Nem tudok mást szeretni,
Ajánlkozókra rá sem nézek,
Csak Barátokkal beszélek,
Szerelemről, szó nem eshet!

Van minden nap, aki tenné
A szépet, de nekem nem kell,
Csak Te akit elküldtem,
Most meg gyógyítgathatom
Bánatomban megszakadt szívem.

Ez a lét, földi lét,
kis mellékállomás,
Földre szállt szellemben
némi mellékhatás.

Ez a lét nem örök,
oly hamar elröpül,
ideiglenes út,
van, aki nem örül.

Ez a lét anyagi,
s aki ezt habzsolja,
értelmét elveszti
lelkének a szava.

Ez a lét formális,
egy lét a sok közül,
van, hogy nem normális,
nem lát függöny mögül.

Ez a lét Isteni,
ha szellem és lélek,
egy testben egyesül
örökké és végleg.

Jót, rosszat sokat adok, kapok. Ott vagyok, hová magamat sodortatom. Szeliden is, és vadul is itt kell köztetek élnem. Varrjátok be szemem, mint rossz kotlósnak, mert félek félek, mert culpázva közétek vágok.

Négy év küzdelem megéri,
s ha boldogan megéli,
tudás fájának gyümölcsével
hidd el, a diák beéri.

Tanul, okul a félérett,
a tudás elérése végett,
a tanárnak munka ő,
és diákunk beérett.

Négy esztendő elszaladt
A diák a próba felé haladt
írásbelik, szóbelik réme
jaj, a szó bennszakadt.

Levizsgázott a kis sereg
Senki sem pityereg
Büszke tanárok körében
Most banketten tetszeleg.

Mint ki jól végezte dolgát
s nem játszva a balgát,
érett gyümölcskosárként,
Most lógatja a lábát.

Négy év küzdelem megérte,
És boldogan megélte,
a tudás fájának gyümölcsével
Minden diák beérte.

Sóvárogva várom,
Hogy mosolyod lássam

Kezed símogatásáért,
Mindig nagyon vágytam

Bele kiáltanám a levegőbe,
Hogy vigye a szél: szeretlek, örökre

Hallja meg mindenki,
Ki akarja, ki nem,

Hogy míg élek, Te leszel
Az én nagy szerelmem.

Úgy szeretlek Tége,
Hogy reszketek Érted,

Csak gyere el hozzám,
Ölelj, csókolj puhán,

Azután maradj nálam
Egy életen át.