Úgy hiányzol mint tengernek a napfény
vagy mint a dombok közt csörtető patak,
melynek tükrében lágyan elmerengve
habjai között fürdik meg a nap.
Úgy hiányzol mint fák alatt az árnyék
melynek tövében néma csend honol
és mégis:mégis hiába kereslek
égen és földön,nem látlak sehol.
Úgy hiányzol mint tengernek a napfény ,
vagy az ereimben lüktető erő
mely halk sóhajtással távozik a széllel
s nem tudok mást,csak sírva ébredni föl.
Most is kereslek,egyre csak kutatlak
bár egyre messzebb visz a száguldó idő,
hiába tagadod:titkon te is érzed,
nélkülem többé te sem vagy erős.
Oly csönd hang hallatszik
S már ez is elmúlik
Csak már a lépések hallatszanak
A várfal kopog lábaik alatt
S a távolban hasonló hang
Mely valahányszor fel-fel cseng
A hegyek falairól visszhangzik
S a széllel fent a magasban játszik
Hallani hogy kopog a katonák páncélján
Az eső mely beszél a véres halál helyén
És igazat mond ez az átok
Távolban nem kívánt látottak
Oly sereg az mely félelmetes
Páncéljaik csörögnek véres
Lábnyomokat hurcolnak magukkal
Tompítja lépteiket foltokkal
Hirtelen megállottak
A sereg nem lép sokat
Ott a távolban kéz mozzanatok
Hátra tegezük felé nyúlnak
Majd felhúzzák nyilaik
S hirtelen elengedik
Hangjuk valami ciripelés
És eleik sajnos végzetes
Minden ember búj a falak
Védelmező árnyéka
Mögé hol nem éri gond
Jaj! annak ki még kinn volt
Mert lezúdult a sötét ég
Közöttük még rengeteg ég
Majd hirtelen csatakiáltás
Oly távoli végzetes hangzás
Karddal, dárdákkal rohannak
Most már végszó lesz veletek
Mert már mi zúdítunk rátok
Nektek nyilaink átok
De a mieink elvesztek
Páncélok hadai mellett
Majd ők jöttek támadással
A katapultok hadával
S a csatának már vége
Lelkek elvesztek véle
Oly csend lett hirtelen
Hangok elveszettek
Ahol régen vár állott
Most pusztult romhalom
Melyben vérfolyó volt
S benne rengeteg holt.
S már ez is elmúlik
Csak már a lépések hallatszanak
A várfal kopog lábaik alatt
S a távolban hasonló hang
Mely valahányszor fel-fel cseng
A hegyek falairól visszhangzik
S a széllel fent a magasban játszik
Hallani hogy kopog a katonák páncélján
Az eső mely beszél a véres halál helyén
És igazat mond ez az átok
Távolban nem kívánt látottak
Oly sereg az mely félelmetes
Páncéljaik csörögnek véres
Lábnyomokat hurcolnak magukkal
Tompítja lépteiket foltokkal
Hirtelen megállottak
A sereg nem lép sokat
Ott a távolban kéz mozzanatok
Hátra tegezük felé nyúlnak
Majd felhúzzák nyilaik
S hirtelen elengedik
Hangjuk valami ciripelés
És eleik sajnos végzetes
Minden ember búj a falak
Védelmező árnyéka
Mögé hol nem éri gond
Jaj! annak ki még kinn volt
Mert lezúdult a sötét ég
Közöttük még rengeteg ég
Majd hirtelen csatakiáltás
Oly távoli végzetes hangzás
Karddal, dárdákkal rohannak
Most már végszó lesz veletek
Mert már mi zúdítunk rátok
Nektek nyilaink átok
De a mieink elvesztek
Páncélok hadai mellett
Majd ők jöttek támadással
A katapultok hadával
S a csatának már vége
Lelkek elvesztek véle
Oly csend lett hirtelen
Hangok elveszettek
Ahol régen vár állott
Most pusztult romhalom
Melyben vérfolyó volt
S benne rengeteg holt.
Egyedül állok, felhők néznek,
eső hullik, csurgó könnyek.
Bőrömön a szél fut, kitárva karom
kiáltok az égre: NEM VÁLLALOM!
Ordítottam, mi belőlem kifért,
megtörtem, kár a hitért.
Belül őrölt, mindent kimar
az évek alatt a vihar.
Várom sorsom mi lészen...
csak erre állok készen.
Kevés reményem maradt,
mit a szellő elfújt alant.
eső hullik, csurgó könnyek.
Bőrömön a szél fut, kitárva karom
kiáltok az égre: NEM VÁLLALOM!
Ordítottam, mi belőlem kifért,
megtörtem, kár a hitért.
Belül őrölt, mindent kimar
az évek alatt a vihar.
Várom sorsom mi lészen...
csak erre állok készen.
Kevés reményem maradt,
mit a szellő elfújt alant.
Valentin nap
A mi Valentin napunk Szent Istvánkor volt.
Ezért néhány ember irigyelt és korholt.
Nyári szellő súgta, hogy téged kereslek.
Szívünkben maradt még a szó, hogy szeretlek.
Most vastag hó öleli fagyos földünket.
Talán ránk is vigyázz védelmezz bennünket.
A szerelmünk olyan mint hajnali tűz este felé.
Rajtunk tartja az Isten simogató kezét.
Mint későn érő két kamasz megyünk a bálba.
Mintha az első szerelem haza találna.
A mi Valentin napunk olyan napfelkelte.
Ami minket úgy talál egymást átölelve.
2012.02. 14. Ézsiás László
A mi Valentin napunk Szent Istvánkor volt.
Ezért néhány ember irigyelt és korholt.
Nyári szellő súgta, hogy téged kereslek.
Szívünkben maradt még a szó, hogy szeretlek.
Most vastag hó öleli fagyos földünket.
Talán ránk is vigyázz védelmezz bennünket.
A szerelmünk olyan mint hajnali tűz este felé.
Rajtunk tartja az Isten simogató kezét.
Mint későn érő két kamasz megyünk a bálba.
Mintha az első szerelem haza találna.
A mi Valentin napunk olyan napfelkelte.
Ami minket úgy talál egymást átölelve.
2012.02. 14. Ézsiás László
Így mosdik a hold a tó tükrében
a hideg nyári szellő szárítja...
nem látja senki se az estében,
hogy csupasz testét felhőkbe zárja.
a hideg nyári szellő szárítja...
nem látja senki se az estében,
hogy csupasz testét felhőkbe zárja.

Értékelés 

