Idő 
Értékelés 
Értékelés Filozofálgatás a jövőről
Vágtatnak a tán’ megvadult lovak a gladiátor alatt…
Mi vagyunk az a gladiátor, súlyos, lógó felhők alatt…
Nem a arcba vágtatunk, ám előre a jövőbe
De mi az, hogy jövő? Életünk új lehetősége?
Lovak patája alatt porzik a beton, a fű,
Visznek magukkal, tudjuk… ott nem nő elég szegfű.
Majd ha odaérünk, akkor az, gyorsan múlt lesz
És folytatjuk a vágtát, míg megint holnap lesz.
Beleszáguldunk, és ha mégsem tudjuk mi lesz a jövő?
Sebaj, csapjunk a lovak közé, gondolatunk az elő
Bizalom szavazása, hogy majd lesz valahogy
Bár nem tudni… lehet, út végén csak odarogy?
Lehet előre menni, sétálva, botorkálva,
Lehet úgyis, ostorral a lovak közé vágva!
A lovak a sors kocsijába vannak befogva,
Az út köves vagy füves, rajta van a sors pora.
Futhatsz is, ha van életcélod és kilátás,
De tudd, ha elakadsz, nem segít a kiáltás!
Csoszogva is el lehet esni, akkor is fel kell kelni
Ha nincs is segítséged, feltápászkodva tovamenni.
Menni kell előre, láthatatlan vakvilágba,
Nincs, bíz' itt megállj, tovább mész új érzésvilágba.
Végig kell botorkálnod, térdig járod lábod
És még lehet, hogy ott vár rád szép új világod…
Az is lehet jövőd, hogy beleesel nagy gödörbe,
Ahol bizony nincs létra, de bízhatsz hosszú körmödbe,
Hogy segítsen kikaparni magadat a felszínre
És utadat folytatni tudod a holnap szépibe.
Nincs más hátra, mint előre hajszold a lovat,
Mert itt nem halnod, de élned kell, mi nagy falat.
Légy élet gladiátora, vívd az élet csatáját,
Ezzel szolgálod a jövőt, az élet kívánalmát.
Majd holnap tudod meg purgatórium vagy tündérkert,
De akkor már ott leszel és lehet, hogy virágoskert.
Vár tégedet egy sokkal szebb, boldogabb, csodás jövő.
Meglehet, rád rója sors életet, mi előkelő.
Gladiátor! Az is lehet, hogy sétányon menetelsz
A jövőbe, holnapba mi holnapután már múlt lesz!
Akkor már csak emlékezni fogsz a múlt holnapra
Mitől rettegtél a nagy rohamba, az attakba.
Lehet, hogy csak sétálgatsz, futsz, vagy battyogsz, lángost majszolva,
Neked talán nem is kell a hős gladiátorok lova?
Gondolod, Te tudsz valami olyat, amit más nem?
Elbizakodott vagy? Mi lesz, ha körmöd mondja: nem?
Mindegy, hogyan lesz, igyekezz és bízzál a jövőbe,
Mert érte tenned kell, dolgozni, hogy legyen jövőre!
Lehulló falevelek tovább élnek humusznak, avarnak…
Ja és magyar vagy! Gladiátorra van szüksége hazának!
Holnap, majd ha a ma eltűnt mozdulatok, emlékek
Ronggyá kopott bársonyai lehetnek, akár fékek.
Holnap megtudjuk, még nyitott volt az elmúlt világ, ezt éltük,
Holnapután eggyel kevesebb a napunk, ilyen a létünk…
Mond, te jövő, akarod, hogy én ne forduljak hátra soha?
A tegnapom történelmével legyek tán’ gonosz mostoha?
Komolyan azt várod, hogy a semmiből téged akarjalak?
Azt akarod, a sebeim gyógyulatlanok maradjanak?
Ma még csakis a holnapra gondolok… Fázok kívül.
