Én nem szeretnék megbántani senkit
csak mellette lenni halkan,csendesen,
hogy ne fájó szívvel térjen le aludni
és az ébredése mindig szép legyen.

Én csak hűs szellőként suhannék fölötte
ahogy dúdolva elsuhan a szél
álmát őrizném csendben ,elmerengve
hogy a valóság ne téphesse szét.

Én úgy szeretnék elmerülni benne
mint hűs tengerben az apró gyöngyszemek
nem kutatva semmit,és nem is keresve
csak az álmaiban mellette legyek.

Én nem szeretnék semmi mást a földön
csak azt szeretni ,ki arra érdemes
s nem kérek érte semmi mást cserébe,
csak kicsit engem is szeressenek.

Az ősz bús szele már
Ringatja a sárgott levelet
Holló ruhás asszonyok
A templomba gyűlnek

Gyász könnyel áztatják
Az ódon templom kövét
Egy leány van ott csupán
Kinek arcán már nyugalom ül

Sírnak mind az asszonyok,
Miképpen sírt a leány is
Gyászoló szívnek megnyugvást
Már semmi sem adatik

Hitt és remélt
Bízott a csodában
Mégis ő fekszik holtan
Lágy-őszpiros ruhájában

Az ősz bús szele már
Ringatja a sárgott levelet
Holló ruhás asszonyok
A temetőbe gyűlnek

Rózsák fája alatt
Már ott tátong a sír
Pihenj meg szép-kedvesem!
Álmod legyen csodaszép!

Nem igazán értem, s ezért kérdem, miért nem
lehet elcserélnem az életem az álmomra.
Mert az jobb volna számomra, ha valaki valami csodával áthozna, azon csodálkozna, mért van a változás csodás hatása, lelkiismerettel kárhozva.
Hisz vihet bárhova az út, a fény az alagút végén még soha ki nem hunyt. Hiába kezdesz háborút, hiába bátorítasz kiskorút vagy nagykorút, az ember soha el nem téved, várja őt a nagykörút. Az örökös körforgás.

Már pár terved felborult. Mint forgács, hullik szét a bogrács, a bomlás és a romlás lesz úrrá majd mindenen, emberek milliói kérdik : Mért tetted ezt istenem?! De nem ő volt a hibás, így hát nincs más megoldás, minthogy segítek másokon, még ha nincs is erre más okom, csak hogy megmentsem a világot, mit egy féreg vagy az ördög, nevezzem bárhogy, kirágott! Akkor is meg kérdezem a sérülttől hogy ki bántott.

Ez lesz az az állapot, beláthatod, az érvládát bezárhatod és áldhatod azt a napot, mikor önként, isten hírnökeként egy kis hitet át adok, amíg bele nem fáradok, amíg még felállhatok, legyen bármekkora az árok, felállok, a gödörből kimászok, és betemetem, a magokat elültetem, benn a földben a jövő, mint facsemete megterem, míg fejlődik figyelgetem, öntözöm és megmetszem, pár szélvihar elkerülhetetlen, azoktól is megmentem, és ha mindent megtettem, hagyom had növekedjen, magától bontson lombot egy fejlettebb életben.

Csak szeretni akartam némán,csendesen,
ahogy a hold süt a kerti pad fölött,
halvány fényével lágyan simogatva
mely a pirkadatkor halkan elköszön.

Csak érezni akartam felém nyújtott kezed,
míg egy pillanatra vállamon pihen,
csak szerettem volna egy percre hozzád érni,
mielőtt elillansz halkan,csendesen.

Csak szerettem volna kicsit boldog lenni,
bár tudom hogy végleg nem lehetsz velem,
csak érezni akartam ajkad érintését,
midőn búcsút intesz némán,csendesen.

S aztán elsuhanni,mint szellő a fák közt
bánatos szívvel halkan,nesztelen,
hulló könnyeimet nem is vennéd észre,
amely az arcomról miattad pereg.

Te milyen vagy? Fehér, vagy barna?
Mindegy, ha nyitott vagy a szépre s a jóra.

Te milyen vagy? Szép, vagy csúnya?
Mindegy, ha a lelked ragyogó és tiszta.

Te milyen vagy? Francia, vagy magyar?
Mindegy, ha a szíved békét akar.

Te milyen vagy? Szegény, vagy gazdag?
Mindegy, ha belül igaz ember vagy.

Te milyen vagy? Keresztény, vagy buddhista?
Mindegy, ha Istenedet a szíved imádja.

Te milyen vagy? Kis, vagy nagy ember?
Mindegy, ha a karod ölelni mer.

Te milyen vagy? Szeretetre éhes?
Ne várd, add, s leszel rá érdemes.