Idő 
Értékelés 
Értékelés A szegénységről…
Szegény embernek, az ő bőre alatt szúk vájkálnak,
A feje tetején meg, harkály csőrök kopácsolnak.
Szegénység érdem?
Mely’ filozófiákban?
De a nincs nagy-úr!
*
Aki éhezik
Hallgatja gyomorkorgást.
Irritáló zaj!
*
A korgó gyomor,
Biz' nem jó tanácsadó!
Zavart gondolat…
*
Nem áll a jogában kikérni magának,
Ezt az örökre áldatlan állapotot?
Nincs lehetősége kilépni ebből a kalitkából,
Hogy szabadon és nagyot merítsen az élet kútjából…
*
Sorsa ládája
Fedele rá van csukva.
Rozsdás zsanérok…
Vecsés, 2015. május 15. - Kustra Ferenc József – íródott: Versben és senrjú -ban…
Szegény embernek, az ő bőre alatt szúk vájkálnak,
A feje tetején meg, harkály csőrök kopácsolnak.
Szegénység érdem?
Mely’ filozófiákban?
De a nincs nagy-úr!
*
Aki éhezik
Hallgatja gyomorkorgást.
Irritáló zaj!
*
A korgó gyomor,
Biz' nem jó tanácsadó!
Zavart gondolat…
*
Nem áll a jogában kikérni magának,
Ezt az örökre áldatlan állapotot?
Nincs lehetősége kilépni ebből a kalitkából,
Hogy szabadon és nagyot merítsen az élet kútjából…
*
Sorsa ládája
Fedele rá van csukva.
Rozsdás zsanérok…
Vecsés, 2015. május 15. - Kustra Ferenc József – íródott: Versben és senrjú -ban…
Szabadság merre vagy
március idusa
a
magyarságnak történelem
mire vár ismét nép
egy hatalom éhes egyetemi csoport
a tuományos szocializmus tanítása és alkalmazása
szerint
Lenin és Sztálin után szabadon
magához
ragadta a hatalmat
országunk területén
és miért nem lázad fel a nép
egy új renszerért
a munkás
a dolgozó
a nyugdíjas
becsapottan
többségében
nyomorban él
szabadság merre vagy
álszent
köpönyegforgatók üzennek
neked
március tizenötödikén
közük nincs semmi ahhoz
ami a haza
hűbérurak,
közük sincs hozzátok
testvéreim
magyarok
szegények,gazdagok vagy proletárok
járvány dühöng
s áldozatait viszi a vész
a haottainkat vagy a hazát
kell e jobban siratni
mársius tiznötödikén
március idusa
a
magyarságnak történelem
mire vár ismét nép
egy hatalom éhes egyetemi csoport
a tuományos szocializmus tanítása és alkalmazása
szerint
Lenin és Sztálin után szabadon
magához
ragadta a hatalmat
országunk területén
és miért nem lázad fel a nép
egy új renszerért
a munkás
a dolgozó
a nyugdíjas
becsapottan
többségében
nyomorban él
szabadság merre vagy
álszent
köpönyegforgatók üzennek
neked
március tizenötödikén
közük nincs semmi ahhoz
ami a haza
hűbérurak,
közük sincs hozzátok
testvéreim
magyarok
szegények,gazdagok vagy proletárok
járvány dühöng
s áldozatait viszi a vész
a haottainkat vagy a hazát
kell e jobban siratni
mársius tiznötödikén
A Nagy Háborúban
A repülősök a köd ellenére, parancsot kaptak felderítésre?
A zászlós, könyörögve nézett a kapitányra, de nem ment bevetésre.
Most Thélis még nem tartotta alkalmasnak ilyen időben repülésre.
Bevetésen, Neuville volt a pilóta, Berthier meg a társa.
A pilóta két éve volt már a repülő osztag oszlopos tagja.
Bevetések előtt izgatott volt, mint szülésnél a bába,
De soha sem közelítette meg a halál gondolata.
