A házak közt kóbor macska
ténfereg
tarkómon hideg a lámpafény
szeretnélek!

de
gyorsuló idő hurcol szekerén

fent
július csillagai fénylenek
s meleg éji szélben
lélegzik a csönd

a hiányod
sustorog a fákon ,
átölel, mint az álom
s hintázik odafönt.

Nyár végén, - korai, langyos estéken
Kiülnek a kapu elé idősek és vének.
A lemenő napra oly bánatosan néznek,
Mintha csak éreznék, rövid ez az élet.

Hófehér hajukat olykor szellő fújja,
Arcukon meglátszik a sok évnek súlya.
Megtettek már mindent, amit tenni kellett,
Az idő is... rég eljárt őszes fejük felett.

Reszkető kéz nyúl mindenki fele,
Cukorkát kínál az egyik öreg néne.
A fogatlan ajkak csendesen mozognak,
Már nekik az életből ennyi édes juthat.

- Menjünk be! - szól a cukrot kínáló,
Úgy érzem, egyre jobban fázom.
Búcsúznak szótlan... egy fejbólintással,
Kiül-e mind holnap is? - ezt a Jó ég tudja!

Sötét a felhős ég,
mámoros buja fény
villan az ég kékjén,
jő az égi áldás,
fújja szél szaporán,
jöttének ad hangot,
görget ő nagy hordót,
a fénnyel cikázó,
télben villámló
égi áldás jő,
égi tünemény,
így tél közepén,
borús estében
nyár jut eszembe,
csodás évszakok,
hova bújtatok,
nem tudni, már mi van,
tél-e, vagy már tavasz.

Oly gyorsan szállsz el fejem felett, könyörtelen vagy,
Magaddal vittél mindent, mi történt, csak emlékeket hagysz.
Elvitted magaddal, valaha fekete és dús, ragyogó hajamat,
S mit hagytál azóta... fehéren csillogó, ezüstös szálakat.

De sok örömet, bánatot és sírást cipelhetsz magaddal,
Azért meg nem állsz egy pillanatra, semmikor és soha.
Ó... te tovaszálló, könyörtelen, fukar, aljas és mostoha,
Előbb-utóbb te leszel és voltál is mindenki gyilkosa.

Néha, esténként, ha mégis felnézek a jó, öreg holdra,
Kérdezgetném sok mindenről, ha ő válaszolna.
Nem felelne semmire, noha a választ csak ő tudja,
Hisz` fenn volt ő az égen a földnek születése óta.

Hiába hát minden, sajnos, egyre csak öregszünk,
Bizony, a szép nyár tovaszállt s elmúlott felettünk.
Bele kell nyugodnunk abba, hogy már ősz van,
És tudnunk kell, jő a tél, de nem tehetünk róla.

Régi álmokból valóság lett.
Szívem egyszerre dobbant, s nevetett.
Te is látod, gépemet felhőn szállni?
Érzem, egy másik világban fogsz rám várni.

Van lakhelyem ott, ahol átölellek majd,
Van lakhelyem ott, ahol nem érhet baj.
Válladra borulva, karjaidban ringat a szél,
Bevallom, szerelmes vagyok beléd.

Tenyeredben születtem,
Szívedben nevelkedtem.
Imádlak, oda vagyok érted,
Ez az élet sosem érhet véget.