Ahogy ég és föld összeolvad,
ahogy összeér árnyék és a fény,
ahogy a tűz is lángra lobban
perzselő tűzzel,úgy szeretlek én.

Ahogy a hold az esti szellőt
szobámba lágyan hinti be,
ezüstös fénnyel átragyogva,
amíg vállamon megpihen.

ahogy a hold az édes álmot
szememre lágyan hinti le,
én úgy szeretlek szelíden,némán,
s bárhogy volt,melletted leszek.

Miért higgyek,ha elvettél mindent
s nem maradt nekem semmi sem?
Tomboló viharként mindent összetörtél,
s nem maradt erőm még élni sem.

Viharként jöttél,elsöpörve mindent,
s szellőként suhantál messzire,
tomboló tüzeddel felégetve mindent,
s nem maradt nekem semmi sem.

Letörtél minden bimbódzó virágot
keresztül gázolva mindenen,
itt hagytál ,mint egy hervadó virágot,
s elvetted tőlem mindenem.

Én csak azért is talpra állok,
jöhet szélvész,vagy fergeteg,
szelíd felhőként messze szállok,
s eltűnök,mint a képzelet.

Csak egyetlen csók, mit tőled kaptam
felgyújtotta a szívemet,
mint futótűz, amely lángra lobban
s azt hittem mindent elveszejt.

Azután jött egy kósza szellő
megsuhintva az arcomat,
s a szikrából mit te gyújtottál,
hirtelen semmi sem maradt.

Csak egyetlen önző, kósza mondat
amelytől minden megfagyott,
s egy pillanat alatt ráébredtem
jobb lesz ,ha egyedül vagyok.

Édes tavaszt csalogató,
lanyha szellőt táncoltató,
telet messzire kergető,
vadóc kislány vagy március.
Ébredezzél!-hangosan szólsz a természethez,
lassan megindul nálad a vérpezsdítő élet.
Március én ilyennek ismerlek,és így szeretlek,
Meghozod számomra az élethez való kedvet.

Szerelem,szerelem,
oly tág fogalom ez nekem.
Mit jelenthet ez az érzés?
Talán egy kedves,gyengéd érintést.
Ha szerelmes vagyok,a széllel szállok,
ilyenkor a Földre nem is nagyon vágyok.
A szívem ilyenkor tüzes és meleg,
kedvesem remélem, hogy nagyon szeretsz.