A német lövészárkok fölé értek, a köd és a föld között,
Egy sötétes, folyosó-szerű nyilasban, az ellenség fölött.
A gép, teljes sebességgel, csak belevetette magát,
Német gyalogosok csak nézték a távolodó farkát.
Olyan közel voltak a földhöz, hogy látták a lövészárkok belsejét,
És teljesen ki lehetett venni az árok-mellvédek reliefjét.
Legfeljebb tizenöt méter, gondolta Neuville, összeszorított foggal,
Bizonyára lőnek is ránk, meg talán ordítanak nekünk, teli torokkal.
A gyakorlott pilóta keze, azonban erősen fogta a kormányt,
A gép így határozottan tört előre, keverve a köd-állományt.
A pilóta még nem félt ajkát bevonta... köd ízetlen nedvessége,
Az ellenzőt is belepte a köd, vastag, harmatszerű sűrűsége.
A szél dühödten korbácsolta szabadon hagyott homlokát,
A gép meg maga előtt, csak hajtotta-tolta a köd falát.
Neuville, előkelő származása okán, nem akart lövészárokba menni,
Így ajánlották, bár nagyon veszélyes, de ha tetszik, próbáljon meg pilóta lenni.
Küzdelem tombolt az akaratereje és gyávasága között... Nem látta senki?
Ujjaival görcsösen markolta a magassági kormányt,
És a lövészárkok rendszere fölött, tartotta az irányt
Ahogy közeledtek a célhelyhez, a köd csak erősödött,
És csak alig látszott a lövészárkok rajza a föld fölött...
Berthier is izgult, egészen másért, bár már ő is két éve szolgált,
Félt, mint mindig, ha úgy vélte, hogy nem tudja ellátni a szolgálatát.
Végigrepülték a frontot, Soissons és Reims között,
De végül is nem láttak semmi jelentőst sem, köd mögött.
Így Berthier az ujjával, hazafelé irányt bökött.
A repülőtéren Thélis kapitány, fel és alá járkált hosszan,
Jean zászlós is ott várta a gépet, izgultak... egyre csak jobban.
A Veste felől, a ködvattától tompítva, mormogás hallatszott,
De a zászlós nem tudtam megkülönböztetni, szél fújt, vagy mást hallott.
A kétfedelű, hirtelen vált ki, megjelent a ködből,
Neuville mesterien tette le a széles ívből.
A hangárhoz gurult, a pilóta a kabinjából kiszállt.
Berthier meg mozdulatlanul ült tovább, semmit sem csinált.
A kapitány odament, megrázta, de a keze leesett?
Berthier egyenruhája a bal válla alatt volt tépett?
Rögtön kórházba bevitték, de útközben már nem lélegzett?
Neuville nem tudta megmondani, rájuk lőttek-e,
A motor és a szélzúgásba, ő nem hallott semmit se?
Vecsés, 2015. július 27. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
A repülősök a köd ellenére, parancsot kaptak felderítésre?
A zászlós, könyörögve nézett a kapitányra, de nem ment bevetésre.
Most Thélis még nem tartotta alkalmasnak ilyen időben repülésre.
Bevetésen, Neuville volt a pilóta, Berthier meg a társa.
A pilóta két éve volt már a repülő osztag oszlopos tagja.
Bevetések előtt izgatott volt, mint szülésnél a bába,
De soha sem közelítette meg a halál gondolata.
A német lövészárkok fölé értek, a köd és a föld között,
Egy sötétes, folyosó-szerű nyilasban, az ellenség fölött.
A gép, teljes sebességgel, csak belevetette magát,
Német gyalogosok csak nézték a távolodó farkát.
Olyan közel voltak a földhöz, hogy látták a lövészárkok belsejét,
És teljesen ki lehetett venni az árok-mellvédek reliefjét.
Legfeljebb tizenöt méter, gondolta Neuville, összeszorított foggal,
Bizonyára lőnek is ránk, meg talán ordítanak nekünk, teli torokkal.
