Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia…
Köd
Sűrű
Fényt takar.
Varázskerék
Kijárat nélkül.
Kijárat nélkül
Varázskerék.
Fényt takar
Sűrű
Köd.
*
Eltévedtem, körbe-körbe járok a ködben
Itt bizony nincs, mi világítson és mutassa utat.
Érzem, hogy jéghideg homály van körülöttem,
De,
Eszem-lelkem, lábam, visz és a kiút után kutat.
Sokan eltévednek... a saját életükben.
*
Út
Sehol,
Hol vagyok?
Ködben nincs fény,
Keresem létem.
Keresem létem,
Ködben nincs fény.
Hol vagyok?
Sehol
Út.
Vecsés, 2014. április 9. – Szabadka, 2017. november 16. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a tükör apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:” Keresem magam...”
Köd
Sűrű
Fényt takar.
Varázskerék
Kijárat nélkül.
Kijárat nélkül
Varázskerék.
Fényt takar
Sűrű
Köd.
*
Eltévedtem, körbe-körbe járok a ködben
Itt bizony nincs, mi világítson és mutassa utat.
Érzem, hogy jéghideg homály van körülöttem,
De,
Eszem-lelkem, lábam, visz és a kiút után kutat.
Sokan eltévednek... a saját életükben.
*
Út
Sehol,
Hol vagyok?
Ködben nincs fény,
Keresem létem.
Keresem létem,
Ködben nincs fény.
Hol vagyok?
Sehol
Út.
Vecsés, 2014. április 9. – Szabadka, 2017. november 16. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a tükör apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:” Keresem magam...”
Avagy végét járja az ősz…
Ami várható, azt jobb ha, előszoba vakablakában nézem,
Ködbe elbújva, nem látom a zenitet, dolgomat, így hogy végzem?
Jobb nem látni mi jő,
Ködös az idő s életem.
Szemeimen hályog.
*
Borongós volt az október, már az sem volt ínyemre,
Csontomban éreztem… emlékeztetett rossz időkre.
Végét járja az ősz,
Eddig is volt hűvös s hideg,
Levelek a sárban.
*
Bizony, közeledik a tél, már lassan bekopog,
Lesz itt még hideg, mikor a fogsorom is vacog.
Ha ősz helyt ad télnek,
Jönnek fagyos, zord hajnalok.
Csontban, szívben fagyok.
*
Felhők majd beterítik földet meg a tetőket,
Ezeket, a finom hópihékkel befedőket.
Földig érő felhők,
Havat szórnak, befed mindent.
Lesz-e meleg szoba?
*
Hidegben, hófelhő alatt, majd a kémény füstöt okád,
Vakablakban is érzem a szagát, de nem látom okát…
Vecsés, 2017. november 13. – Szabadka, 2017. november 22. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, közéjük a HIAQ- kat, szerző-, és poéta társam Jurisin, Szőke Margit. A HIAQ csokor címe:” Végét járja az ősz”.
Ami várható, azt jobb ha, előszoba vakablakában nézem,
Ködbe elbújva, nem látom a zenitet, dolgomat, így hogy végzem?
Jobb nem látni mi jő,
Ködös az idő s életem.
Szemeimen hályog.
*
Borongós volt az október, már az sem volt ínyemre,
Csontomban éreztem… emlékeztetett rossz időkre.
Végét járja az ősz,
Eddig is volt hűvös s hideg,
Levelek a sárban.
*
Bizony, közeledik a tél, már lassan bekopog,
Lesz itt még hideg, mikor a fogsorom is vacog.
Ha ősz helyt ad télnek,
Jönnek fagyos, zord hajnalok.
Csontban, szívben fagyok.
*
Felhők majd beterítik földet meg a tetőket,
Ezeket, a finom hópihékkel befedőket.
Földig érő felhők,
Havat szórnak, befed mindent.
Lesz-e meleg szoba?
*
Hidegben, hófelhő alatt, majd a kémény füstöt okád,
Vakablakban is érzem a szagát, de nem látom okát…
Vecsés, 2017. november 13. – Szabadka, 2017. november 22. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, közéjük a HIAQ- kat, szerző-, és poéta társam Jurisin, Szőke Margit. A HIAQ csokor címe:” Végét járja az ősz”.
Életmeditálás, versben és apevában…
Jártam én sokat a macskaköves utakon,
Mezit- lábaztam sokat a bányahomokon.
Mára, teljesen elfásultam… tűnik, hogy erőm sincs,
Pedig úgy tudom, életerő nélkül élet nem kincs.
Hallom, a jövőm már diszkréten kocog az ablakomon,
Neki vajon mit adhatnék, már nincs fény a homlokomon…
Volt
Múltban
Jó és rossz.
Voltam fenn s lenn,
Padlón maradtam...