Holnapután is holnapra gondolok… Fázok belül.
Ma az utamat kikövezik a megfagyott rögök,
Holnapután már mit sem számít, úton mért köhögök…
Ma mondja a hited, hogy óh, jövő, küzdeni kell érte,
Holnapután jó lenne, majd mondani, hogy ez megérte.
Az élet egy veszett kínlódás… de úgy érzem, nem sírom.
Addig kapaszkodok a jövőbe, míg lélekkel bírom.
Az életben, e korban már ajándék minden óra,
Remélem holnapután sem emlékszem csak a jóra…
A perc is csak földönfutó, de olyan lassan múlik.
Ha nem figyelünk, percből álló élet eliramlik.
A szívünkbe vágyón dühöng az élet-hívő őszinteség
És a holnap reggeli harmatból fakad majd a lelkesség?
Még az éjjel hallgasd végig szférák biztató zenéjét
És bízz magadba, holnapba, ez adja hited hűségét.
Óh, te gladiátor, holnapra alakul a léted,
De csak holnap tudod meg, hogy te erről, hogyan véled
Az új helyzetet megítélni,
Jó lesz-e ezt, újat megélni?
Ah! Te bizonytalan jövő mutasd szebb arc feled,
Ne bánts engem, ne szolgáltam rá erre, ne feledd,
Csak egy jobb, élhetőbb, szerencsésebb életet szeretnék,
Az is jó lenne, ha térdig lejárt lábbal odaérnék...
Holnap majd a múltjába burkolódzik a mai pucér jelen…
Kérdés lesz-e valaki, kit érdekel, hogy van e ma értelem?
Holnap mi majd megtudjuk, hogy van-e mag nélküli jövőnk…
Vagy holnap is maga a lét lesz a legnagyobb cselszövőnk?
Nem számít a sokak szava, mert én nagyon tudom, mit akarnók,
Múltamat, emlékeimet nem fogjátok elvenni… fajankók!
A tegnap álomköltemény,
A ma tán’ élt életregény…
A holnap pedig… vakremény.
Vecsés, 2013. október 6. – Kustra Ferenc József
Vágtatnak a tán’ megvadult lovak a gladiátor alatt…
Mi vagyunk az a gladiátor, súlyos, lógó felhők alatt…
Nem a arcba vágtatunk, ám előre a jövőbe
De mi az, hogy jövő? Életünk új lehetősége?
Lovak patája alatt porzik a beton, a fű,
Visznek magukkal, tudjuk… ott nem nő elég szegfű.
Majd ha odaérünk, akkor az, gyorsan múlt lesz
És folytatjuk a vágtát, míg megint holnap lesz.
Beleszáguldunk, és ha mégsem tudjuk mi lesz a jövő?
Sebaj, csapjunk a lovak közé, gondolatunk az elő
Bizalom szavazása, hogy majd lesz valahogy
Bár nem tudni… lehet, út végén csak odarogy?
Lehet előre menni, sétálva, botorkálva,
Lehet úgyis, ostorral a lovak közé vágva!
A lovak a sors kocsijába vannak befogva,
Az út köves vagy füves, rajta van a sors pora.
Futhatsz is, ha van életcélod és kilátás,
De tudd, ha elakadsz, nem segít a kiáltás!
Csoszogva is el lehet esni, akkor is fel kell kelni
Ha nincs is segítséged, feltápászkodva tovamenni.
Menni kell előre, láthatatlan vakvilágba,
Nincs, bíz' itt megállj, tovább mész új érzésvilágba.
Végig kell botorkálnod, térdig járod lábod
És még lehet, hogy ott vár rád szép új világod…
Az is lehet jövőd, hogy beleesel nagy gödörbe,
Ahol bizony nincs létra, de bízhatsz hosszú körmödbe,
Hogy segítsen kikaparni magadat a felszínre
És utadat folytatni tudod a holnap szépibe.