A gyakorlott pilóta keze, azonban erősen fogta a kormányt,
A gép így határozottan tört előre, keverve a köd-állományt.
A pilóta még nem félt ajkát bevonta... köd ízetlen nedvessége,
Az ellenzőt is belepte a köd, vastag, harmatszerű sűrűsége.
A szél dühödten korbácsolta szabadon hagyott homlokát,
A gép meg maga előtt, csak hajtotta-tolta a köd falát.
Neuville, előkelő származása okán, nem akart lövészárokba menni,
Így ajánlották, bár nagyon veszélyes, de ha tetszik, próbáljon meg pilóta lenni.
Küzdelem tombolt az akaratereje és gyávasága között... Nem látta senki?
Ujjaival görcsösen markolta a magassági kormányt,
És a lövészárkok rendszere fölött, tartotta az irányt
Ahogy közeledtek a célhelyhez, a köd csak erősödött,
És csak alig látszott a lövészárkok rajza a föld fölött...
Berthier is izgult, egészen másért, bár már ő is két éve szolgált,
Félt, mint mindig, ha úgy vélte, hogy nem tudja ellátni a szolgálatát.
Végigrepülték a frontot, Soissons és Reims között,
De végül is nem láttak semmi jelentőst sem, köd mögött.
Így Berthier az ujjával, hazafelé irányt bökött.
A repülőtéren Thélis kapitány, fel és alá járkált hosszan,
Jean zászlós is ott várta a gépet, izgultak... egyre csak jobban.
A Veste felől, a ködvattától tompítva, mormogás hallatszott,
De a zászlós nem tudtam megkülönböztetni, szél fújt, vagy mást hallott.
A kétfedelű, hirtelen vált ki, megjelent a ködből,
Neuville mesterien tette le a széles ívből.
A hangárhoz gurult, a pilóta a kabinjából kiszállt.
Berthier meg mozdulatlanul ült tovább, semmit sem csinált.
A kapitány odament, megrázta, de a keze leesett?
Berthier egyenruhája a bal válla alatt volt tépett?
Rögtön kórházba bevitték, de útközben már nem lélegzett?
Neuville nem tudta megmondani, rájuk lőttek-e,
A motor és a szélzúgásba, ő nem hallott semmit se?
Vecsés, 2015. július 27. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
Képzeletem?
A nagy-hegynyi sötétség ölén, mélázva, konyult fűben feküdtem,
Elgondolkoztam, életemen, sorsomon, mily? a nyugdíjas létem.
Elnehezült szívem, mire végigzongoráztam rongyos életem.
A szépséges, bársonyfekete, lágyan ringó sötétség,
Nem segített, hogy könnyebb legyen az elviselhetőség?
Mert bizony szép kor a hatvanhét, és ez a számszerűség.
Az áthatolhatatlan sötétet a csillag-sziporka mutatja,
Mert én belül tudom, hogy megy tovább, nem áll meg, óra mutatója.
Minden elmúlik, de a jövő perce, az előző folytatója.
A sötétben nincsen korkép, vad gondolataim úgy cikáznak,
De nem durván, nem fájók, Inkább szabadon magukban cicáznak.
Ez a korlátlan korlát-nélküli sötét, mit sokan imádnak.
Sötét hőségben hallgatnak, a fű, a bokor és a fák,
Ebben a vakságban nem látom, hol vannak broméliák.
De magamról mindent tudok, gáncsolnak a száraz csutkák.
Érdekes az éjszakai világ a meglevő tényekkel,
Még akkor is, ha magadévá teszed a vad éjt, lélekkel.
Ha gondolkozol, ha odatartozol, ha visz jó érvekkel.
Most nem vagyok sugárzó napfényben,
Csak leledzem az éber éj-kéjben,
Úszok a vaksötét semmiségben.
Igyekeztem, mindenképpen maradásra bírni a napfényt?
