Bozótosban rigó matat,
Hóvirágról kapar havat,
Hogy könnyebben kibújhasson,
Fehér szirma langyot hozzon.

Langyot hozzon fehér szirma,
Élőlények minden vágya;
Zord, jeges tél eliszkoljon,
Rügy és virág hasadhasson.

Hasadhasson rügy, és virág,
Megújuljon rideg világ.
Öröm-ének széllel zengjen,
Békés zászló lengedezzen.

Lengedezzen béke-zászló,
Ne csak annak legyen látszó.
A világra szálljon áldás,
Tavaszlelkű megújhódás.

(Bokorrímes)
Nézem elhűlten, de izgalommal, köröttem sűrű, sötét a csend!
Letelepedett mellém… Mint egy ködfolt ősszel… Csak nem nekem esend?
Levegőt is csendben veszek, hörgés, sípolás lenne... ünneprontó,
Nem is lépek, mert a gally megreccsen talpam alatt... ez, önsorsrontó!
*

(HIQ csokor)
Sűrűség
A masszív csendem.
Rám szorult...

Hallgatok,
Nagy vehemensen.
Tudni kell?

Nem hallik
Szarv súrlódása.
Minden áll!

Kígyóbőr
Avarban csendes...
Egerek?

Unalmas
Ücsörgő magány...
Egyedül.

Maradjak?
Mi a fenének?
Unom már...

Köhögők!
Torkom... poros lett.
Nincs vizem.

Megyek is…
Zaj, elcsendesül.
Ez volt nap!

Vecsés, 2023. december 13. –Kustra Ferenc József- Íródott: önéletrajzi írásként.

Rügy fakasztó langy
Csalfa, settenkedő szél.
Flóra-kábító.

Egy bátor virág
Ösztöneire hallgat.
Kíváncsiskodó.

Szirmot ereget.
Szépsége korai báj.
Fagy veszély még tart.

Jeges szél jöhet,
Hósapka virít csúcson.
Aggodalom él!

Maci-kuckóban
Még édes a szunnyadás.
Hőség a vekker.

Fekete éj fénytől mentes,
Sűrű pára nagyon testes.
Baglyok hangja repeszt csendet,
Huhogják a sötétséget.

Szitál a köd, nedve cseppen,
Remeg az ág, néha reccsen;
Szellő surran a fák között,
Vagy egy szellem sürgönyözött.

Alig szuszog a föld teste,
Holdtalan ég - balszerencse;
Baglyok hangja repeszt csendet,
Felkísérik szálló lelket.

Szegycsont mögött sikít a kín,
Magányban nincs csak szürke szín.
Pang a hit, keser a lélek,
Torzultak a valós képek.

Mint pókhálós, ódon kongó terem,
Olyan a szellem, bent sötét verem.
A didergő szív már alig dobban,
Nincs benne láng mi hevesen lobban.

Napnak sugara ráncokba szárad,
Hűvös szürkeség közönnyel árad.
Ködös napokon rothad az avar;
Mállott a mosoly, a lét oly fanyar.

Szegycsont mögött üvölt a kín,
Magányban nincs csak szürke szín.
Pang a hit, keser a lélek,
Torzultak a valós képek.