Nincs más hátra, mint előre hajszold a lovat,
Mert itt nem halnod, de élned kell, mi nagy falat.
Légy élet gladiátora, vívd az élet csatáját,
Ezzel szolgálod a jövőt, az élet kívánalmát.
Majd holnap tudod meg purgatórium vagy tündérkert,
De akkor már ott leszel és lehet, hogy virágoskert.
Vár tégedet egy sokkal szebb, boldogabb, csodás jövő.
Meglehet, rád rója sors életet, mi előkelő.
Gladiátor! Az is lehet, hogy sétányon menetelsz
A jövőbe, holnapba mi holnapután már múlt lesz!
Akkor már csak emlékezni fogsz a múlt holnapra
Mitől rettegtél a nagy rohamba, az attakba.
Lehet, hogy csak sétálgatsz, futsz, vagy battyogsz, lángost majszolva,
Neked talán nem is kell a hős gladiátorok lova?
Gondolod, Te tudsz valami olyat, amit más nem?
Elbizakodott vagy? Mi lesz, ha körmöd mondja: nem?
Mindegy, hogyan lesz, igyekezz és bízzál a jövőbe,
Mert érte tenned kell, dolgozni, hogy legyen jövőre!
Lehulló falevelek tovább élnek humusznak, avarnak…
Ja és magyar vagy! Gladiátorra van szüksége hazának!
Holnap, majd ha a ma eltűnt mozdulatok, emlékek
Ronggyá kopott bársonyai lehetnek, akár fékek.
Holnap megtudjuk, még nyitott volt az elmúlt világ, ezt éltük,
Holnapután eggyel kevesebb a napunk, ilyen a létünk…
Mond, te jövő, akarod, hogy én ne forduljak hátra soha?
A tegnapom történelmével legyek tán’ gonosz mostoha?
Komolyan azt várod, hogy a semmiből téged akarjalak?
Azt akarod, a sebeim gyógyulatlanok maradjanak?
Ma még csakis a holnapra gondolok… Fázok kívül.
Holnapután is holnapra gondolok… Fázok belül.
Ma az utamat kikövezik a megfagyott rögök,
Holnapután már mit sem számít, úton mért köhögök…
Ma mondja a hited, hogy óh, jövő, küzdeni kell érte,
Holnapután jó lenne, majd mondani, hogy ez megérte.
Az élet egy veszett kínlódás… de úgy érzem, nem sírom.
Addig kapaszkodok a jövőbe, míg lélekkel bírom.
Az életben, e korban már ajándék minden óra,
Remélem holnapután sem emlékszem csak a jóra…
A perc is csak földönfutó, de olyan lassan múlik.
Ha nem figyelünk, percből álló élet eliramlik.
A szívünkbe vágyón dühöng az élet-hívő őszinteség
És a holnap reggeli harmatból fakad majd a lelkesség?
Még az éjjel hallgasd végig szférák biztató zenéjét
És bízz magadba, holnapba, ez adja hited hűségét.
Óh, te gladiátor, holnapra alakul a léted,
De csak holnap tudod meg, hogy te erről, hogyan véled
Az új helyzetet megítélni,
Jó lesz-e ezt, újat megélni?
Ah! Te bizonytalan jövő mutasd szebb arc feled,
Ne bánts engem, ne szolgáltam rá erre, ne feledd,
Csak egy jobb, élhetőbb, szerencsésebb életet szeretnék,
Az is jó lenne, ha térdig lejárt lábbal odaérnék...
Holnap majd a múltjába burkolódzik a mai pucér jelen…
Kérdés lesz-e valaki, kit érdekel, hogy van e ma értelem?
Holnap mi majd megtudjuk, hogy van-e mag nélküli jövőnk…
Vagy holnap is maga a lét lesz a legnagyobb cselszövőnk?
Nem számít a sokak szava, mert én nagyon tudom, mit akarnók,
Múltamat, emlékeimet nem fogjátok elvenni… fajankók!