Nem akartam éjsötétben élni saját szívben, ön-rabként?
De élet csapdákkal teli, idő meg csak halad, óraként?
A vaksötét, csendben zümmögteti a sötétséget,
Ebbe, mint lovat befogja a világmindenséget.
Én meg részt veszek benne, élvezem e semmiséget.
Talán a sötétben, unos-untalan rovod az utadat,
Közben lehet, hogy sokszor sírás fojtogatja a torkodat,
Te meg elhagynád a sötétben, de nem lehet? a gondodat.
Lehetsz Te igazságos, életerős, vagy életharcos,
Ha nincsen jó kövesút! Amin mész pocsolyás, buktatós,
És ezeket nem biztos, hogy legyőződ? lelked magasztos?
A fénytelen csillag-fények, millió-számra égnek
És nekem azt sugallják, hogy nem lesz vége az éjnek,
De én tudom, a reggel véget vet a vaksötétnek?
A szénfekete éjtenger, teljesen belepte eget,
Fájó gondolataim nem is fogják fel a fény-szelet.
Reggel majd jobb lesz, ha a Nap egy délibábot feléget.
A fekete düh tüze is fellobbanhatna bennem,
Mert az életem is éj-fekete, dühítő nekem?
És mégis várom a fényt, fogam erre nagyon fenem?
Reggeli napsütés aranyviharában eltűnik majd fekete éj
És az aranyárban messzi elúszik a sötét-éj, mi már úgysem mély.
A napfény tűző, elhatalmasodó hullámai? maga a fény-kéj.
A természet lágy ölén, harmóniában csillagfényes éggel, világgal,
A diszharmóniától eltávolodunk, begyűjtött égi sugárzással,
És az élet megy tovább szépen, idő is megy időleges megnyugvással.
Vecsés, 2015. június 28. ? Kustra Ferenc
A nagy-hegynyi sötétség ölén, mélázva, konyult fűben feküdtem,
Elgondolkoztam, életemen, sorsomon, mily? a nyugdíjas létem.
Elnehezült szívem, mire végigzongoráztam rongyos életem.
A szépséges, bársonyfekete, lágyan ringó sötétség,
Nem segített, hogy könnyebb legyen az elviselhetőség?
Mert bizony szép kor a hatvanhét, és ez a számszerűség.
Az áthatolhatatlan sötétet a csillag-sziporka mutatja,
Mert én belül tudom, hogy megy tovább, nem áll meg, óra mutatója.
Minden elmúlik, de a jövő perce, az előző folytatója.
A sötétben nincsen korkép, vad gondolataim úgy cikáznak,
De nem durván, nem fájók, Inkább szabadon magukban cicáznak.
Ez a korlátlan korlát-nélküli sötét, mit sokan imádnak.
Sötét hőségben hallgatnak, a fű, a bokor és a fák,
Ebben a vakságban nem látom, hol vannak broméliák.
De magamról mindent tudok, gáncsolnak a száraz csutkák.
Érdekes az éjszakai világ a meglevő tényekkel,
Még akkor is, ha magadévá teszed a vad éjt, lélekkel.
Ha gondolkozol, ha odatartozol, ha visz jó érvekkel.
Most nem vagyok sugárzó napfényben,
Csak leledzem az éber éj-kéjben,
Úszok a vaksötét semmiségben.
Igyekeztem, mindenképpen maradásra bírni a napfényt?
Nem akartam éjsötétben élni saját szívben, ön-rabként?
De élet csapdákkal teli, idő meg csak halad, óraként?
A vaksötét, csendben zümmögteti a sötétséget,
Ebbe, mint lovat befogja a világmindenséget.
Én meg részt veszek benne, élvezem e semmiséget.
Talán a sötétben, unos-untalan rovod az utadat,
Közben lehet, hogy sokszor sírás fojtogatja a torkodat,
Te meg elhagynád a sötétben, de nem lehet? a gondodat.
