Egyszer szeretsz,aztán eltaszítasz,
hogy tudjak hinni így neked ?
Ma mindent akarsz ,égő szenvedéllyel,
s holnap tán észre sem veszel .

Ha nem szólok az is fáj néked ,
ha aggódom ,az is baj neked !
Ha akarsz szeress ,vagy gyűlölj,
de ne űzz ily játékot velem!

Vagy engedj elmenni végleg ,
vagy engedj magadhoz közel,
Most !Amíg szeretlek én is!
Mert holnap már késő lesz neked !

Fényév távolság ami köztünk tátong,
sohasem tudlak megérinteni,
fényév távolságból nem tudlak elérni,
de mégis próbállak megérteni.

Fényév távolság, mely távol tart tőled
eltakarva tőlem a nap sugarát,
hiába szeretlek, oly messze vagy tőlem
bármit mondanék is, úgysem hallanád.

Fényév távolság ,de mégis tőled vártam
a tavaszi égbolt szelíd sóhaját,
s most is, ,mint mindig ,magam előtt látom
arcodnak édes ,szelíd mosolyát.

A bizalom törékeny érzés,
Ha megvan, észre sem veszed.
Természetes megbízni másban,
Rágondolni sem kell neked.
Bárhogy fordul az életed,
Van valakid ki egy veled.

De, egyszer pattan valami.
Kételyek gyűlnek, járnak körbe.
Tennéd félre, de bennt az agyban
A bizalom már összetörve.
Tán ok nélkül ölöd magad,
De a gyanú az ott marad.

Elaltatod érvekkel, mégis
Újra felébred, rág belül.
Ha a bizalmat elvesztetted,
Még az álom is elkerül.
Csak fekszel, s a gond körbejár,
Elkergeted, visszatalál.

Ha eltépték bizalmad szálát,
Összekötözni oly nehéz.
Ha mégis hited visszanyerted
S a kételkedés elenyész,
Őrizd, mint békéd olajágát,
Ápold a bizalom virágát.

Aki bizalmát benned látja,
Vigyázz, hogy soha meg ne bánja.

Ha kell, könnyezve nevess,
ha kell, nevetve sírj,
ha kell, könnyekkel szeress,
s ha kell, könnyeddel írj.

Ha kell, nézz fel az égre,
ha kell, áldozd a jót,
ha kell, borulj a földre,
s ha kell, mondj egy jó szót.

Ha kell, hullasd a könnyed,
ha kell, kedvre deríts,
ha kell, töröld a könnyet,
s ha kell, szívből segíts.

Ha kell, tanulj meg adni,
ha kell, oszd meg a jót,
ha kell, tanulj meg kapni,
s ha kell, fogadd a szót.

Ha kell, állj meg egy percre,
ha kell, biztass reményt,
ha kell, könnyes szemekkel
hívd és öleld a Fényt.

Ha kell, simogass lelket,
ha kell, szívet gyógyíts,
hogy test-lélek-szellemet,
ha kell, Mennybe repíts.

E két szó mit jelent?
Csupán multat s jelent.
Mi a különbség, érted?
Ha magyar vagy, megérzed.

Otthon vagyok én a Duna, Tisza táján,
Dunántúli lankán, Hortobágy pusztáján.
Ifjúság emléke, kis falum harangja
Az otthont idézi. Ideszáll a hangja,
Mikor képzeletben odahaza járok,
S hullanak, hullanak az akácvirágok.

Itthon vagyok én e távoli világban,
Napégett vidéken, hol hazát találtam.
Pálmafák a kertben, hibiszkusz virágzik,
A nap sugarával tenger habja játszik.
Ez az itthon, ahol családot neveltem,
Egy élet emléke ide köt már engem.

Repülnek az évek, mint a tűnő álmok,
Otthon már csak néha álmaimban járok.
Itthon vagyok én e napsütötte tájon,
Csak szép anyanyelvem hiányolom fájón.
Koptatja az idő, felejtés és közöny.,
Sokan vállat vonnak, de én megköszönöm
Azt hogy magyar nyelvem, szívedre karoltál,
Kettős életemben irányadó voltál.

"Egyedül hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja felett futó szél zúgását."
Mikes Kelemenként írok, egyre írok,
Szép magyar szavakkal telnek a papírok,
De én nem levélben öntöm a szívem ki,
Verset írok, pedig nem olvassa senki.
Őrzöm a magyar szót e kincsesládába,
Néha előveszem s könnyem hullik rája.