A tegnap álomköltemény,
A ma tán’ élt életregény…
A holnap pedig… vakremény.
Vecsés, 2013. október 6. – Kustra Ferenc József
Sötét est éled,
Ráomlik vastag pokróc.
Éjnek pitvara.
Dunna alatt már a nap,
Újabb eséjt reggel kap.
Feketén villan
Szellem fák lombja között...
Denevér röpte.
Ultrahangban ereje,
Rovarokat fog vele.
Szólal a kuvik,
Csendet borzol erdőben.
Éberségre int.
Ház tetején rossz e jel,
A hagyomány megfigyel.
Éj sűrűsödik,
A holdvilág késésben.
Vadász-alkalom.
Ragadozók kutatnak,
Mély álomra lecsapnak.
Hörgő ugatás,
Préda némán meglapul.
Bandázó rókák.
Nem válogat az alom,
Ha eljön jó alkalom.
Szél félelmet fúj,
Ropog a táguló nesz.
Feszült nyugalom.
Felhangolt a vész húrja,
A könnyelműt sors sújtja.
Ösztön nem alszik,
Mint penge a figyelem.
Pásztázó radar.
Nyugtalanság súlya nő,
Kételyt hordoz a jövő.
Rejtelmes erdőn
Vak éjszaka botorkál...
Lépte felriaszt.
Kormos éjjel titkot sző,
Pók hálója remegő.
Ráomlik vastag pokróc.
Éjnek pitvara.
Dunna alatt már a nap,
Újabb eséjt reggel kap.
Feketén villan
Szellem fák lombja között...
Denevér röpte.
Ultrahangban ereje,
Rovarokat fog vele.
Szólal a kuvik,
Csendet borzol erdőben.
Éberségre int.
Ház tetején rossz e jel,
A hagyomány megfigyel.
Éj sűrűsödik,
A holdvilág késésben.
Vadász-alkalom.
Ragadozók kutatnak,
Mély álomra lecsapnak.
Hörgő ugatás,
Préda némán meglapul.
Bandázó rókák.
Nem válogat az alom,
Ha eljön jó alkalom.
Szél félelmet fúj,
Ropog a táguló nesz.
Feszült nyugalom.
Felhangolt a vész húrja,
A könnyelműt sors sújtja.
Ösztön nem alszik,
Mint penge a figyelem.
Pásztázó radar.
Nyugtalanság súlya nő,
Kételyt hordoz a jövő.
Rejtelmes erdőn
Vak éjszaka botorkál...
Lépte felriaszt.
Kormos éjjel titkot sző,
Pók hálója remegő.
Lenge szellő fúj,
Hajkócos cirógatás.
Estéli friss lég.
Hűtött ital jólesik,
Munkanap ha letelik.
Tompuló fények,
Lazac-színes felhő száll.
Esti frissesség.
Lélek-békével itat,
Szép nyáresti hangulat.
Hold sárgulóban,
Lámpásokat gyújtogat...
Nyáresti békét.
Ellazuló ábrándok
Kitárnak szív-ablakot.
Nyitott ablakon
Beoson az éjszaka...
Bizsergő dallam.
Tücskök, békák éneke
Esti tájnak népzene.
Hajkócos cirógatás.
Estéli friss lég.
Hűtött ital jólesik,
Munkanap ha letelik.
Tompuló fények,
Lazac-színes felhő száll.
Esti frissesség.
Lélek-békével itat,
Szép nyáresti hangulat.
Hold sárgulóban,
Lámpásokat gyújtogat...
Nyáresti békét.
Ellazuló ábrándok
Kitárnak szív-ablakot.
Nyitott ablakon
Beoson az éjszaka...
Bizsergő dallam.
Tücskök, békák éneke
Esti tájnak népzene.