*
Sors
Keze
Életem
Megtépázta,
Szép csak itt-ott volt.
*
Jó?
Mi az?
Volt olyan?
Talán volt is...
Ámítom magam.
*
Visszanézve emlékszem, engemet ők mind... mindig megloptak,
Ettől meg, csikorgattam a fogam és lassan el is koptak.
Most, reggelente már csak, az a kérdés, hogy nekem is kel-e a Nap?
A másik meg, a reggeli misén értem is imádkozik a pap?
Álmodok én is és a jövőm vajon ott előjelzik?
Fognak nekem a spejzban lógni rúdszámra a szalámik?
Kór
Eszi
Testemet.
Meddig bírja?
Tudja... a halál.
*
Törődéstelenségbe. múlté már az eltelt életem,
Mert az úgy volt, hogy sorsom volt a végzetem.
Törődéstelenségbe csoszogva, araszolnak a napjaim,
Nincs, már mit átszakítsak, nincsenek már célszalagjaim.
Törődéstelenségbe fog-e megjelenni, a felbukkanó jövő?
Lesz ki totemoszlopot farag nekem? És majd mondják: megérdemli ő!
Nem
Látok
Jövőmbe,
Halvány remény
Semmit sem ígér…
*
A múltba futottam, elbuktam…
Jelenbe, fel sehogy nem álltam…
Jövőmbe… előre kárhoztam!
Vecsés, 2017. március 6. – Szabadka, 2017. november 8. – Kustra Ferenc – A versszakokat én írtam, közéjük az apevákat, szerző-, és poétatársam Jurisin, Szőke Margit.
Jártam én sokat a macskaköves utakon,
Mezit- lábaztam sokat a bányahomokon.
Mára, teljesen elfásultam… tűnik, hogy erőm sincs,
Pedig úgy tudom, életerő nélkül élet nem kincs.
Hallom, a jövőm már diszkréten kocog az ablakomon,
Neki vajon mit adhatnék, már nincs fény a homlokomon…
Volt
Múltban
Jó és rossz.
Voltam fenn s lenn,
Padlón maradtam...
*
Sors
Keze
Életem
Megtépázta,
Szép csak itt-ott volt.
*
Jó?
Mi az?
Volt olyan?
Talán volt is...
Ámítom magam.
*
Visszanézve emlékszem, engemet ők mind... mindig megloptak,
Ettől meg, csikorgattam a fogam és lassan el is koptak.
Most, reggelente már csak, az a kérdés, hogy nekem is kel-e a Nap?
A másik meg, a reggeli misén értem is imádkozik a pap?
Álmodok én is és a jövőm vajon ott előjelzik?
Fognak nekem a spejzban lógni rúdszámra a szalámik?
Kór
Eszi
Testemet.
Meddig bírja?
Tudja... a halál.
*
Törődéstelenségbe. múlté már az eltelt életem,
Mert az úgy volt, hogy sorsom volt a végzetem.
Törődéstelenségbe csoszogva, araszolnak a napjaim,
Nincs, már mit átszakítsak, nincsenek már célszalagjaim.
Törődéstelenségbe fog-e megjelenni, a felbukkanó jövő?
Lesz ki totemoszlopot farag nekem? És majd mondják: megérdemli ő!
Nem
Látok
Jövőmbe,
Halvány remény
Semmit sem ígér…
*
A múltba futottam, elbuktam…
Jelenbe, fel sehogy nem álltam…
Jövőmbe… előre kárhoztam!
Vecsés, 2017. március 6. – Szabadka, 2017. november 8. – Kustra Ferenc – A versszakokat én írtam, közéjük az apevákat, szerző-, és poétatársam Jurisin, Szőke Margit.
Meditált a szerzőpáros… Haikuban és 10 szavasokban.
A csend borzongó!
A villám, nagyot csattan.
Vad időjárás.
Villám szárnyak földre csapnak,
Vihar tombol robajjal, betörik néhány ablak.
*
A csendem zajong.
Dió koppan fejemen.
Diós a bejgli.
Dió könnyűvérű leütést alkalmazott,
Nem fájt, mit természet, régen szabadalmazott.
*
A csend felfigyel
Ég-zajok hangjaira.
Vadludak jönnek.
Ismerős hangok, szárnysuhogás,
Vadlibák V-ben repülnek! Tavaszt hirdet lágy szélsuhogás.
*
A csendem nyűgős.
Távolban patazajok.
Lófogat motor.
Távolodó lovasfogat zaja, hallik
Felkavaró emlék (távozol…) ébred elmémben, zajlik...
*
A csend szépséges
És nagy nyugalmat áraszt.
Nézek sehová.
Behunyt szemmel, semmibe bámulok, kergetek ábrándot.
Csend ölel, meghitt lelkiállapot.
