Hah! Nálunk esett,
Rögvest lett minden havas…
Csendes hóhullás.
*
Szellő hideg volt,
Jól be kellett öltözni.
Csendes hóhullás.
*
A reggel csúszott,
Jegesek voltak utak…
Csendes hóhullás.
*
Élt hamar-gyorsan
A hótakaró! Jó volt!
Csendes hóhullás.
*
Élt, ahogy tudott,
El is olvadt egy éjjel.
Langyuló idő!
*
Gumicsizma volt
Reggelre kikészítve…
Nagykabát le jött!

Vecsés, 2017. november 24. -Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.

(3 soros-zárttükrös)
A múltam, maga az életem és folyton belemerülésre hívogat,
Én máris ugrok és megyek, közben előveszem az árny-emlék arcodat?
A múltam, maga az életem és folyton belemerülésre hívogat.

Voltál, mint boldog szellő az életrengető életviharom előtt,
Fényedben sütkéreztem és rád gondolva vágytalak mindenekelőtt?
Voltál, mint boldog szellő az életrengető életviharom előtt.

(Septolet csokor)
Arcoddal feküdtem,
Keltem,
Ettől ébredtem?

Az egyetlen ölelésünk
Akkor még békességünk?
Elromlott életünk,
Szerelmünk?

(anaforás, 10 szavas duó, mondat önrímes)
Látom, Te már nem kerülsz közelebb hozzám,
Elfelejtettél, Te hozzám?

Látom, Te már soha nem fogsz tartozni hozzám,
Elfelejtettél hozzám?

(Bokorrímes)
Sors ellen úgy sem lehet erőlködni?
Neked mondjam, hogy sors könyve csak közli?
Érzelem nem számít, mit lehet tenni?

(dupla anaforás Senrjon csokor)
Sorsban, egyéni érdek
Bizony, nem is befolyásoló!
Éli, mi rárótt!
*
Sorsban szerelem,
Írva, vagy íratlanul nincs is.
Éli, ha van ily'.
*
Sorsban kapcsolat
Nem játszik, sors vak-érdektelen.
Éli kiróttat.
*

(bokorrímes)
De tudd Babám, hogy én - hiányban - azért sem feledlek,
Még az emlékemben is szívvel-lélekkel szeretlek.
Hiányod folyvást fönnáll, így aztán el nem feledlek,
Hiányomban állandóan eszembe vagy, kereslek...

Vecsés, 2021. október 1. ? Kustra Ferenc József ? íródott: romantikus, alloiostrofikus versformában.

Lehetetlen. Suttogtam magamban,
hogy veled lehessek, hisz tudom:
a távolság, amely megbújik köztünk,
éket ver közénk, jól tudom.

Mint egy ajtó, mely bezárul olykor,
s olyan vészesen nyikorog,
mintha kérlelne: nyiss már ki végre!
S lépj át a küszöbön. Itt vagyok.

Én is úgy érzem magamat olykor,
amikor hozzád indulok,
szívem a torkomban dobog mindig,
míg a kilincset megfogom.

Ezernyi féltés, kétely van bennem,
pedig szeretlek és tudom,
te is éppen úgy szeretsz engem,
érzem a simításodon.

Mégis: annyira félszeg vagy néha.
Faggatnálak, de nem tudom,
hogy romboljam le azt a gátat,
mely elválaszt tőled, hisz tudom.

Benned is épp úgy ott van a tüske,
mely belülről szúr, és fáj nagyon,
amit másoktól kaptál egykor,
s nem tudsz már bízni, jól tudom.

Pedig amikor lázasan csókolsz,
érzem, mennyire akarod,
hogy melletted legyek minden éjjel,
s megadnál mindent, jól tudom.

Akárcsak én. Hisz úgy szeretlek!
s ha átölelsz, minden bánatom
messzire tűnik az esti széllel,
s rám száll a végtelen nyugalom.

Jó volna végre úgy ébredni
minden pirkadó hajnalon,
hagy arcodat lássam, amikor ébredsz,
s ujjam hajadba túrhatom.


Érezni minden simításban,
hogy épp olyan fontos vagyok,
mint a szellő, amelyik felfrissít,
míg végigsuhan az arcodon.

Érezni, ahogy hozzám simulva
halkan a nevemet suttogod,
hogy tudhassam, milyen fontos is néked,
amikor átölel két karom.

Hiszen az idő egyre csak múlik
deret szórva a hajamon,
s te messze vagy, annyira messze!
Csak a fényképed láthatom.

Hallom hangod a telefonban,
és tudom, érzem, hogy szeretsz!
De úgy hiányzik az érintésed!
S oly ritkán vagyok most veled.

Néha jó volna felégetni
mindent, ami még visszatart,
hogy veled ébredjek minden reggel,
míg nem köszön ránk az alkonyat.

De csak pár napos lehettem…

Lehetnék zápor áztatta illatos fű a mezei lépteid alatt…
Lehetnék heveskedő langy szellő, mi hátulról kócolja a hajadat…
Lehetnék mélyen a lélekbehatoló szód, ami igy hagyja el szádat…

Pár napos volt csak a kapcsolatunk és Te már el is hagytál…
Pár nap után, ígértél rozsdás kardot, amit otthon hagytál…
Pár nap után nem vagy és már csak múlt van… nekem ennyit hagytál…

Vecsés, 2024. október 29. -Kustra Ferenc József – Íródott: romantikus emlékezés csokorban, önéletrajzi írásként.