lelkek halálát.

(Septolet)
Szeretnélek,
Ölelnélek,
Dédelgetnélek…

Szeretnélek, de nagyon,
Ölelnélek, de nagyon,
Dédelgetnélek, de nagyon…
De… nagyon!

(HIAQ)
Hívnálak lelkembe,
Az eszembe bevésődnél…
Magányunk elfutna!

(3 soros-zárttükrös)
A lelked nyugalmába bevinném a csendem,
Te meg közben, csendben szeretgethetnél engem!
Ez nekem csak álom, vagy a lehetetlenem?

Vecsés, 2020. október 15. – Kustra Ferenc – a szerelemről íródott: Alloiostrofikus versformában.

A világ, az élet pocsolya, dohos szagot áraszt,
Ha beleesel, mint veszett, maró lúg, jól szétmállaszt…
Világ felett, fülledten izzadó levegő, hebegve lebeg,
Ebben a környezetben mi kis életünk, szenderegve hebeg…

Fent a felhők felett, tán’ minden olyan más,
Ottan fent, erre tán’ nincsen is hasonmás…
Erre inspirál hőn, a vágyunk tüze,
De nincs már erre is csak vágyunk füstje…

Pedig vannak, ki a pocsolyát szemből, hírből sem ismerik,
És nekik jó, mert életet, mint érett dinnyét, csak lékelik…
Ragacsos, édes leve is csak folyik le a nyakukon,
A jóléttől a nadrágot, jó kihízzák a hasukon…
*

Pocsolyavilág,
Az élet kalitkája.
Erős, dohos szag.
*

Befülledt-világ,
Környezetében élünk.
Hebegve lebeg.
*

A felhők fölött,
Jó lenne, ottan, oly’ más!
Vágytűz loboghat.
*

Pocsolyán kívül
Is van világ! Lékelik!
Leve oly’ édes…
*

Az édes dinnye,
Édes lét, de nem nekünk.
Jólét, hízás, nincs…

Vecsés, 2015. május 2. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és senrjúban…

Hiába, no, ügy tűnik megöregedett a szerelem,
Volt ugyan nekem is, de már hiányzik a másik felem!
Arcomról már nem mosolyok lebbennek,
Arcomról, derűs képek sem jelennek…
Itt le már, szépséges szavak sem szállnak,
Tudják nincs, amitől elolvadnának…

(LIMERIK)
Mond, hol vannak… szép napok, Janka!
Mi lett öregedett napokra?
Nem bírlak feledni,
Össze kén’ tartozni.
Elhagytál… nincs szükség karokra.

(Bokorrímes)
Őszi leveleim, csak zizegve susognak,
Már vaksis szemeim, csak előre bámulnak...
Éveim, egyedül biz’, nyugdíjba vonulnak.

Vecsés, 2021. március 19. – Kustra Ferenc – öreges romantika, Alloiostrofikus versformában.

Nincsen kutam,
Nincsen vizem,
De van utam,
Nagyon hiszem.

Ha volna nagy kürtöm, kürtös lehetnék,
És akkor lehet, hogy sokaknak fújhatnék...

Fújhatnám én a kicsi méheknek
Vagy teli tüdővel a harci méneknek.
Fújnám én a menetelő katonáknak,
Segítve őket, a rohamot... bakáknak.

Fújnám, és annak, aki kívánja,
Dallamot adnék mondanivaló... alája.
Kürtös lehetnék talán az operában,
Kürtölnék, ha biciklis elesett a sárban.

Ha én kürtös lehetnék,
Szebb jövőben hihetnék.
Kürtös sajnos nem vagyok,
Éjjel, mint farkas, Holdra vonítok.

Kürtösnek van útja
De biz’ nincsen kútja.
Bízok, hogy nekem lesz még vizem,
Fújhatom a kürtöm, ezt nagyon hiszem.

Lesz még nekem kutam,
Lesz még nekem vizem.
Lesz még szebb jövőm,
Ezt én nagyon hiszem...
Vecsés, 2012. szeptember 16. – Kustra Ferenc