Betoppant az ősz misztikus csendjével,
A mennyei Napnak gyenge fénye árad ránk.
Kihamvad szívünk parazsa lassan,
Álmaink csendes képein felizzik újra meg újra.

A hideg szél zúg, süvít házról házra,
E fájdalom láncán ölel karom a félhomályba.
Szegény hajlékunkba bemenekült a nyomor,
A fényes csillagok alatt idevándorolt.

A nyomorba suhant lelkünk, kémlelik a Holdat,
Jön a tél, ölni akar megint
Hideg házainkban, mint tavaly,
A fekete, fagyos éjszakák.

Ablakom zörgetik,
Kenyeret hozott át apám,
Könnyező, kék szemén fáj a nyomor.
Felsüvít a hóvihar ezen a tájon.

Vérünket őrzi kőabroszok sziklái,
Ott kacagott a halál felettünk.
A köveken megállt az idő is,
A napnak esteli parazsa vérünket melengeti.

Füstölgő gerendák,
Ajtók, ablakok bezárva.
Elszállt a füsttel a lélek is,
Kegyelemből maradt életek drámai románca.

Őseink szikláin, völgyein, az idő szelein
Sötét árnyak indultak hosszú útra.
Karavánok ezrei során némán
Feltámad az esteli szél.

Szomorú énekek eső mosta útjain,
A harmatcsepp csészéjén ponyva szakadt szét.
A kerekek nyomain még látni,
Szétszóródva váltak ketté szelt utak, ki erre, ki arra.

Messziről jöttél, Tifani,
Várt már papi, mami.
Száll messzire kacajzsivaj,
Pillangókergető gyerekricsaj.

Nyári vakáción jöttél
Fecskecsicsergéssel.
Adrikát is hoztad
Nyárnak örömével.

Ha majd elmégy,
Csend borul Tarnazsadányra.
Nagy fájdalom ül majd erre a tájra.
Széllel szembeszállunk.

Tifani, Adrika, Amira, Pati és Balázska
Vén napjaimnak örömhurrikánja.
Hófehér reggelek, suhannak az évek,
Ki tudja, látlak-e még, gyorsan telnek az évek.

Tifani unokámnak

Végtelen utakon
Befagy a bosszúvágy.
Szelíden táncol a Hold
Vad mezőkön át.
Követ engem a múló éveimen át.
Vénségemre ráncokat rakott rám.

Zokog a hegedűmön
A múlóság dala.
Rongyos ruhámra ragyog a Nap fénye.
Préda népemnek lesz-e még reménye?
Míg a csillagok odafönn ragyognak,
Békés lelkemre álmokat gyújtanak.

Kígyószemű feleségem
Távolba néz.
Egy cigány költő szívének nektáros méz.
Barna vérem mocskán
Holttá vált megannyi remény.
S én még mindig itt állok a szikla peremén.

A lélekharang messzire száll,
Ég megnyílik záporeső zuhogásán,
Felhős... szomorún borús a táj.
A gyászmenet csendben lépked a borús félhomályban.

Mennyei szárny dicsfényében,
Lélekharang visz a szélben.
Betemetett gödör szélén
Síró család feketében,
Fájó könnyek tengerében.

Gomolyfelhők messze szállnak,
Koszorúik mind könnyben áznak.
Szomorún a hegedű sír.
Hazatérnek fájó sebbel,
Imádságos szeretettel.