A vágyam, lehetne szél és mindenhová eljutna,
Néha leverhetne egy kandelábert, a butuska,
A lelkem vele lenne és én szelem, el nem futna...
Vágyam szellőcske, lelkem nélkül félénk, nem merő,
Ők ketten együtt, jó kettes, mindent megteremtő,
Vágyam szellőcske, lelkem nélkül félénk, nem merő.
*
A szél s lelkem, reményemet is mindenhová elvinné,
A reménységem volt... a lélekölő kicsinyességé.
A sok hely be jártával, lenne út vége, eredményé.
Reményem is vinnék, de csekély...vesztüket eredményezné,
Ők hárman együtt nem mehetnek, útjuk végét jelentené,
Reményem is vinnék, de csekély...vesztüket eredményezné.
*
Lelkem közben ágakon pihenne, mint kismadár,
És ott meditálna, hogy ugyan merre is járt már…
Jó, hangoskodó csend lenne léleknek a határ…
Megfáradt lelkem révedez kétségbeesetten...
Vágyam elernyed, reményem beteljesületlen.
Megfáradt lelkem révedez kétségbeesetten...
Vecsés, 2010. július 29. – Szabadka, 2018. március 6. – Kustra Ferenc – az első versszakokat én írtam, alájuk a 3 soros-zárttükrös –öket, szerző és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A címe: ”Szárnya-szegett vágyak”.
Néha leverhetne egy kandelábert, a butuska,
A lelkem vele lenne és én szelem, el nem futna...
Vágyam szellőcske, lelkem nélkül félénk, nem merő,
Ők ketten együtt, jó kettes, mindent megteremtő,
Vágyam szellőcske, lelkem nélkül félénk, nem merő.
*
A szél s lelkem, reményemet is mindenhová elvinné,
A reménységem volt... a lélekölő kicsinyességé.
A sok hely be jártával, lenne út vége, eredményé.
Reményem is vinnék, de csekély...vesztüket eredményezné,
Ők hárman együtt nem mehetnek, útjuk végét jelentené,
Reményem is vinnék, de csekély...vesztüket eredményezné.
*
Lelkem közben ágakon pihenne, mint kismadár,
És ott meditálna, hogy ugyan merre is járt már…
Jó, hangoskodó csend lenne léleknek a határ…
Megfáradt lelkem révedez kétségbeesetten...
Vágyam elernyed, reményem beteljesületlen.
Megfáradt lelkem révedez kétségbeesetten...
Vecsés, 2010. július 29. – Szabadka, 2018. március 6. – Kustra Ferenc – az első versszakokat én írtam, alájuk a 3 soros-zárttükrös –öket, szerző és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A címe: ”Szárnya-szegett vágyak”.
Meleg éjszaka,
Viharszél éppen csak leng.
Égen fényjáték.
Aszott mennydörgés,
Csak a pókháló remeg.
Fülledt fuvallat.
Hőség bőség van,
Viharfelhő kiszáradt.
Szikkadt villámok.
Villám-dobpergés,
Kérgesen tapsol a lég,
Tenyere porzik.
Álmatlan éjjel
A langy szél is pihákol.
Izadság csöppen.
Pár csepp csak a nedv,
Fulladó felhő köhög,
Villám is szárad.
Hevített foton,
Petyhüdt hajnal már éled.
Nyári kábulat.
Viharszél éppen csak leng.
Égen fényjáték.
Aszott mennydörgés,
Csak a pókháló remeg.
Fülledt fuvallat.
Hőség bőség van,
Viharfelhő kiszáradt.
Szikkadt villámok.
Villám-dobpergés,
Kérgesen tapsol a lég,
Tenyere porzik.
Álmatlan éjjel
A langy szél is pihákol.
Izadság csöppen.
Pár csepp csak a nedv,
Fulladó felhő köhög,
Villám is szárad.
Hevített foton,
Petyhüdt hajnal már éled.
Nyári kábulat.