Lehetsz Te igazságos, életerős, vagy életharcos,
Ha nincsen jó kövesút! Amin mész pocsolyás, buktatós,
És ezeket nem biztos, hogy legyőződ? lelked magasztos?
A fénytelen csillag-fények, millió-számra égnek
És nekem azt sugallják, hogy nem lesz vége az éjnek,
De én tudom, a reggel véget vet a vaksötétnek?
A szénfekete éjtenger, teljesen belepte eget,
Fájó gondolataim nem is fogják fel a fény-szelet.
Reggel majd jobb lesz, ha a Nap egy délibábot feléget.
A fekete düh tüze is fellobbanhatna bennem,
Mert az életem is éj-fekete, dühítő nekem?
És mégis várom a fényt, fogam erre nagyon fenem?
Reggeli napsütés aranyviharában eltűnik majd fekete éj
És az aranyárban messzi elúszik a sötét-éj, mi már úgysem mély.
A napfény tűző, elhatalmasodó hullámai? maga a fény-kéj.
A természet lágy ölén, harmóniában csillagfényes éggel, világgal,
A diszharmóniától eltávolodunk, begyűjtött égi sugárzással,
És az élet megy tovább szépen, idő is megy időleges megnyugvással.
Vecsés, 2015. június 28. ? Kustra Ferenc
A szabadság az
ha az lehetsz aki vagy
a szabadság egy kézfogás
egy sóhaj
amikor szabadon szívja
a levegőt a szád
nem fuldokolva,
a szabadság az
amikor meg tudod
venni amit megvenni akarsz
a boltban
amikor ebéded ebéd és nem
zsiros deszka
az rendben van
hogy nincs egyenlőség
mert nem is lehet
s bár mint illlúzió fájdíthatja
a testvériség
a szívedet
de a szabadság az
ha mindenkinek jut
egy darab rendes kenyér
ha nem éhezik se felnőtt
sem gyerek
a szabadság az ahogy a
a fecskék repülnek
minden égtáj felé
feletted
ha nemcsak magadért
éled az életed
a szabadság
ha nem bénít fortélyos
félelem
ha nem neked írják elő
hatalmasok hogy
miről szónokoljanak
a szónokok
s ha munka után
kitárja ablakát minden
munkával teli gyár
mert van értelmes munka
ami munkásra vár
a szabadság az ha
mosolyogsz délután
ha átjár fényével a napsugár
és jókedvűek a házfalak
ahogy haladsz
s örvendeznek hogy nem kell
félned semmiért mert
hatalom s így a szabadság
te vagy
a szabadság így a tiéd
ezért szabad vagy
és biztatnak, amíg hazaérsz
ha az lehetsz aki vagy
a szabadság egy kézfogás
egy sóhaj
amikor szabadon szívja
a levegőt a szád
nem fuldokolva,
a szabadság az
amikor meg tudod
venni amit megvenni akarsz
a boltban
amikor ebéded ebéd és nem
zsiros deszka
az rendben van
hogy nincs egyenlőség
mert nem is lehet
s bár mint illlúzió fájdíthatja
a testvériség
a szívedet
de a szabadság az
ha mindenkinek jut
egy darab rendes kenyér
ha nem éhezik se felnőtt
sem gyerek
a szabadság az ahogy a
a fecskék repülnek
minden égtáj felé
feletted
ha nemcsak magadért
éled az életed
a szabadság
ha nem bénít fortélyos
félelem
ha nem neked írják elő
hatalmasok hogy
miről szónokoljanak
a szónokok
s ha munka után
kitárja ablakát minden
munkával teli gyár
mert van értelmes munka
ami munkásra vár
a szabadság az ha
mosolyogsz délután
ha átjár fényével a napsugár
és jókedvűek a házfalak
ahogy haladsz
s örvendeznek hogy nem kell
félned semmiért mert
hatalom s így a szabadság
te vagy
a szabadság így a tiéd
ezért szabad vagy
és biztatnak, amíg hazaérsz