*
A csendem, vidám.
Temetésről kacajok…
Halál, lehet víg?
A halál nem válogat,
Sírunk vagy nevetünk...? Nem teljesít kívánságokat...
*
A csend fájdalmas
Síremléknél… ott ülve.
Süket csend-magány.
Szeretteid elvesztése fáj,
A temető csendje, magány... szívedbe, gyilkos-sebet váj.
*
Csendem, szerelem.
Kezét fogva szeretni…
Csend, már vakító!
Szerelemben kikapcsol a józanész,
Mámor fénye vakító, szíved után mész.
*
A csend fülsértő
Egy cella magányában.
Bűnözés… oka.
Cella csendje elviselhetetlen,
Miért tetted...? Füledbe a kérdés zeng szüntelen.
Vecsés, 2017. október 9. – Szabadka, 2018. január 20. - Kustra Ferenc – a haikukat én írtam, a 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam: Jurisin Szőke Margit. A 10 szavasok címe:” A csend sokoldalúsága.”
A csend borzongó!
A villám, nagyot csattan.
Vad időjárás.
Villám szárnyak földre csapnak,
Vihar tombol robajjal, betörik néhány ablak.
*
A csendem zajong.
Dió koppan fejemen.
Diós a bejgli.
Dió könnyűvérű leütést alkalmazott,
Nem fájt, mit természet, régen szabadalmazott.
*
A csend felfigyel
Ég-zajok hangjaira.
Vadludak jönnek.
Ismerős hangok, szárnysuhogás,
Vadlibák V-ben repülnek! Tavaszt hirdet lágy szélsuhogás.
*
A csendem nyűgős.
Távolban patazajok.
Lófogat motor.
Távolodó lovasfogat zaja, hallik
Felkavaró emlék (távozol…) ébred elmémben, zajlik...
*
A csend szépséges
És nagy nyugalmat áraszt.
Nézek sehová.
Behunyt szemmel, semmibe bámulok, kergetek ábrándot.
Csend ölel, meghitt lelkiállapot.
*
A csendem, vidám.
Temetésről kacajok…
Halál, lehet víg?
A halál nem válogat,
Sírunk vagy nevetünk...? Nem teljesít kívánságokat...
*
A csend fájdalmas
Síremléknél… ott ülve.
Süket csend-magány.
Szeretteid elvesztése fáj,
A temető csendje, magány... szívedbe, gyilkos-sebet váj.
*
Csendem, szerelem.
Kezét fogva szeretni…
Csend, már vakító!
Szerelemben kikapcsol a józanész,
Mámor fénye vakító, szíved után mész.
*
A csend fülsértő
Egy cella magányában.
Bűnözés… oka.
Cella csendje elviselhetetlen,
Miért tetted...? Füledbe a kérdés zeng szüntelen.
Vecsés, 2017. október 9. – Szabadka, 2018. január 20. - Kustra Ferenc – a haikukat én írtam, a 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam: Jurisin Szőke Margit. A 10 szavasok címe:” A csend sokoldalúsága.”
Eljöttem meglátogatni
rég látott édesanyám,
látom semmi nem változott
domboktól ölelt tanyán.
Csüngő fejű öreg kútunk
csorba vederből szürcsöl,
régen látott kedves kutyám
nagy örömében szűköl.
A moha korallszigetként
benőte a nádtetőt,
tyúkok járják torzsa körül
a bús magyar keringőt.
Csermely folyik az udvaron
mit az eső varázsolt,
sárhullámos partjainál
néhány kacsa bukdácsolt.
Nyikorogva nyílt az ajtó
anyám dugta ki fejét,
mikor meglátta, hogy jövök
könny borította szemét.
Kérges kézzel simította
végig könnyes arcomat,
szavakká vált köztünk sok száz
ki nem mondott gondolat.
Most hát végleg hazatértem
nem megyek el már soha,
e kis tanya lesz már nekünk
a szeretet otthona.
rég látott édesanyám,
látom semmi nem változott
domboktól ölelt tanyán.
Csüngő fejű öreg kútunk
csorba vederből szürcsöl,
régen látott kedves kutyám
nagy örömében szűköl.
A moha korallszigetként
benőte a nádtetőt,
tyúkok járják torzsa körül
a bús magyar keringőt.
Csermely folyik az udvaron
mit az eső varázsolt,
sárhullámos partjainál
néhány kacsa bukdácsolt.
Nyikorogva nyílt az ajtó
anyám dugta ki fejét,
mikor meglátta, hogy jövök
könny borította szemét.
Kérges kézzel simította
végig könnyes arcomat,
szavakká vált köztünk sok száz
ki nem mondott gondolat.
Most hát végleg hazatértem
nem megyek el már soha,
e kis tanya lesz már nekünk
a szeretet otthona.
